A politikai felelősség kérdésével nem foglalkozom, azt Bokros Lajos akkori pénzügyminiszter, a BB volt elnök-vezérigazgatója egy rádióinterjúban magára vállalta – jelentette ki a pénzügyi tárca mostani vezetője. Bár a PM vizsgálata – a körülményekre is tekintettel – súlyos szakmai hibát nem állapított meg, Medgyessy Péter megjegyezte: lehetett volna jobb szerződést kötni. Mindehhez „csupán” más történelmi helyzet, nagyobb bankprivatizációs tapasztalat és hozzáértés, s persze jobb bank szükségeltetett volna. Mindezek ellenére az Állami Számvevőszék – bár változtatott azon a véleményén, mely nem igazán tett különbséget költség és veszteség között – felkérte a kormányt, hogy ítélje meg a felelősséget.
- 16:59 „Kerüljük, hogy a nadrágzsebünkben legyen a telefon” – szakértővel mutatjuk be, mit tehetnek a férfiak az egészségük megóvásáért
- 16:40 A Fideszből kapott gratulációt a Tisza-frakció
- 16:22 Így ölték meg Mata Harit, a szexszimbólumot
- 16:05 „Mindannyian tudjuk, hogy nincs ingyenebéd” – Forsthoffer Ágnes visszautasította az Anna-bál fővédnöki felkérését
- 16:03 Nehéz eldönteni, melyik lenne nagyobb bombaigazolás: Rodri a PSG-ben vagy Vinícius az Arsenalnál?
- 15:35 Pető Péter: De honnan tudhatnám, mit csinál egy főszerkesztő?
- 15:31 Toroczkai: A volt miniszterelnök még mindig nem értett meg semmit a választási vereségből
- 15:29 Gyermeket vár a győriek Eb-bronzérmes kézise
- 15:20 „Orbán tényleg más mozit vetít egyre csökkenő közönségének” – Galgóczi Eszter és Zárug Péter Farkas az Orbán-beszédről
- 15:14 Egerészölyv repült egy járókelőnek Budapesten
- 15:04 Új csapata bejelentette a vb-hős kapus, Vozinha érkezését
- 14:53 Medve támadt egy magyar újságíróra Tusnádfürdőn
- 14:39 Viharok jönnek, figyelmeztetést adtak ki
- 14:22 Meghalt a Sick of It All frontembere, Lou Koller
- 14:04 Meggyalázták a mohácsi csata magyar fővezérének holttestét
- 14:53 Medve támadt egy magyar újságíróra Tusnádfürdőn
- 05:30 Kvíz: mennyire emlékszel az ikonikus magyar kibeszélő műsorokra?
- 14:39 Viharok jönnek, figyelmeztetést adtak ki
- 08:07 Hatósági eljárás a Wizz Air ellen: két utasnak kifizették a 400 eurós kártérítést, mások kérvényét „technikai hibára” hivatkozva elutasították
- 08:06 Vitézy Dávid: Navracsics Tibor egy szót sem szólt Lázár János vasútrombolásakor
- 14:04 Meggyalázták a mohácsi csata magyar fővezérének holttestét
- 06:48 „Lehet, hogy téged visz el a szuperügyészség” – a demokráciáért aggódik a Fidesz Tusványoson
- 06:26 Országos betegbiztonsági rendszer kialakítását kezdeményezi az egészségügyi miniszter a pécsi bántalmazás után
- 11:42 Új útvonalon repülnek a helikoptertaxik a Forma–1 alatt, de a betiltásukról szó sem lehet
- 03:33 Tizenegy éves sakkozó döntött korrekordot
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
