Mint a tejfeles köcsög szélén szemtelenkedő legyet, egy villámgyors csapással leütötte a köztársasági elnök a privatizációs törvény módosításának egy passzusát. A szövetkezetek ingyenes állami vagyonhoz juttatásának lehetőségéről van szó, az egész módosítási tervhez képest apróságról. Az elnök résen volt, a szöveget nem írta alá, a képviselők sebtiben megoldhatják a problémát, semmiség az egész. Mégis szót érdemel. Intő példa elemzők és politikusok számára.
A privatizációs miniszter asszony nem kerülte ki az első útjába kerülő banánhéjat, s mi tagadás, a hátsó felére huppant. Hivatalba lépésekor volt annyi politikai és erkölcsi háttere, hogy kimondhatta volna: nem muszáj feltétlenül, nyomban, kapkodva törvényt módosítani. Nem a törvény ugrasztott meg 804 millió forintot a kasszából, nem a törvény seftelt privát zsebre az állam adatbázisával, nem a törvény tökítette el a bizonyítékként számba jövő dokumentumokat. Az ÁPV Rt. körüli őszi botránysorozatra elegendő válasz lett volna a miniszter- és tisztségviselő-csere, valamint a következetes személyi felelősségre vonás. Ha már törvényhozásról esik szó, akkor inkább szolgálna témaként a tartósan állami kézben maradó vagyon pontos, új meghatározása, a tartós állami vagyont kezelő szervezet pontos leírása, a vagyonkezelés szabályainak a mostani, jóindulattal elnagyoltnak nevezhető klauzáluknál részletesebb rögzítése. A kormányban ezúttal nem maradt erő, hogy ezekre a problémákra összpontosítson. Fontosabb volt karácsonyra szaloncukrot tömködni minden frakcióvezető szájába: tőled ezt az ötletet fogadjuk el, tőled azt, neked ez az ajándék, neked meg amaz.
Most is kiderült, hogy egy év végi törvényhozási döntés nem ártatlan év végi ájtatosság. A nagyobbik kormánypárti frakció egyik kulcsfigurája, az agrárbizottság elnöke már megszólalt: az államfő által kifogásolt törvénycikk alapján néhány élelmiszer-feldolgozó céget adtak volna át a mezőgazdasági szövetkezeteknek. Törvényszövegre bazírozták az üzletet. A miniszter asszony nem akadékoskodott amiatt, hogy úgyis a kormány operatív döntésén múlna a dolog, s hogy a meglévő, hatályos törvény is kínál olyan lehetőséget, amellyel élve bagóért elvihetnek cégeket, ha nagyon akarják. A szakmailag indokolatlan szövegbe mégis belefoglalták a szövetkezeti vagyonjuttatás lehetőségét. A miniszter asszony bágyadtan legyintett: csináljátok, fiúk, ha nagyon akarjátok.
Az állami vagyonnal sáfárkodókról az utóbbi egy évben napvilágra került vadregényes epizódok azt tanúsítják, hogy még a szelíd lobbisták is megvadulnak, ha csak elnéző vagy hallgatólagos hatalmi támogatásra számíthatnak. Egy szolid biccentést kemény parancsszóként fognak fel, s ha kifejezetten nem korlátozzák őket, hát rávetik magukat még a vérszegénynek látszó zsákmányra is. Ezt a habitust még semmiségnek látszó eszközzel is kockázatos támogatni.
