A kormányzat és a nyugdíjbiztosító vezetői, szakemberei között egy dologban már konszenzus jött létre: demográfiai, finanszírozási okokból mindenképpen szükséges a korhatár emelése. Az egyetértés ezen a ponton nagyjából véget is ér. A biztosító vezetői szerint csak nevében rugalmas a kormányzati elképzelés, amely 32 évnyi minimális szolgálati viszonyt írna elő, miközben a nők esetében a statisztikai átlag 26-28 év, ám a többségre csak 20-25 év jut. Alkotmányossági aggályokat vet fel a kormánytervezet azon része is, amely a 62 éves egységes nyugdíjkorhatár előtt a nők számára 5 éves, míg a férfiak számára csupán 2 éves rugalmassági periódust állapít meg. A nyugdíjbiztosító javaslata fokozatos korcentrum-kitolást és elnyújtottabb korhatáremelést tartalmaz. Eszerint 1997. január elsejétől egy évvel, ezt követően – szemben a kormányjavaslatban szereplő kettővel – minden év első napján további eggyel emelkedne a nők nyugdíjkorhatára. A 32 éves minimális szolgálati idő helyett 25 évet javasol a biztosító.
- 19:01 Több mint 30 országra terjeszti ki a beutazási tilalmat a Trump-kormány
- 18:52 Tápai Szabina a kecskeméti DPK-gyűlésen: „Biztonságban érzem itthon magunkat”
- 18:29 Két héten belül hatodszor is tárgyalóasztalhoz ültek az ukránok és az amerikaiak
- 17:57 Marha nagy pofonok az MTK-pályán: játékos, gyúró, szakács és több száz szurkoló verekedett
- 17:48 Szerbia a továbbjutásért játszott a női kézivébén, hatalmas verést kapott
- 17:43 Hídnak ütközött egy 137 utast szállító hajó a Majna-Duna-csatornán
- 17:34 „Máig nem nem tudom” – Milák Kristóf korábbi edzőjének még most sincs válasza arra, mi történt
- 17:28 Életműdíjat kapott Joe Biden az LMBTQ+ közösségért tett munkájáért
- 17:24 Hermányi Mariann egy varázsfüzettel eltünteti a férfiakat Dobó Kata új filmjében
- 16:59 Kardiológus: A vakságot és a teljes bénulást is kockáztatjuk, ha nem kezeljük a magas vérnyomást
- 16:57 „Háborúellenes” gyűlés Apukám világával és működő Magyarország: Orbán Viktor és Magyar Péter kecskeméti napja képekben
- 16:52 Kövér László elmondta, szerinte ki az igazi NER-lovag
- 16:03 Kötélből vannak az idegei: Verstappené a pole a sorsdöntő futamon
- 16:00 Süteménnyel kenték össze aktivisták a brit korona vitrinjét a londoni Towerben
- 15:53 Ilyen volt az első magyar rádióadás
- 12:57 Bongor: Azt nem írtam bele a dalba, hogy kijöttek apám kollegái, és elvitték az összes fegyvert a házból
- 06:32 Háromszoros olimpiai bajnok pólós vitte haza az egyik Prima Primissimát
- 10:49 Orbán Viktor: Aki gyerekekhez nyúl, miszlikbe kell aprítani! – Kecskeméten tartott „háborúellenes gyűlést” a DPK
- 16:59 Kardiológus: A vakságot és a teljes bénulást is kockáztatjuk, ha nem kezeljük a magas vérnyomást
- 10:01 Szijjártóék megígérték, hogy segítenek, a Szerbiából kiutasított fiatalok szerint azonban hazug indokokkal akadályozzák ügyük tisztázását
- 08:19 Nagy Ervin: Belarusz előszobájában élünk
- 12:11 Száz éve szól a rádió – Nemzetegyesítés, propagandaeszköz, tömegszórakoztatás
- 11:40 Bűnügyi felügyeletbe került a Szőlő utcai javítóintézet ügyintézője, négy hónapig a lakását sem hagyhatja el
- 10:40 Rejtett kamerákkal és mikrofonokkal is próbáltak KRESZ-vizsgát tenni
- 06:03 Éjfél előtt csapódott egymásba négy autó az M44-en
