A mostanában sokat idézett “neves londoni kutatóintézet” és a többi brókercég is azért készít jelentést egy-egy országról, régióról, tőzsdei cégről, hogy befektetőit tájékoztassa vételi vagy eladási ajánlásairól. A végső céljuk ezzel a munkával nem egyéb, mint hogy az elemzés alapján az ügyfél megbízást adjon nekik, amelynek lebonyolítása révén díjbevételre tesznek szert. Az írott elemzés csak egyfajta termék, ezt egészítik ki a telefonhívások, a személyes találkozók, az ügyfelek elkísérése a szóban forgó cégekhez.
A külföldön működő értékpapír-cégek, kevés kivétellel, az egész világot piacuknak tekintik. Ezért egy-egy, Közép-Európához hasonló nagyságú területtel csak akkor foglalkoznak, ha az érdekes piaccá válik (most ez a helyzet, és jó esély van rá, hogy a jövőben is így marad). Ekkor egy kis teamet állítanak fel, amelyet az egyes ágazati elemzők (akik például az olajiparra vagy az élelmiszeriparra specializálódtak) segítenek, ha például a Molról, illetve a Pickről kell véleményt mondani. A legtöbb elemzést egy, rendszerint két-három órás vállalatlátogatás után készítik el. Az idő rövidsége, no meg az eredetiség igénye esetenként a precizitás rovására is mehet. A publikált elemzés sincsen kőbe vésve: az elemzők update-et, azaz az új fejlemények ismeretében felfrissítést tehetnek közzé, amely az előzőt mintegy hatályon kívül helyezi.
Minden elemzés annyit ér, amennyi üzleti kapcsolatot hoz létre. Az már a brókercég filozófiájától és persze ügyességétől függ, hogy ezek alkalmi vagy hosszú távú kapcsolatok lesznek-e.
Hogy néz ki mindez a másik oldalról: a befektetők szemszögéből? A befektetési alapok egy-egy régióra szakosodott alapkezelője (a fund manager) naponta 30-50 írásos anyagot kap, és hasonló számú telefonhívást kívánnak vele lebonyolítani a brókercégek alkalmazottai. Az információözön ellen úgy védekezik, hogy kiválasztja azt a 3-5 brókercéget, amelyre hallgat, és azok anyagait olvassa, egészen addig, amíg nem talál jobbat. Nagy a verseny, hiszen körülbelül három tucat hazai és külföldi brókercég küld – természetesen változó színvonalú – elemzést meglévő és reménybeli ügyfeleinek.
Ha valami igazán lényeges, önálló megállapítást tesznek, azt az elemzők a sajtóban rendszerint nem szívesen publikálják. Szívesebben osztják meg, legalábbis ameddig a hír igazán friss, csak az ügyfelekkel, akik végül is azért adják a megbízást nekik, mert ők személy szerint kapják a szolgáltatást. Mások, így azok is, akikre a cikk elején utaltam, a sajtóval is közlik megállapításaikat. Őket két dolog motiválhatja. Egyrészt a sajtó segítségével kívánják elérni, hogy nevük többet forogjon a szakmában. Másrészt, és erre eddig talán kevesen gondoltak, a hazai tőzsdei cégek vezetőiben, valamint az állami intézmények munkatársaiban kívánnak magukról olyan imázst kialakítani, amely majd hasznukra válik, ha a következő elemzés írásakor bejelentkeznek náluk interjúra.
Nagyon jó dolog, hogy a magyar részvénypiac a nemzetközi pénzvilág része lett. Egy-egy érdekes új kibocsátás jobban az országra tereli a figyelmet, mint bármilyen, költséges marketing-kampány. A Mol-privatizációt tavaly több mint húsz, Magyarországról szóló elemzés előzte meg. És ez nem is került pénzbe. Ezért (is) jó dolog, ha a brókerek véleményt mondanak a gazdaságról vagy egyes cégekről. Csak az a fontos, hogy tudjuk, miről is van szó.
(A szerző a Creditanstalt Értékpapír Rt. elemzési igazgatója)
