Gazdaság

Forradalmak hava

TOVÁBBRA IS AZ ÁPV RT. működése kapcsán kirobbant botrány tartja izgalomban a közvéleményt. Még mindig nincs megegyezés a privatizáció irányító posztjainak betöltéséről: Horn kettős személyi javaslatából az SZDSZ csak Fazakas Szabolcs bonni nagykövetet fogadja el az ipari tárca élére; Csiha Juditot, az IM politikai államtitkárát viszont nem látná szívesen tárca nélküli privatizációs miniszterként. Egyelőre a szocialista párton belül sincs egyetértés. Időközben a kormány elállt azon szándékától, hogy kezdeményezze az ÁPV Rt. felügyelőbizottságának visszahívását.

A HORN-KORMÁNY EDDIGI, 2000 MILLIÁRD FORINTOS kötelezettségvállalásának csaknem felét – 969,9 milliárdot – a költségvetés kamatozó adósságának növekedése teszi ki. Ennek jelentős része – több mint 500 milliárd forint – a jegybanknál lévő nem kamatozó adósság kamatozóvá alakítása miatt keletkezett – derül ki a képviselők számára készített parlamenti jelentésből. A tanulmány az ÁPV Rt. kötelezettségvállalásait 398 milliárd forintra teszi.

AZ ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK elkészítette a jövő évi költségvetési törvény számvevőszéki értékelését, ám ez nem tartalmazhatta az egyes fejezetek vizsgálatát, mert azzal a PM nem készült el időre – derült ki Nyikos László ÁSZ-alelnök nyilatkozatából. Az alelnök azt is jelezte: megalapozatlannak tartják a nullszaldósra tervezett tb-költségvetést, és aggályaik vannak a PM-MNB közötti adósságcsere miatt is, mert ennek hosszabb távú makrogazdasági hatásait a tervezet nem mutatja be.

AZ UTOLSÓ FILLÉRIG BEÉRKEZETT a társadalombiztosítás kasszájába az a 30 milliárd forint, amely járulékbehajtás címén szerepelt az idei tb-költségvetésben. Az idén még további 6-7 milliárd forintnyi tartozás beszedésére van esély – a behajtási szakemberek továbbra sem riadnak majd vissza a radikális eszközök (foglalás, árverezés stb.) alkalmazásától. A biztosítók illetékesei úgy látják: valószínűleg azt a 6 milliárd forintot is sikerül majd behajtani, amellyel a PM a tb pótköltségvetési tervezetében megemelte a 30 milliárd forintos előirányzatot.

1,4 SZÁZALÉKKAL NÖVEKEDTEK A FOGYASZTÓI ÁRAK 1996 szeptemberében a megelőző hónaphoz képest. A szeptemberi árak 22,2 százalékkal voltak magasabbak, mint az elmúlt év azonos hónapjában. Az év első kilenc hónapja során a fogyasztói árak 24,8 százalékkal haladták meg az 1995. év első kilenc hónapjában regisztráltat.

MA MÁR A FEKETEGAZDASÁGBÓL SZÁRMAZIK a bruttó össztermék (GDP) 25-30 százaléka. Ebben a tényben fontos szerepe van annak is, hogy mind jobban terjed az illegális munkavégzés – hangzott el egy román és magyar szakemberek részvételével rendezett konferencián. Az okok között első helyen említették a társadalombiztosítási járulék és az adók magas, illetve a munkanélküli-járadék és a szociális ellátások alacsony szintjét. Az ellenőrzés és a szankcionálás csak időleges megoldást nyújtana – hangoztatták a konferencia résztvevői -, a végső megoldás a közterhek radikális csökkentése lenne.

A FINN MÁRKÁT IS FELVESZIK az EU monetáris rendszerének árfolyam-mechanizmusába, döntött az Európai Unió monetáris bizottságának váratlanul összehívott értekezlete. Ez annyit jelent, hogy Finnország is ott lesz a közös pénzt használó EU-tagok első csoportjában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik