Öt befektetővel írt alá előzetes megállapodást a múlt héten az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. a Rába privatizációjának első szakaszáról. A beérkezett szándéknyilatkozatok alapján a vagyonkezelő elfogadta az EBRD, az Első Magyar Alap, a Rába Menedzsment Befektetési Kft., a malajziai DRB HICOM Group és egy hazai pénzügyi befektető társaság ajánlatát. (Lapunk információi szerint ez utóbbi nem más, mint a győri Graboplast Rt. kockázati tőkebefektetésre alakult társasága.) Ennek értelmében a Rába 11,6 milliárd forintos jegyzett tőkéjéből az ÁPV Rt. kezében lévő 79,3 százalékos részvénycsomag közel felét jegyezték le azzal az ígérettel, hogy együttesen 25 millió dollár árfolyamértékű tőkeemelést hajtanak végre. A megállapodást novemberben véglegesítik, amikor kiderül, hogy milyen ár alakul ki a tervezett, 3,5 milliárd forint értékű nemzetközi és hazai részvénykibocsátás során. A korábbi döntés értelmében egy-egy befektető 10 százaléknál nagyobb pakettet nem szerezhet.
- 18:47 Tarr Zoltán: Felülvizsgáljuk a lakiteleki Nemzeti Művelődési Intézettel kötött közszolgáltatási szerződést
- 18:39 A német rendőrség nyomoz: egy robot fogdosott meg egy 16 éves lányt
- 18:12 Zacher Gábor elmondta, van-e értelme a Magyar Péter által felvetett alkohol- és drogtesztnek a parlamenti képviselőknél
- 18:12 Miután Polt leváltotta Fejes Pétert, Varga Zs. András utazott le Veszprémbe „rendet rakni”
- 18:11 Fehér Renátó kapta az idei Margó-díjat
- 17:50 Életveszélyessé vált, ezért lezárják és elbontják a népszerű kilátót
- 17:33 Ruszin-Szendi javaslatára felmentettek egy katonai titkosszolgálati dandártábornokot
- 17:17 Olyan teniszmeccset nyert meg Gálfi Dalma, amilyenre idén még nem volt példa
- 17:14 Mégsem közvetítik élőben a Fort Hood-i tömeggyilkos kivégzését
- 17:10 Forintosítható tanácsok, így add el az autódat
- 17:01 Vége van, Zelenszkij bejelentette, újra támadni kezdik az orosz finomítókat
- 16:41 Budapesten rendezne eltivébét a Magyar Jégkorong Szövetség
- 16:38 Kövesdi Veronika vezeti majd az NMHH-elnök kabinetjét, a két elnökhelyettesről is döntött Polyák Gábor
- 16:29 „Nagyon súlyos bűncselekményről van szó” – a lakosság segítségét kéri az NNI az iskolai bombafenyegetések miatt
- 16:23 Színpadra állítják Karikó Katalin önéletrajzi könyvét, főszerepben Udvaros Dorottyával
- 11:10 Ítéletet hozott az EU bírósága az Orbánék által szabadon engedett embercsempészek ügyében
- 11:15 Nem lenne jó tanárnak, de a NER-es és az MSZP-s mutyikra is egyből rácsapta az ajtót – portré Lannert Juditról
- 11:50 Kapitány István nagy nemzetközi cégeket megjárt vezetőt nevezett ki a Posta élére
- 06:54 Százmilliárdos gázmaffia: a befolyásos szervezőket két éve nem találják
- 14:17 Félliteres ásványvizeket hívnak vissza „mikrobiológiai nem megfelelőség miatt”
- 10:40 Mészáros vagyonát is érintheti, ha Várkonyi valóban nem tudja, mi áll a házassági szerződésükben
- 08:29 Többmilliós fizetésért volt utazó nagykövet a kormányváltásig az Orbán bankáraként emlegetett Nagy István
- 08:19 Orbán feleségéhez köthető egyesületeket pénzelt a közpénzből felhizlalt Mészáros-cég
- 15:50 A Publicus megmérte, mi lenne, ha vasárnap elnökválasztás lenne a Budapesti Ügyvédi Kamarában
- 16:29 „Nagyon súlyos bűncselekményről van szó” – a lakosság segítségét kéri az NNI az iskolai bombafenyegetések miatt
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
