A helyi önkormányzatok adósságrendezési eljárásáról szóló törvényjavaslat parlamenti vitája során kiderült: sem az ellenzéki frakció, sem a szakértők tarsolyában nincs érdemi alternatíva. Többlettámogatásban mindenesetre a hatálybalépés után sem reménykedhetnek az önkormányzatok.
Az utóbbi hónapok eseményei bebizonyították: nincs olyan önkormányzat, mely teljes biztonsággal gazdálkodhatna. A pénzügyi kormányzat a települések felelőtlen beruházásait, a képviselőtestületek a reálértéken csökkenő támogatásokat és a folyamatosan növekvő feladatkört okolják a finanszírozási gondokért. Bármelyik félnek is legyen igaza, a csődkrízis törvényi szabályozására mihamarabb szükség lenne.
A fizetésképtelenség esetén követendő eljárás kidolgozásával a Belügyminisztérium már jó ideje próbálkozott, a törvényjavaslat vitáját mégis csak a napokban kezdhette meg a parlament. A kereszténydemokratákon kívül egyébként minden parlamenti párt – kisebb módosításokkal – elfogadhatónak tartja a javaslatot. A törvénytől senki sem vár csodát. A jogszabály csak eljárási útmutatót ad, többlettámogatásról, finanszírozásról nincs szó a tervezetben. A cél elsősorban a visszatartás és a megelőzés.
A normaszöveg két részből – az egyeztetési és az adósságrendezési – szakaszból áll. Az előterjesztő abban reménykedik, hogy a második szakasz alkalmazására soha nem kerül majd sor. Magát az eljárást egyébként a hitelező, vagy az önkormányzat kezdeményezheti, 60 napos elismert és lejárt követelés esetén. Jogerős és végrehajtható bírósági határozattal is megindulhat az adósságrendezés, bár ez várhatóan nem lesz gyakori. Ami a határidőket illeti, Piskolti Sándor nyugalmazott bírósági kollégiumvezető szerint a fenti határidő túl rövid. Szerinte a hazai piaci körülmények között 30 napos fizetési csúszás teljesen elfogadott, ez a számla úgynevezett “rendes” útja. Amennyiben azonban a fizetés pillanatnyi koordinációs zavar, vagy finanszírozási, rendkívüli esemény miatt egy kicsit csúszik, már könnyen fennállhat a törvényben meghatározott késedelmesség, egy 90 napos határidő tehát jobban igazodna a piaci körülményekhez.
Az adósságrendezési eljárás igazán kényes pontja a pénzügyi gondnokokra vonatkozó rész – ezen intézmény áll ugyanis az egész eljárás középpontjában. Fontossága ellenére a tervezet nem nevezi meg azoknak a körét, akiket a bíróság pénzügyi gondnokként kijelölhet – ezt egy későbbi kormányhatározatnak kell majd rendeznie. Legnagyobb eséllyel nyilván a felszámolók indulhatnak majd a kinevezésért, sok gondot okozhat azonban a személyi és területi összeférhetetlenség szabályozása, amelynek a korrupciós összefonódásokat kellene kiszűrnie.
A gondnok kinevezését követően az önkormányzatnak válságköltségvetést és egyezségi tervet kell készítenie. Ha ezt nem fogadja el a képviselőtestület, úgy a pénzügyi gondnoknak kell felhívnia a hitelezőket, hogy készítsenek alternatív egyezségi javaslatot. Ha nem születne ilyen tervezet, vagy az egyezségi kötélhúzásban patthelyzet állandósulna, a pénzügyi gondnok értesíti a bíróságot. Ez az a pont, ahova az előterjesztő szerint nem szabadna elérkezni. Ezt követően ugyanis a pénzügyi gondnok javaslatára a bíróság osztja fel az önkormányzati vagyont, ami sem a hitelezőknek, sem az adott településnek nem lesz jó üzlet.
Sokakban rossz emlékeket kelthet a vagyonfelosztás és a válságköltségvetés elnevezés. Joggal, hiszen a törvény súlyos szankciókat és intézményi karcsúsítást is kilátásba helyez. Ez kórházak, iskolák, szociális intézmények felszámolását is jelentheti, ami már túlmegy a presztízsveszteség határán.
