Kína a világ meghatározó gazdasági hatalmává nőtt az utóbbi 15 évben, világpiaci részesedése megtriplázódott ezen időszak alatt. Teng 1978-ban hirdette meg “nyitás és reform” jelszóval az új politikát; az ezt követő esztendőtől 1996-ig a GDP éves átlagban 10 százalékkal gyarapodott, a növekedés tekintetében világelsőséget hozva a hatalmas országnak, ahol 1997-re is 9,5 százalékos GDP-bővülésre számítanak, és az ezredfordulóig 7 és 8 százalék közötti javulást prognosztizálnak.
Bár a Világbank extrapolációja szerint 2020-ra Kína a világ vezető gazdasági hatalma lehet, a jelenlegi helyzet meglehetősen ellentmondásos. Kína ma a világ összes GDP-jének mindössze 2 százalékát állítja elő, ami a francia GDP 40 százalékának felel meg. A munkanélküliség a városokban alig 3 százalékos, vidéken azonban 120 millió munkanélkülit (az aktív lakosság 25 százaléka) tartanak nyilván. A liberalizáció gyümölcseit főként a kiváltságos régiók és ezeken belül is a nagyvárosok lakói élvezik, ami hatalmas, a reformok továbbvitelét fenyegető szociális feszültségekkel jár. Az eddigi reformok nem érintették a mintegy 100 millió alkalmazottat foglalkoztató állami nagyvállalatokat; pekingi adatok szerint ezek 40 százaléka, nyugati források szerint 70 százalékuk veszteséges. Az államháztartás deficitje egyébként ezek számlája nélkül mindössze a GDP 2 százaléka, ám a vállalatok 8,7 százalékra rontják az arányt. A Világbank adatai szerint Kínában 300 millió ember él napi egy dollár alatti összegből, a hivatalos pekingi adatok 65 millió emberről szólnak.
Mindezekről azonban kevesebb szó esik, amikor az elemzők a Teng-féle nyitás eredményeit sorolják. Ezek közé tartozik a mezőgazdasági árliberalizáció, amely 1978-ban a termékek 2 százalékát érintette, ma 90 százalékot. A nyitásnak köszönhetően izmosodott a kínai ipar, része a GDP-ben az 1978-as 38 százalékról 51 százalékra nőtt, miközben a mezőgazdaság részesedése 39-ről 20 százalékra szorult vissza.
A reform hatásai azonban leginkább a külkapcsolatok terén domborodtak ki. A külkereskedelem, 28 százalékkal bővülve, immár a GDP 50 százalékát jelenti, az export fejlődése látványos. Ez egyébként különösen fájdalmas az USA számára, amellyel szemben a kínai kereskedelmi többlet tavaly 39,5 milliárd dollárra nőtt, és ez már a 11. szufficites esztendő volt. Washington ez idáig megakadályozta Peking csatlakozását a WTO-hoz, szemére vetve, hogy belső piacát továbbra is szigorú vámokkal őrzi; ugyanakkor, amerikai vélemények szerint, az európai áruk több kedvezményt élveznek. Az amerikai-kínai kereskedelmi háborúban Teng halála után újabb fenyegetés hangzott el. Jesse Helms, az amerikai szenátus külügyi bizottságának elnöke szorgalmazta, hogy idén ne hosszabbítsák meg a “legnagyobb kereskedelmi kedvezményt” biztosító megállapodást Kínával. Helms azonban, úgy tűnik, egyelőre egyedül maradt javaslatával, és a világ vezető hatalmai, de az ázsiai szomszédok is az eddigi kapcsolatok továbbvitelének szükségességéről beszéltek.
A tőkepiacok viselkedése ugyancsak bizalmat sugárzott. Teng halálhírét követően Sanghajban, az 1986-ban megnyitott kínai értéktőzsdén mind a külföldieknek fenntartott B-részvények indexe, mint a hazaiak által vásárolható A-papírok indexe emelkedett, a sencseni tőzsdén is csak a hazai papírok mutatója torpant meg. Ugyanaznap nyereséggel zárt a tajvani tőzsde, és emelkedett a hongkongi index is.
Visszalépés kizárt, legfeljebb a további haladás üteme kétséges – vélik a befektetők, akik már 175 milliárd dolláros állásokat építettek ki maguknak Kínában, ahol a pénzügyi helyzet alakulása is több mint biztató. A nemzeti valuta, a jüan, ugyan csak néhány hónapja konvertibilis, ám egyes szakértők már annak az esélyét latolgatják, hogy az euró bevezetése után a jüan veheti át a japán jen vezető szerepét az ázsiai valutakosárban.
A kínai valutatartalékok egyébként már átlépték a 100 milliárd dollárt: ezzel mintegy a felét teszik ki a japán készletnek, ám a franciának ötszörösére rúgnak. E tartalékok egy része külföldi kötvényekben, elsősorban amerikai kincstárkötvényekben fekszik. Miközben Tokió a jen gyengülése nyomán lecsökkentette amerikai befektetéseit, Peking tavaly 12 milliárd dollárért vásárolt. Lehet, hogy ez is szóba kerül, ha Washington túlságosan elutasító lenne a soron következő kereskedelmi tárgyalásokon…
