Klima, az új osztrák kancellár, szociáldemokrata politikus korábbi pénzügyminisztersége előtt a gazdasági életben dolgozott. Teljesen tisztában van a 350 milliós lakosú Európai Unió jelentőségével. Ám – honfitársainak jelentős részével ellentétben – azt is vallja, hogy az unió keleti irányú kibővítése több hasznot, mint hátrányt hozhat Ausztriának. Ha ez igaz, akkor az osztrák diplomácia a bővítéssel kapcsolatos ünnepélyes deklarációkon túl nyilván minden tőle telhetőt meg is tesz a bővítés érdekében. Annál is inkább, mivel az esetleges új EU-tagokkal karöltve az osztrákok az eddiginél jobban befolyásolhatnák a brüsszeli döntéshozatali rendszert, hiszen közösen fellépve erőteljesebben jelenhetnének meg a közép-európai érdekek, mint a ma túlsúlyban lévő nyugat-, illetve dél-európaiak. Ha a régió országai az EU tagjaivá válnak, kialakulhat a közösségen belül egy olyan új növekedési centrum, amelynek vezetője Ausztria lehetne – a vele járó előnyökkel együtt.
Az osztrákok közül – a nyolcvanas évek végén – egyébként már sokan rettegtek a “keleti veszélytől”. Az ottani kutatóintézetek felmérése szerint azonban indokolatlan volt ez a félelem. Kimutatták, hogy a keleti nyitás az osztrák GDP-t 2,4, az exportot 5, az importot 3,8 százalékkal emelte, az inflációs rátát viszont 1,3 százalékkal szorította le. Nem esett vissza, sőt nőtt a foglalkoztatottság is.
Ausztria mostanában sokat emlegetett hídszerepét már régen igazolta Magyarországgal kapcsolatban. Ezt jól érzékelteti, hogy a szomszédos államból érkező üzletemberek már a hetvenes években megtalálták a módját az előző évtizedekben meglazult gazdasági kötődések erősítésére: az osztrákok az elsők között alapítottak nálunk vegyes vállalatokat. A legaktívabb a Siemens és a FESTO ausztriai leányvállalatai jelentek meg a magyar piacon. Azóta az áruforgalomban is a toplista élén szerepelnek olyan konszernek mint a Philips, a Porsche, a Minolta és a Henkel százszázalékos osztrák tulajdonban lévő érdekeltségei. Az osztrák vegyes-, illetve résztulajdonú cégek száma különösen a kilencvenes évek első felében nőtt látványosan. Számuk ma becslések szerint meghaladja az ötezer-ötszázat. (Idehaza összesen mintegy 26 ezer külföldi érdekeltségű céget tartanak nyilván.) Zömük kis- és középvállalkozás, amelyek többsége a nyugati országhatár mentén működik. A befektetett tőke nagysága a hazai kimutatások alapján meghaladja az 1,8 milliárd dollárt (ami körülbelül 22,3 milliárd osztrák schillingnek felel meg). Ez a külföldön beruházott osztrák tőkének több mint a 20 százalékát, a keleti régióba áramlott befektetéseknek pedig jóval 50 százalék feletti részét jelenti. A magyarországi külföldi befektetők rangsorában ezzel Németország és az Egyesült Államok után a harmadik helyet biztosítja szomszédunknak. A legtöbb pénzt a kereskedelembe a Julius Meinl, a termelőágazatok közül a papíriparba a Prinzhorn-csoport, a kohászatba a VOEST-Alpine hozta.
A kétoldalú áruforgalomra hosszú évekig az volt jellemző, hogy a magyar behozatal gyorsabban nőtt a kivitelnél. A passzívum – magyar oldalról nézve – 1994-ben megközelítette a 600 millió dollárt. Ez 1995-ben már csak 360 millió volt, tavaly pedig 140 millióra apadt. Az árucsere értéke 1994 és 1996 között évente 2,9 milliárd dollárt ért el. A látszólagos változatlanság oka csak részben az osztrák szállítások csökkenésében keresendő; fontos tényező volt a schillingnek számos nyugati valutához képesti felértékelődése is. (Ez rontotta az osztrák exportőrök versenyképességét.)
