A hazánkban tevékenykedő külföldi érdekeltségű vállalkozások legutóbbi ellenőrzésekor az esetek háromnegyed részében adózási hiányosságokra derült fény. Mint kiviláglott, a visszaélések között gyakori a külföldről behozott apport értékének irreális elszámolása, az alaptalanul magas szakértői díjak alkalmazása (melyek révén az anyacég vagy annak egy másik vállalkozása pénzt vonhat el leányvállalatából), az ingatlanok áron aluli adásvétele, valamint különféle egyéb – a piaci áraktól gyökeresen eltérő alapú – elszámolások használata. Azaz a gazdaság számára friss tőkét, technológiát és munkaszervezési módszereket is szállító multik – sajátos piaci helyzetüknél és szervezeti felépítésüknél fogva – olykor “túlságosan is hatékonyan” működnek. Magyarán: az általuk meghonosított belső elszámolási gyakorlat nem ritkán sérti a vonatkozó jogszabályokat és a tisztességes piaci magatartás előírásait.
Természetesen nem kizárólag hazai jelenségről van szó. Az Ernst & Young könyvvizsgáló és tanácsadó cég 1995-től évente végez felméréseket a multik körében a hozzájuk tartozó vállalatok közötti elszámolás során alkalmazott úgynevezett transzferárakkal kapcsolatban. A szakértők az idén 400 anyavállalat és 70 külföldi tulajdonban lévő leányvállalat adózásért és pénzügyekért felelős igazgatóját keresték meg kérdéseikkel a világ tizenkét országában.
Mint kiderült, az amerikai, ausztrál, brit, dél-koreai, francia, holland, japán, kanadai, német, olasz, svájci és svéd multik pontosan tisztában vannak a transzferárak jelentőségével. Pénzügyi vezetőik egyenesen úgy látják: ezen árak alakítása a legfontosabb nemzetközi adózási kérdés lesz számukra a következő két esztendőben. A cégek azt is tudják, hogy a vállalaton belüli szolgáltatások elszámolása a transzferárakkal kapcsolatos viták legérzékenyebb területe. Néhol ezen árak alkalmazása csupán engedményt jelent a valamilyen oknál fogva kisebb teljesítményre képes cégrészekkel szemben, míg más multinacionális társaságok számára ez a vállalati stratégia egyik fontos eleme.
A megvizsgált multik közel kétharmadánál az adóhatóság már ellenőrizte efféle tranzakcióikat, s négyötödük a következő két évben is számol hasonlóval. Persze az is igaz, hogy a vállalatok a transzferárak kialakítása során nem annyira az adózási környezet szabta feltételeket, hanem saját működési követelményeiket veszik alapul. A revíziók átlag felénél egyébként sikerül a profitot “megóvni” a büntető elvonásoktól.
A cégek előtt gyakran nem világos, hogy a helyi hatóságok követelményei alapján miképpen kell dokumentálniuk transzferáraik kialakítását. Így aztán – jobb híján – maradnak a szigorú tengerentúli előírások. Az Egyesült Államokban először 1968-ban foglalkoztak részletesen a témával, az OECD ezen alapuló ajánlásai viszont egészen 1979-ig várattak magukra. Amerikában 1992-ben a korábbinál is szigorúbb szabályozást vezettek be, mire két évvel ezelőtt az OECD is elkészítette részletes ajánlását, amely az árkalkuláció kívánatos eljárását és a hozzá tartozó dokumentációt is tartalmazza. Az egyes országok hivatalos előírásai viszont jórészt még csak születőfélben vannak, amit jól jeleznek a hazai adóhivatal és az itteni multik vitái is.
A magyar szabályozás jelenleg csak a kapcsolt vállalatokkal foglalkozik. Ha ezek a szokásos piacitól eltérő árat alkalmaznak szerződéseikben, akkor a társaságiadó-törvény szerint az adózás előtti eredményüket módosítják. A jogszabály rögzíti azt is, hogy ilyen esetekben a szokásos piaci ár milyen módszerekkel határozható meg. A törvény szerint két társaság nemzetközi viszonylatban akkor minősül kapcsolt vállalkozásnak, ha közülük az egyik – akár csak közvetve – részt vesz a másik vállalkozás vezetésében, ellenőrzésében, vagy részesedik a tőkéjéből. Amennyiben ezek alapján az egyik cég 25 százaléknál nagyobb szavazati jogot vagy részesedést birtokol a másikban, akkor a magyar törvény már kapcsoltnak tekinti az érintett vállalkozásokat.
Amennyiben az efféle cégek között alkalmazott ár és a szokásos piaci ár között különbség van, akkor ezen összeggel az adóhatóság köteles módosítani a vállalkozás adózás előtti eredményét. (Utóbbit egyébként az adózók kölcsönös nyilatkozattal is korrigálhatják.) A törvény ugyanakkor lehetőséget ad arra, hogy a méretüknél fogva piaci hátrányban lévő adózók – a közös beszerzés és értékesítés érdekében – kapcsolt vállalkozásokat hozzanak létre. E cégeknek lehetőségük van arra is, hogy (tartós szerződések révén) a versenyhátrány megszüntetésére a szokásos piaci ártól eltérő árakat alkalmazzanak anélkül, hogy ez az adózás előtti eredményükre visszahatna. Az ilyen társaságoknak akkor sem kell korrigálniuk az adóalapjukat, ha az új piacon való megjelenésre, vagy a részesedés növelésére törekvő kapcsolt vállalkozások piaci bevezető árat alkalmaznak. Sőt, immár módjuk van arra is, hogy a szokásos piaci árat ne a törvényben felsorolt három módszer valamelyikével (lásd külön) határozzák meg, hanem más módon. Ennek azonban feltétele, hogy az adózó bizonyítsa: a szokásos piaci ár a törvényben meghatározott módszerekkel nem állapítható meg, az általa alkalmazott módszer viszont megfelelő erre.
