A gombamód szaporodó nyugdíjpénztárak között egyre nehezebb eligazodni, teljesítményüket ma még alig lehet összemérni. Korántsem mindegy, milyen szempontok alapján döntünk a különféle pénztártípusok között. Az esetleges rossz választás következménye, hogy befektetett tőkénk nem gyarapszik megfelelően, sőt akár még az utolsó fillérig el is veszíthetjük.
Fontos adat egy pénztárról a taglétszám alakulása. Egy többezres és bővülő taglétszám a tagok bizalmát jelzi, míg egy néhány száz fős, régebben alakult és lassan növekvő pénztár nem kelt bizalmat. Mindazonáltal a tények gyakran nem támasztják alá azt a köztudatban elterjedt vélekedést, hogy a nagy pénztár a jó pénztár. A hatékony, szakszerű és olcsó működés ugyanis nem kizárólag a pénztár létszámának függvénye. Persze a nagyobb – több ezer taggal és több százmillió forint tőkével rendelkező – pénztár esetében a működési költségek csökkenthetők, és a nagy tőkével nagyobb hozamokat lehet elérni, ez azonban nem valósul meg automatikusan.
Azon nyugdíjpénztáraknál, amelyek mögött magánszemélyek vagy csak regionálisan ismert kisebb cégek állnak, általában az egyéni tagok vagy a néhány fős kisebb cégek létszámaránya a döntő, míg a megbízhatóbb hátterű pénztárakba a nagyobb, néhány száz fős cégek is bátran belépnek. Az egyéni tagokból álló pénztárak üzemeltetése viszont a tapasztalatok szerint jóval költségesebb, mint a nagyobb munkáltatói tagokat tömörítő pénztáraké. Megkönnyítheti viszont a döntést, ha tudjuk: mekkora a magánszemélyek aránya a tagok között, és a pénztártagok mögött álló munkáltatói tagok névsorát is érdemes elkérni.
A nyugdíjpénztárak működtetése nem egyszerű feladat, ezért sokuk szerződéses formában professzionális szolgáltatókat is alkalmaz. A szakszerű működéshez jogászra, könyvelőre, biztosítás-matematikusra, pénzügyi és számítástechnikai szakemberekre van szükség. Mivel a jogszabályok semmilyen előírást nem tartalmaznak az adminisztrációt végző személyek képzettségére, végzettségére nézve, kezeljük eleve fenntartással azokat a pénztárakat, amelyek nem rendelkeznek szakértői háttérrel. A pénztár adminisztrációját végző szervezet létszáma, képzettsége nagymértékben meghatározza mind a szolgáltatás színvonalát, mind annak költségszintjét.
Amennyiben a pénztár kihelyezi a gazdálkodás nyilvántartását, fontos tudni, hogy mely cég végzi ezt a tevékenységet, milyen tapasztalatokkal és referenciákkal. Fontos információ, hogy milyen árakon dolgozik a szakértő cég és hány alkalmazottja van. Egy professzionális, erre szakosodott cég olcsón tud dolgozni, és a hosszú távú biztonságos működtetés kritériumának is eleget tud tenni.
A pénztár vagyonának értékmegőrzése, az elérhető legmagasabb hozamok realizálása is rendkívül lényeges szempont a választásnál. A nagyobb létszámú és több tízmillió forint vagyonnal rendelkező pénztáraktól joggal várhatnánk el, hogy egy professzionális céget bízzanak meg a vagyon kezelésével, ez azonban korántsem általános.
Vagyonkezelési tevékenységre vállalkoznak bankok és értékpapír-forgalmazással foglalkozó cégek. Előbbiek felett a bankfelügyelet, utóbbiak felett az értékpapír-felügyelet gyakorol törvényességi felügyeletet. Akadnak viszont olyan brókercégek is, amelyeknek csak korlátozott jogosítványai vannak értékpapír-forgalmazásra, mégis vállalkoznak a pénztári vagyon kezelésére. Éppen ezért fontos tudni: ki az adott pénztár vagyonkezelője, milyen referenciái vannak, és milyen hozamot ért el az elmúlt évben. Ha egy nagyobb pénztárnak nincs professzionális vagyonkezelője, az hosszabb távon alacsonyabb hozamokat eredményezhet, ráadásul a tevékenység szakszerűsége, a törvényi előírások betartása sem kellően biztosított, és az ellenőrzés lehetőségei korlátozottak. (A vagyon-, letétkezelés és a számlavezetés költsége átlagosan a kezelt vagyon 1-1,5 százalékát teszi ki.)
A hozamok nagymértékben függnek attól is, hogy mikor kezdődött meg a vagyonkezelési tevékenység és mekkora tőkével. Éppen ezért a pénztári hozamok összehasonlítása csak pár év múlva lehetséges. Amit ma tudni lehet, hogy a pénztárak többsége magas hozamú, biztonságos állampapírokat vásárol. Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden pénztár azonos hozamokat ért el, ráadásul hosszabb távon már az évi 1-2 százalékos hozamkülönbség is jelentős tőkeértékgyarapodás-különbséget eredményezhet. Általában elmondható viszont: ha egy nyugdíjpénztár tájékoztató anyagában vagy hirdetésében garantált, és feltűnően magas hozam szerepel, ez inkább utal a pénztár működésének bizonytalanságaira, mint annak megalapozott voltára.
A nyugdíjpénztárak biztonságát meghatározza, hogy hol és milyen körülmények között őrzik az értékpapírokat, és alkalmaznak-e letétkezelőt, aki az őrzésen kívül ellenőrzi a befektetésre vonatkozó törvényi előírások betartását, illetve – ha van ilyen – a vagyonkezelő tevékenységének törvényes voltát. Egy neves hazai vagy külföldi bank alkalmazása erre a feladatra lényeges követelmény a biztonság szempontjából, ennek hiánya nagymértékű kiszolgáltatottságot eredményez.
A pénztártagok számára általában az a legfontosabb, hogy mennyi az adott nyugdíjpénztárban a tagdíj, hiszen ennek befizetésére hosszú távú kötelezettséget vállalnak. A pénztártag fizethet az alapszabály szerinti úgynevezett alaptagdíjnál magasabb összeget. A tagdíj lehet fix összeg vagy a bruttó bér valamely százaléka. Ha a tagdíj viszonylag alacsony – például 1000 forint/hó – a működési alap szükségképpen magasabb, de egyes pénztárakban a többletbefizetésekből kisebb működési alapot képeznek. A pénztártagok számára fontos az arányos teherviselés is. Olyan pénztárat érdemes választani, ahol az egy pénztártagra jutó átlagos befizetés körülbelül megegyezik a tag által befizetni kívánt összeggel.
A munkáltató számára az a kérdés, hogy az úgynevezett munkáltatói hozzájárulás milyen legyen; ez lehet fix összeg, vagy a bér százaléka, függetlenül attól, hogy a tagdíj bérarányos vagy fix összeg. A munkáltató vállalhat az alapszabályban rögzített tagdíjhoz képest magasabb hozzájárulást is. Számára legtöbbször a pénztári tagdíj mértéke és megállapításának módja lényegtelen.
A pénztárak többsége ezen felül belépési díjat is kér. A belépési díj 0-2000 forint között változik. Fontos annak tisztázása, hogy a belépési díj milyen szolgáltatásokra nyújt fedezetet. Elvárható, hogy a nyugdíjpénztár segítse a munkáltatót a csatlakozás érdekében, a belépési díjnak erre fedezetet kell nyújtania. Nagy létszámú belépés esetén a belépési díjak összege magasabb lehet, mint az önálló pénztár megalapításának költsége.
Az egyes nyugdíjpénztárak tájékoztató anyagot szoktak készíteni, amely általában ismerteti a nyugdíjpénztárak általános vonásait – tb- és adókedvezmények, főbb fogalmak -, és részletezi az adott pénztár konstrukcióját (tagdíj, adatok és információk a belépéssel kapcsolatban, úgy mint székhely, telefonszám, a kapcsolattartásért felelős személy neve, belépési díj stb.). Elvárható, hogy az ismertetőben szerepeljen a pénztár vagyonának megosztása az alapok között, ez informál a pénztár működési költségeiről. Fontos, hogy információkat kapjunk a pénztárral szerződéses kapcsolatban álló szolgáltatókról.
A tagi tájékoztatást szolgáló tájékoztató anyagok viszont általában nem adnak választ néhány a munkáltató számára igen lényeges kérdésre, mint például arra: mi a feladata a munkáltatónak a pénztárhoz való csatlakozással kapcsolatban, milyen kérdéseket kell eldöntenie, milyen számításokkal alátámasztott alternatívái vannak a támogatás tekintetében, milyen idő- és szakemberigénye van a csatlakozásnak. Ezekre a problémákra a nyugdíjpénztár képviselői kérés esetén szóban térnek ki, de elvárható, hogy az ezzel kapcsolatos szolgáltatásaikat írásban is közöljék. Ugyancsak elengedhetetlen, hogy a nyugdíjpénztár szervezői gondoskodjanak a folyamatos kapcsolattartás és az adatszolgáltatás feltételeinek megteremtéséről. Ehhez a legtöbbször a bérszámfejtési szoftver némi módosítása szükséges, amelyben segítséget nyújthatnak a pénztár szakértői. Sokszor jogi segítségre is szükség lehet, aminél elengedhetetlen a nyugdíjpénztár kliens- és pénztártag-barát magatartása.
