A múlt heti rendkívüli közgyűlésen módosították a Tiszai Vegyi Kombinát Rt. (TVK) alapszabályát. Eszerint egy befektető nem birtokolhat 25 százaléknál többet a társaság részvényeiből. Ha ennél mégis többet szeretne, a részvények 75 százalékára kell ajánlatot tennie, a tőzsdei árnál jóval magasabb áron. Ezzel szeretnék elriasztani az ellenséges stratégiai befektetőket a cég privatizációja során. A csaknem teljesen állami tulajdonban lévő vállalat részvényeit júliusban kínálják fel a kül- és belföldi befektetőknek. A közgyűlésen megválasztották a felügyelőbizottságot és az igazgatósági tagokat (utóbbiak közé – az ÁPV Rt. mint jogi személy képviseletében – bekerült Lascsik Attila, a vagyonkezelő holding napokban leváltott vezérigazgatója is). Döntöttek arról is, hogy a cég két szolgáltató és kereskedelmi kft.-t hoz létre. A TVK 1996 első negyedévi adózás előtti eredménye meghaladta a 3 milliárd forintot. Tavaly egész évben ez a szám 16,2 milliárd forint volt (szemben az 1994-es mindössze 573 milliós nyereséggel). A vállalat a magyar polietilén-piacból 65, a polipropilénéból pedig 90 százalékkal részesedik.
- 03:40 Így vette vissza Magyarország a Délvidéket
- 03:33 Nem volt ellenszere a PSG-nek, magabiztosan jutott tovább a Veszprém
- 23:02 Negyven méteres öngóllal ikszelt Portóban a Nottingham
- 21:56 Orbán Viktor reggel bejelent valamit
- 21:38 Percekre megállítottak egy mentőt az amerikai alelnök konvoja miatt Budapesten
- 21:29 Varga kapufáig jutott, sima vereséget szenvedett az AEK Madridban
- 21:15 Magyar Péter Győrben: Egész jól nézünk ki. Talán még sosem néztünk ki ilyen jól
- 21:08 Két szerelmes az ágyban is rendszert bonthat, ha az egyik John Lennon – mire mentek a politikus koncertek?
- 20:59 A nap legfontosabb hírei – 2026. 04. 09.
- 20:51 Kilenc idény után távozik Szoboszlaiék csapattársa
- 20:43 „Üvöltve sírt szegény” – gyerekei is megszólaltak Rubint Réka betegségéről
- 20:37 Bezárta a játékraktárba és vízzel locsolta a gyerekeket egy bölcsődei nevelő
- 19:49 Szaddám Huszein vigyorogva kényszerít, hogy az életed árán is megünnepeld a szülinapját
- 19:19 Orbán azt tanácsolta a fiataloknak, hogy ne felejtsék el megköszönni a kormány jótéteményeit az idősebbeknek
- 19:11 Orbán arról, hogy Trump nem volt ott: De ott volt
- 21:15 Magyar Péter Győrben: Egész jól nézünk ki. Talán még sosem néztünk ki ilyen jól
- 15:46 Magyarnak vagy Orbánnak kedvez a magas részvétel? – Hann Endre, Mikecz Dániel és Mráz Ágoston Sámuel válaszol
- 11:15 Wáberer György: Azok a fideszes vezetők tekinthetők árulónak, akik 180 fokos fordulatot vettek politikájukban
- 16:14 Visszalépett Czeglédy Csaba, a DK szombathelyi jelöltje
- 14:03 Orbán szerint nem zárható ki, hogy titkosszolgálati szál húzódik Szabó Bencéék nyilvánosság elé lépése mögött
- 14:56 Szilágyi Szilvi Puzsérék Rendszerbontó Nagykoncertjéről: Egy kicsit az én hibám, hogy a férjem nem lesz ott
- 15:21 A francia külügyminiszter szerint a magyar kormány elárulta az uniót
- 17:26 A Szex és New Yorkban ismerte meg a világ, aztán majdnem kormányzó lett belőle – 60 éves lett Cynthia Nixon
- 15:39 George Clooney: Az egy háborús bűnös, aki azt mondja, hogy el fog törölni egy civilizációt a föld színéről
- 21:38 Percekre megállítottak egy mentőt az amerikai alelnök konvoja miatt Budapesten
