Gazdaság

KOHL ÉS CHIRAC AZ EMU-RÓL – A bankok késésben vannak

Franciaország és Németország elnökei hétvégi találkozójukon megerősítették, hogy határidőre létrejön az Európai Monetáris Unió (EMU). Párizs nem kívánja lekésni az európai monetáris randevút, szögezte le Jacques Chirac. Hasonlóképpen nyilatkozott a napokban Erik Aasbrink svéd pénzügyminiszter, aki szerint azok az országok, amelyek nem lépnek be az unióba az 1999-es kezdéskor, kirekesztik magukat a további döntésekből. Ugyanakkor az EMU legelhivatottabb országában, Németországban egyre erősebb hangok kritizálják a pénzügyi politikát. Az iparszövetség, valamint a szakszervezetek szerint az erős márka gátolja a konjunktúra javulását, és kedvezőtlen hatással van a munkanélküliségre. Oskar Lafontaine, az ellenzék vezére, hangsúlyozva, hogy támogatja a monetáris uniót, bírálta azt, hogy az EMU megvalósításának naptára fontosabb, mint a gazdasági célok, amelyeken belül a szociáldemokrata politikus szerint a munkanélküliség enyhítése érdemelne elsőbbséget.

Miközben a politikusok nyilatkozatai sűrűsödnek, szakértő cégek az EMU technikai megvalósításának feltételeit vizsgálják. A napokban az IDC, valamint a Cap Gemini tette közzé 15 országban, 205 bank körében végzett felmérésének eredményeit. A pénzintézetek 91 százaléka véli úgy, hogy informatikai rendszere 1999-re alkalmas lesz az euro kezelésére. Ugyanakkor a megkérdezett bankok 54 százalékának nincs még végleges stratégiája, és csak 15 százalékuk állította, hogy elkülönített bizonyos összeget a cél érdekében. A brit bankok közel fele bevallotta, hogy várhatóan nem készül fel idejében az átállásra, a dán pénzintézetek közel 15 százaléka nyilatkozott hasonlóképpen, és ami a legmeglepőbb: a “márkazónához” tartozó Hollandia bankjainak 20 százaléka sem lát esélyt arra, hogy az euro bevezetésének technikai feltételeit időre megteremtse.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik