Azzal, hogy Hongkong 1997-ben visszakerül Kínához, a jó hangulat elpárolgott. A lakossági bizalom zuhanásának közvetlen kiváltó oka, hogy szétpukkant az a léggömb, amely 1982 és 1994 között felfújta az ingatlan- és részvényárakat.
Hongkongban a lakossági költekezés adja a gyarmat összkiadásának 60 százalékát. A fogyasztás visszaesése gyengítheti a gazdasági növekedést, és beárnyékolhatja az 1997-es átadást, és ez még nagyobb nyugtalanságot kelthet a már így is aggódó lakosság körében.
Ám azt senki sem tudja, hogy az árak miatti aggodalom meddig tart majd. “Ezek a dolgok nem szoktak könnyen megoldódni, és erre most sincs remény 1997-ig” – nyilatkozta a Financial Timesnak Simon Ogus, az SBC Warburg hongkongi befektetési bank vezető közgazdásza.
Hongkong helyzete mindig is bizonytalan volt. A konjunktúrákat komoly visszaesések követték, ám a gyarmat – a szkeptikusok legnagyobb ámulatára – általában a korábbinál erősebben került ki a hullámvölgyekből. Lehet, hogy most is csak erről van szó. Ám a lakossági kiadások visszaesését ezúttal súlyosbítja a hongkongiaknak az az érzése, hogy a gyarmat túljutott fénykorán.
Hongkongban mindennél fontosabb a közhangulat, és a gyarmat urainak legutóbbi lépései egyáltalán nem csillapították a nyugtalanságot. Li Ka-shing, a mágnás, vagyonának kezelését egy másik brit gyarmaton, a Kajmán-szigeteken bejegyzett vállalatára bízta. A néhai Y. K. Pao World-Wide Shipping nevű vállalat, a világ legnagyobb magánhajózási társasága 12 vezető munkatársát áthelyezte Szingapúrba. A gyarmat “nagyasszonya”, Lydia Dunne bárónő, az üzletasszony és politikus Nagy-Britanniába költözött.
A gazdaság jeleinek megfejtése a szektoronként eltérő növekedés miatt még a szokásosnál is nehezebb: az élénk külső szektorral megfáradt hazai gazdaság áll szemben.
Hamish Macleod hongkongi pénzügyminiszter elveti azt a véleményt, amely a következő két évre a gazdasági növekedés folyamatos lassulását jósolja. Sir Hamish biztosra veszi, hogy a gyarmat reál GDP-je 1996-ban legalább 5 százalékkal nő majd – bár még nincsen hivatalos kormányzati előrejelzés. 1995 első félévében a GDP mindenesetre 5,5 százalékkal nőtt az 1994. év hasonló időszakához képest. Ám a növekedés szinte kizárólag a külkereskedelem bővülésének és kisebb mértékben, a közmunkák – például az 1997-re elkészülő új repülőtér és a kapcsolódó létesítmények – elvégzéséhez szükséges tőkekiadásoknak köszönhető. A lakossági fogyasztás növekedése érzékelhetően lelassult.
Az első félévben az árak szokatlan módon, 9,3 százalékkal emelkedtek, és az év hátralevő részében sem következett be enyhülés. Ez az inflációs nyomás ránehezedik a lakosságra, és tovább erősíti Hongkong kétes hírnevét, miszerint üzleti szempontból Ázsia egyik legdrágább országa.
A gyarmat persze még messze van a csődtől. Sir Hamish, angolos visszafogottsággal, “némileg biztatónak” ítélte Hongkong kivételes kereskedelmi teljesítményét: az első félévben az összexport reálértékben 15 százalékkal nőtt.
Az export a legnagyobb lökést – reálértékben 17 százalékot – a reexporttól, elsősorban kínai áruk kivitelétől kapta. 1994-ben a Hongkonghoz közeli Guangdong tartomány adta a kínai külkereskedelem egyharmadát: az összforgalom 90 milliárd dollár értékű volt. Mivel azonban a kínai tartománynak nincs mélytengeri kikötője, szinte az egész forgalmat Hongkongon keresztül bonyolították le. Sir Hamish is elismeri azonban, hogy az 1995 első félévében 7 százalékos reálbővülést elkönyvelő hongkongi exportőrök versenyképességét az amerikai dollár leértékelődése is erősítette, miután 1983 óta a hongkongi dollár árfolyama az amerikai valutához kötött.
A beruházási kiadások komoly növekedése – ami Sir Hamish becslése szerint 1995-ben elérte a 10 százalékot – elsősorban a tőkejavak importjából fakad, és ez a legfőbb oka a kereskedelmi mérleg romlásának. Az első félévben a gyarmat kumulatív kereskedelmi deficitje 15,9 milliárd amerikai dollár volt, háromszor annyi, mint 1994 hasonló időszakában.
Hongkong kikötői szerepe azt jelenti, hogy importjának legnagyobb részét a térségben máshová, főként Kínába szállítják. A kormány a “visszatartott importtal” próbálja meg pontosan felmérni a helyi keresletet. Sir Hamish meglátása szerint 1995 első hat hónapjában a tőkejavak visszatartott importja majdnem 30 százalékkal nőtt, 1994 hasonló időszakában pedig csak 11 százalékkal. Ebből azt a következtetést vonják le, hogy nem kell aggódni a kereskedelmi deficit miatt, hiszen nem a belföldi fogyasztás szívja fel az importot.
Az bizonyos, hogy a hongkongi fogyasztók nem nyitják ki a pénztárcájukat. Az 1995-ös, egyelőre előzetes kiskereskedelmi forgalmi adatok arra utalnak, hogy a lakossági kiadások a legjobb esetben stagnálnak.
A hongkongiak rossz érzését fokozza az emelkedő munkanélküliség és a jövedelememelkedés éles visszaesése. A 3 százalékos munkanélküliségi ráta európai mércével mérve ugyan alacsony, de Hongkongban kilenc éve nem volt ilyen magas, és az 1994-es 1,9 százalékról meredeken emelkedik. A jövedelmek sem mutatnak kedvezőbb képet. 1994 első félévében a reáljövedelmek majdnem 2 százalékkal nőttek, az 1995. év hasonló időszakában azonban 0,4 százalékkal visszaestek.
Az alapkérdés persze az, hogy a helybéliek félnek Hongkong kínai fennhatóság alá kerülésétől, és tartanak a korrupciótól s a “nagy kínai” bürokráciától. Mindez nagyfokú félelmet és aggodalmat vált ki az emberekben – bár mindig is számítottak arra, hogy az 1997 közepén esedékes visszacsatolás traumát fog okozni a gyarmat hatmillió lakosának.