Ami az áruforgalom szerkezetét illeti, Melega Tibor bécsi magyar kereskedelmi tanácsos véleménye szerint a gépek és a közlekedési eszközök “viszik a prímet” – e termékek behozatalunk negyedét, kivitelünk egyharmadát adja. A magyar exportban a feldolgozott ipari termékek teszik ki a forgalom kétharmadát, az importban pedig 90 százalékát. Ebben nagy szerepe van az üzemek közötti termelési együttműködéseknek, mindenekelőtt a beszállításoknak és a bérmunkavállalásoknak. Ezek a konstrukciók jelentették a magyar behozatal negyedét, a kivitel 40 százalékát.
Ausztria Európai Unióba lépését – 1995-öt – követően megnőtt az osztrák közvetítői kereskedelem mind a magyar exporton, mind az importon belüli részaránya. A már említett 2,9 milliárd dolláros áruforgalmon túl a teljes ausztriai magyar kivitel 23,3, a teljes ausztriai import 33,8 százalékával egyenértékű volt a közvetítői kereskedelem. (Az 1995-ös arányok tavaly nem változtak érdemben.) Mint a bécsi tanácsos érdeklődésünkre elmondta, az osztrákok korábban is jelentős közvetítői szerepet vállaltak – így hasznosítva a kelet-európaiaknál fejlettebb üzleti ismereteiket, kapcsolataikat. Kevesen tudják – hangsúlyozta a tanácsos -, Ausztriának milyen nagy része volt abban, hogy az egykori KGST-országok újra egymásra találtak. Mindegyik gazdaságban megszűntek a korábban monopolhelyzetben lévő külkereskedelmi vállalatok, az új kisvállalkozásoknak viszont nem volt megfelelő tapasztalatuk. A kelet-európai országok vállalatainak kölcsönösen felerősödött bizalmatlansága, a kereskedői morál és a fizetési biztonság romlása, a finanszírozási források hiánya hozta e téren “helyzetbe” Ausztriát.
Mint minden, az EU-hoz csatlakozó új tagnak, Ausztriának is át kellett vennie a közösség gazdasági külkapcsolatait meghatározó szerződéses és intézményi rendszert, ezen belül vámjait, és vámhatósági eljárásait. Ez a tény az ipari termékek magyar-osztrák kereskedelmét nem befolyásolta, hiszen a szomszédunkkal kötött EFTA ipari szabadkereskedelmi megállapodás keretében gyakorlatilag azonos szabályokat alkalmaztunk, mint az Európa Megállapodás ipari részében. Melega Tibor szerint Ausztria EU-ba lépése a mezőgazdaságban kettős változást hozott. Egyrészt a korábban a közös piacinál erőteljesebb osztrák protekcionizmus az EU rendszerének átvételével enyhült. Másrészt viszont Magyarországnak egy sor unión belüli versenytársa – akiket az osztrák korlátozások a magyarokhoz hasonlóan sújtottak – ma már szabadon, vámterhektől mentesen jelenhetnek meg az osztrák piacon. Ez a magyar exportőrök számára – különösen az élelmiszerek esetében – élezte ki a versenyt. A tanácsos úgy látja, nincs más megoldás: vállalatainknak felül kell vizsgálniuk eddigi piaci munkájukat és marketingtevékenységüket. Az EU vámrendszerének átvételével kapcsolatban pedig figyelemre méltóak az osztrák tapasztalatok. Mivel az osztrák határ egy része az EU vámhatárává vált, az ottani vámigazgatásra komoly feladatok hárultak. Ez kezdetben (és mint tudjuk, időnként még napjainkban is) komoly zavarokat okozott.
