Január 1-jétől életbe lépett a termékdíjtörvény. Előkészítésekor komoly lobbyzásba fogtak az érintettek, így a hűtőgépgyártók és -forgalmazók, a gumiabroncs-forgalmazók – sőt, mivel a járművön behozott gumi után is fizetni kell, az autógyártók és -forgalmazók is -, és természetesen a leginkább érintett csomagolóipar. Lévén, hogy a törvény deklarált szándéka a környezetvédelem, illetve környezetvédelmi célra többletforrás előteremtése, éppen azokkal szemben, akik a leginkább szennyezik a környezetet, a termékdíj bevezetésének fontosságát senki nem vitatta. Ezzel ugyanis az érintettek maguk ellen hangolhattak volna jelentős társadalmi csoportokat. Mit tettek hát az egyes érdekcsoportok? Szinte minden nyilvános fórumon a tervezett törvény részleteit bírálták. A díj mértékét, az adott termékcsoport beemelését a törvény hatálya alá, a tervezett bevezetés idejét és így tovább. Milyen eszközöket használtak fel a lobbyzásra? Sajtónyilatkozatokat adtak, szakmai kerekasztal-beszélgetéseket szerveztek, bírálták az ismertté vált tervezetet és így tovább. A lobbyzás csak ritkán folyik teljesen a kulisszák mögött. Fontos eszköze lehet a nyilvánosság, a tények olyan csoportosítása – ha úgy tetszik, a közvélemény „átverése” -, amely a legjobban szolgálja az adott érdekközösség céljait.
- 22:55 BL: szégyenszemre kettős vereséggel esett ki az Inter a norvég riválissal szemben
- 22:14 Az akkufeldolgozó ellen tiltakoztak a pilisjászfalui testületi ülésen, a polgármester rendőrt hívott, egy képviselő lemondott
- 21:58 „Teljesen összetörtem” – szívműtéten esett át a verseny közben rosszul lett sportoló
- 21:25 Kontroll: Tíz évre eltiltották Pajor András zuglói plébánost a papi feladatok gyakorlásától
- 21:15 A horvát miniszterelnök szerint nincs veszélyben az energiabiztonság Magyarországon
- 20:41 A tepertős pogácsával, a magyar csodakancával és az Ultival immár százra nőtt a hungarikumok száma
- 20:41 Taylor Swift sminkmentes felvételeken mutatta meg az arcát
- 20:40 Saját magára fogadott, aranyat csempészett, közben mellesleg mindenkit elvert pingpongban – ő a Marty Supreme valós főhőse
- 20:04 A nap legfontosabb hírei – 2026. 02. 24.
- 19:56 Visszakapcsolták az áramot Iványi Gáborék gyülekezetében
- 19:13 „Mire észrevettem, már a járdán jött felém” – Gyarmati Gábort kis híján elütötte egy sofőr nélküli autó
- 19:07 Az Epstein-akták elhozták a Sötétség Hercegének bukását is
- 19:07 Az EU három nappal a magyar választások után mutatja be az orosz olajimport teljes tilalmáról szóló javaslatát
- 18:37 Renner Erika: Bene Krisztián megint kérte, hogy engedjék ki feltételesen, azt állítja, minden nap imádkozik értem
- 18:27 Mit csinál Magyarország Brüsszelben, és mi lesz ennek a következménye?
- 19:56 Visszakapcsolták az áramot Iványi Gáborék gyülekezetében
- 12:24 Átírnák a bértáblát az egészségügyben, Pintér Sándorék előtt a javaslat
- 19:07 Az EU három nappal a magyar választások után mutatja be az orosz olajimport teljes tilalmáról szóló javaslatát
- 21:25 Kontroll: Tíz évre eltiltották Pajor András zuglói plébánost a papi feladatok gyakorlásától
- 14:05 Vizet fakaszt a kiszáradó erdőkben egy nógrádi vadász
- 14:04 Orosz szervezet indított lejárató kampányt Iványi Gábor ellen
- 18:37 Renner Erika: Bene Krisztián megint kérte, hogy engedjék ki feltételesen, azt állítja, minden nap imádkozik értem
- 16:15 Meccs közben, a kispadon kapott infarktust a Veszprém korábbi olimpiai bajnok kézilabdázója
- 18:06 A bíróság felszólította a főispánt, hogy Tüttő Katát jelölje főpolgármester-helyettesnek
- 14:53 Molnár Áron a gyerekkoráról: Román menekültnek hívtak, rendszeresen gúnyolódtak rajtam
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
