Európa nyugati felében 1996-ban mindössze 5 százalékkal emelkedett a személyi számítógépek eladása, és a forgalom hanyatlóban van. Pedig még csak minden ötödik háztartásban működik PC – ez az arány éppen fele az amerikainak. Az on-line kapcsolattal rendelkező háztartások arányát tekintve pedig négyszeres a különbség, és ha a jelenlegi tendenciák folytatódnak, még 2000-ben is legalább kétszeres lesz.
Az utolsó nagy európai számítógépgyár, az olasz Olivetti 1997 januárjában eladta ezt az üzletágát. Az elmúlt hónapban az izraeli szoftverfejlesztők és más számítástechnikai cégek a tőzsdei bevezetés nyomán több forráshoz jutottak, mint francia vagy brit társaik, amelyek pedig tízszer akkora belső piacra dolgozhatnak.
A német Siemens Nixdorf szakértői szerint abban, hogy kevés pénz jut az informatikára, a túlszabályozott, a leépítéseket megnehezítő európai munkaerőpiac tehetetlensége mutatkozik meg. (“Európa még mindig vonakodik attól, hogy technológiával váltsa fel az emberi munkát, s ebben az értelemben elmarad az Egyesült Államoktól” – idézi a Financial Times a Siemens illetékes igazgatósági tagját.)
A helyzet persze nem minden területen egyforma. Igaz, hogy az amerikai Charles Schwab brókercég és a Wells Fargo lakossági bank az elsők között tették lehetővé ügyfeleik számára, hogy számlájukhoz az Interneten keresztül is hozzáférhessenek. Néhány európai pénzügyi csoport viszont más technológiák élharcosának számít. A brit Halifax Building Society például “neurális hálózati technikát” alkalmaz, amely az agy tevékenységét utánozza az egyes hitelezési döntések nyereségességének megítélésénél. Az ugyancsak brit Direct Line biztosítási cég fejlett adatbázisra épülő marketing-szoftver segítségével választja ki a potenciális ügyfeleket és tárja fel, hogy kik azok a kliensek, akik a szerződést várhatóan felmondják. Még a csúcstechnológiával működő Wells Fargo is úgy ítélte, tanulhat abból, hogyan modernizálta régi nagygépes rendszerét Anglia legnagyobb lakossági bankja, a Lloyds-TSB.
Európában néhány kivételes informatikai vállalat is született. A világ legtöbb olaj-, vegy- és gyógyszeripari nagyvállalata például a német SAP szoftverét használja készletgazdálkodásához. A brit Mondex által kifejlesztett kártyatechnológia elég fejlett volt ahhoz, hogy a Mastercard bevásárolja a konzorciumba. A mobiltelefonok piacán pedig olyan világszínvonalú európai gyártók jelentek meg, mint a finn Nokia és a svéd Ericsson.
Ezek a jelek arra utalnak, hogy az európai informatikai vállalatok ma már könnyebben jutnak kockázati tőkéhez, amelynek a hiánya korábban állandó gondot okozott. Ne feledjük, hogy az Egyesült Államokban is a kockázatitőke-társaságok finanszírozták a Szilícium-völgyben lezajlott forradalmat: 1996-ban csak Kaliforniában 1,8 milliárd dollárt fektettek be.
A brit kockázati tőke, amely az európai kockázati befektetések felét reprezentálja, a bruttó nemzeti terméknek az USA-val megegyező hányadát – évi 0,8 százalékot – fekteti be. Viszont 1995-ben még a brit forrásoknak csak 48 százaléka került csúcstechnológiájú vállalatokhoz, szemben az amerikai 78 százalékkal.
Az amerikai kockázati tőke azonban Európában is megjelent. A vonzerőt olyan sikeres befektetések jelentik, mint például a General Atlantic Partners 1993-as invesztíciója a Baan holland szoftverfejlesztő cégbe, amelynek készletgazdálkodásra és forgalmi előrejelzésre alkalmas termékeit a Boeing és a Hitachi is használja. A Baan piaci tőkésítettsége azóta a harmincszorosára emelkedett.
Az amerikai kockázatitőke-cégek – az Advent, a Warburg Pincus, a New Enterprise Associates és az Oak Investment Partners – nemcsak pénzt hoztak, hanem olyan kapcsolatteremtési készségeket is, amelyek segítségével az új, feltörő amerikai kisvállalkozások menedzsereket, publicitást és ügyfeleket találtak.
Az európai kockázati tőkének a csúcstechnológiai vállalatokkal kapcsolatos eddigi tartózkodását Nicholas Denton, a Financial Times cikkírója azzal magyarázza, hogy más konstrukciókhoz, például a vezetői kivásárláshoz képest itt alacsony volt a megtérülési ráta. S ez az esetek többségében pontosan tükrözte a széttöredezett európai piacon jelentkező eladási nehézségeket.
Az Internet elterjedése óta azonban Európában is sokkal könnyebb elérni az elfogadható megtérülést kínáló terméknagyságot és gazdaságosságot. Az új lehetőségek az európai informatikai üzleti kultúrát is megváltoztatják. Ám Európában még ma sincs olyan csúcstechnológiai központ, mint a Szilícium-völgyben vagy akár Izraelben. És minden biztató jel ellenére továbbra is fennáll annak a veszélye, hogy a részvénypiaci folyamatok viszszafordulása megállíthatja az amerikai kockázati tőke beáramlását az európai cégekbe.