A csatlakozás átformálta az osztrák mező- és erdőgazdaság piacát is. A termelés mennyisége 1995-ben 4 százalékkal volt kisebb az előző évinél. Ezzel egyidejűleg – szintén az EU-csatlakozás következményeként – a mezőgazdasági termelői árak 22 százalékkal csökkentek. Az ágazat bevételeinek így mindössze 60 százaléka származott az értékesítésből – a többi a termelői árak csökkenését kompenzáló EU-fizetésekből, szövetségi és tartományi hozzájárulásokból adódott. Mennyiségi mutatókkal mérve a piacvesztés nem érte el a 10 százalékot. Az élelmiszer-ipari cégeknél a legjobban a gyümölcslégyártás, a takarmányipar, és a söripar szenvedett veszteségeket. Az átmeneti idő nélküli csatlakozás megviselte az élelmiszeripart: a foglalkoztatottak száma 8, a termelőüzemek száma 8,8, az iparág befektetései pedig 20 százalékkal estek vissza.
Az osztrák élelmiszeripar magyarországi kapcsolatai részben együttműködési, részben versenytársi kapcsolatok. A magyar élelmiszeripar fele külföldi kézben van. Néhány ágazatban – így a söriparban és a cukoriparban – igen jelentős az osztrák érdekeltség. Az ebből adódó magyar export sem jelentéktelen. Az osztrák piacon a magyar élelmiszerek versenyt teremtenek – igaz, a gyenge marketingmunka miatt nem szereztek maguknak említésre méltó piaci pozíciókat.
Osztrák oldalról nézve Magyarország az ötödik legjelentősebb exportpiacot jelenti. Josef Schwarz, budapesti kereskedelmi tanácsos nem aggódik az elmúlt két évben tapasztalt visszaesés miatt, mert bízik a kölcsönös érdekeltségek hosszú távú érvényesülésében. Az osztrák vállalkozások piaci részesedése Magyarországon 1988 és 1992 között megkétszereződött, elérte a 14,4 százalékot. Az osztrák export pedig 1988 és 1994 között megháromszorozódott. A látványos térnyerés üteme azóta fokozatosan visszaesett. A privatizáció keretében eszközölt befektetéseknél szerzett 1993. évi 23 százalékos részesedés – elsősorban a többi ország növekvő aktivitása miatt – 6,7 százalékosra esett vissza, így (osztrák számítások szerint) a német, az amerikai és a francia befektetők után az osztrákok a negyedik helyet foglalják el ma ezen a palettán. Az összes külföldi befektetés tekintetében Ausztria a harmadik. A budapesti tanácsos meggyőződése, hogy Magyarország EU-csatlakozása ismét fellendülést hozhat a gazdasági kapcsolatokban.
Az OECD párizsi központjának intő ajánlásait megelőlegezve – a növekvő munkanélküliség miatt elsősorban szakszervezeti és politikai nyomásra – az osztrákok fokozatosan szűkítik a külföldi munkavállalók foglalkoztatási lehetőségeit. Az osztrák munkavállalók százalékában meghatározott külföldi foglalkoztatási kvóta ma már csak 8 százalékos. Ennek megfelelően tavaly például mindössze tízezer magyar kapott munkavállalási engedélyt nyugati szomszédunknál.
A “nadrágszíj”-politikát megkezdő, éppen 49 esztendős Klima pénzügyminiszter – akiről úgy hírlik, igen erős dohányos -, január végi kancellári kinevezése után nyilván még sűrűbben gyújt rá egyik cigarettáról a másikra. Az amúgy higgadtságáról ismert politikus a Die Zeit című népszerű osztrák napilapnak adott múlt heti nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy egy pénzügyi vezetőnek – legyen akár vállalat élén, országvezetésben vagy az uniós csúcsokon – nem szabad mindenek feletti hatalomként viselkednie. Hosszú távon csak az lehet sikeres, aki nem a régi módon igyekszik a feltételeket optimalizálni, hanem az, aki az újat kutatja.
