Véleményünk szerint az állampolgárok lakásgondjain az állam a legegyszerűbben és leggyorsabban a különböző adófajták számának és mértékének drasztikus csökkentésével tudna segíteni. Jelenleg a túladóztatás a legfőbb oka annak, hogy az állampolgárok nemhogy új lakások építésére nem képesek kellő számban, hanem a felújításokat, karbantartásokat sem tudják megfelelő mértékben elvégezni. Természetesen az adókönnyítéseknek együtt kellene járniuk a különböző jogcímen kiosztott támogatások radikális csökkentésével is.
Az önkormányzati lakások elosztogatása folytán a politikának sikerült egy újabb problémát bevinni a lakáskérdésbe. Amennyiben a magánbérbeadás nem foglalja el az őt a lakáskérdésben tradicionálisan megillető helyét, ráadásul folytatódik a teljesítőképességet figyelmen kívül hagyó adóztatás, az állam kénytelen lesz továbbra is az építkezéseknél, felújításoknál pénznyelő kamattámogatásokban, segélyekben részesíteni az általa hitelképtelenné tett embereket.
A lakáshelyzet gondjait és a szűk anyagi lehetőségeket figyelembe véve a következő szempontokat ajánljuk figyelembe venni:
1. Végre el kellene kezdeni az államháztartás reformját.
A mai rossz gyakorlaton változtatni kell. Jelenleg az állam eldönti, hogy mire és mennyit akar költeni, s behajtja az állampolgáron a kívánt összeget, akár ki tudja az fizetni, akár nem. Véleményünk szerint a teljesítőképességgel arányosan kell az adóterheket megállapítani, és ehhez kell igazítani az állam kiadásait. Tudatosítani kell az állampolgárokban, hogy jobban járnak, ha saját maguk rendelkeznek jövedelmük fölött, és nem az állam nyújt számukra bizonytalan minőségű és módú támogatást.
2. A személyi jövedelemadó-rendszert radikálisan át kell alakítani.
Tisztességtelen eljárásnak tartjuk a létminimum alatti jövedelmek bármilyen arányú megadóztatását. 240 ezer forint alatti éves jövedelemből adólevonás semmilyen indokkal nem fogadható el, akár bérből, akár rosszul működő vállalkozásból, akár magánlakás bérbeadásából származzon is az. Nem tartható az úgynevezett progresszív adóztatás szisztémája sem. A jövedelmek egyharmadát meghaladó adómérték aláássa az adófizetési morált.
3. Ingatlanadó kivetése akár központi, akár helyi adó formájában, amikor az állampolgárok mindennapos megélhetési gondokkal küzdenek, társadalmilag igazságtalan, erkölcstelen, s ezért elfogadhatatlan.
4. A lakás-takarékpénztárak véleményünk szerint csak akkor lesznek működőképesek, ha az infláció tartósan 10 százalék alatt marad.
A mi elképzelésünk szerint a lakás-takarékpénztár az építkezni, vásárolni, felújítani, bővíteni, korszerűsíteni, közművet fejleszteni szándékozó állampolgárt több éven át havonta minimum 5 ezer, maximum 10 ezer forintos előtakarékosságra kötelezné. A befizetett pénz piaci kamatozással gyarapodna. Az állampolgár a nyugati hitelmértékeknek megfelelően az általa összegyűjtött kamatokkal növelt összeg ötszörösére hitelképessé válna. A törlesztés piaci kamatokkal történne. Vagyis lényegében a kezességet, a hitelképességet pótolná a lakás-takarékpénztári konstrukció, és nem másokat kényszerítene pluszadó befizetésére.
5. A korábbi, közpénzekből fedezett lakásépítésekben érdekelt vállalatok, érdekképviseletek utódszervezetei érthető módon továbbra is az adófizetők pénzéből készülő állami, önkormányzati lakások építésére törekednek, ezért szeretnék valamilyen formában a támogatások folytatását.
6. Hazánkban több mint 200 ezer személyi tulajdonban lévő, üres lakás található. Tulajdonosaikat kellene – nem rákényszeríteni! – megnyerni arra, hogy adják bérbe lakásukat, ezzel növelve a szabadpiaci lakáskínálatot. A nagyobb választék csökkentené a lakást bérelni szándékozók kiszolgáltatottságát, sőt a lakbérek mérséklődése is bekövetkezne.
