Három hónap híján három éve lehet határidős devizaügyleteket kötni Kelet-Közép-Európa első határidős tőzsdéjén, a Budapesti Árutőzsdén (BÁT). A kezdet óta folyamatosan és látványosan növekvő forgalom mára nemzetközi mércével mérhető likviditást és üzletmenetet eredményezett.
A folyamatos forgalom- és likviditásbővülés újabb és újabb résztvevőket vonz a piacra, így biztosítva a tőzsdei alku során elérhető legversenyképesebb árakon történő üzletkötés lehetőségét. A “hagyományos” tőzsdei tranzakciótípusok – hedge, spekulatív, arbitrázs – mellett a jelenlegi magyar pénzügypolitika egy sajátos befektetési lehetőséget is biztosít a valamelyes kockázatot vállaló invesztorok számára.
A hazai devizapiacot három fő tényező alakítja: a nemzetközi pénzpiaci mozgások; a hazai pénzpiac eseményei; és – ez külön kiemelhető – a kormány és az MNB összehangolt leértékelési politikája. Az első két csoportba tartoznak a keresztárfolyam-mozgások, a kamatváltozások, valamint a forint belföldi kereslet-kínálati viszonyai, amit az úgynevezett “MNB intervenciós sávon” belüli mozgásokkal jellemezhetünk. A harmadik kérdéskör a Bokros-csomag részeként előre meghirdetett csúszó-leértékelés, amely – ha a deklarációnak megfelelően halad a jövőben is – kiszámítható.
A határidős tőzsdék klasszikus felhasználási területe az árfolyam-biztosítás vagy hedge, valamint az ezt kiegészítő spekulatív célú ügyletek. Ezen belül a devizatőzsde feladata az egyes pénznemek kedvezőtlen árfolyamváltozása elleni védekezési lehetőség biztosítása. Hazai szempontból a BÁT devizakontraktusai elsősorban a forint/deviza árfolyammozgások biztosítására alkalmasak, érdemes azonban megjegyezni, hogy a forint alapú tranzakciókon keresztül mód nyílik külföldi devizák keresztárfolyamának változására is ügyleteket végrehajtani.
Jelenleg négy devizában lehet tőzsdei műveletekbe bocsátkozni: a BÁT német márkára, amerikai dollárra, japán jenre és ecu-ra forgalmaz kontraktusokat.
A tőzsdei üzletkötésnek ezrelékes nagyságrendű költségvonzata van, ami azt jelenti, hogy a tőzsde általában kedvezőbb feltételeket biztosít, mint a széles “marge”-zsal dolgozó bankközi terminpiac.
A határidős tőzsdék szereplői három alapvető csoportba sorolhatók: a fedezeti ügyletben érintett felhasználók, a spekulánsok és az arbitrázs-ügyleteket végrehajtó résztvevők.
Az első csoport köreit az export-import tevékenységben közvetlenül vagy közvetetten érintett hazai kereskedő és termelő cégek alkotják, amelyek alaptevékenységük profitját nem kívánják kockáztatni az esetleg kedvezőtlenül alakuló devizamozgások miatt. Az importfüggő tevékenységben érdekelt cégek kettős kockázatot tudnak menedzselni határidős tőzsdei vétellel. Egyrészt az adott importcikk ellenében fizetendő deviza keresztárfolyamának változása következtében forint ellenében fellépő árfolyam-emelkedés, másrészt egy esetleges nem várt, nagy mértékű forint-leértékelés következtében fellépő árfolyam-emelkedés kockázatát. Nyilvánvaló, hogy míg az első lehetőség reális kockázatot jelent, a második lehetőség a meghirdetett árfolyam-politika ismeretében nem valószínű. A mindenkori spot árfolyamra rakódó forint-deviza kamatkülönbözettel kalkulált határidős devizatőzsdei jegyzések kamatréstartalma azonban jóval magasabb, mint az éves göngyölített leértékelés és a deviza-megtakarítás kamathozama együttvéve, így a határidős devizavétel egy szempontból ugyan jelenthet biztonságot a keresztárfolyam-változások ellen, a másik oldalon azonban szinte biztosnak tekinthető veszteséggel jár az idő előrehaladtával folyamatosan csökkenő kamatprémium elvesztésével. Fontos megemlíteni még azokat az idesorolható felhasználókat is, akik devizahitelt vesznek fel, és a hitel-visszafizetés biztonságát növelendő, határidős vétellel biztosítják az árfolyamot. Igen fontos és bizonyos szempontból az importfüggő felhasználókhoz képest szerencsés résztvevői a devizatőzsdének az exportcégek, hiszen az exportszerződések majdani devizahiteleit a tőzsdén határidősen eladva biztosíthatják a későbbi átváltási árfolyamot, és mindemellett nekik kifejezetten kedvez az előbbiekben leírt kamatbázisú árfolyam-csökkenés.
A spekulatív célú befektetők csoportja elsősorban kockázatvállaló piaci résztvevőkből áll, akik a banki és egyéb, viszonylag kisebb hozamú befektetések helyett a magasabb hozam reményében kifejezetten magas kockázatot vállalva nyitnak tőzsdei pozíciókat. Ez a tevékenység alapvetően két irányban folyhat: a keresztárfolyam-változásokkal kapcsolatos várakozásokra alapozott pozíciók kiépítésével, valamint a fentiekben vázolt kamatalapú árfolyam-csökkenésre “spekulálva”. Nyilvánvaló, hogy ez utóbbi tevékenység kockázata elméletileg sokkal kisebb, amennyiben a pénzügyi kormányzat tartja, illetve tartani tudja a meghirdetett leértékelési programot. Az ilyen pozíciók a legnagyobb biztonsággal az MNB devizakosár ellenében építhetők ki, 30 százalék USD és 70 százalék ecu arányú határidős eladással. Ebből a szempontból az egyébként kisebb piaci jelentőségű ecu kulcsfontosságú devizává lépett elő, és ezt a szerepét mindaddig meg is tartja, amíg részét képezi a nemzeti banki devizakosárnak.
A harmadik csoportot szintén befektetők alkotják. Ennek tipikus résztvevői a bankok, intézményes befektetők, akik a piac kereslet-kínálat egyensúlyi különbségeiből próbálnak pénzügyileg zárt konstrukcióban profitot elérni. Az ilyen ügyletek alapját az adja, hogy a különböző piacokon – az eltérő szereplők miatt eltérő kereslet/kínálati viszonyok következtében – kalkulálható árrések alakulnak ki, és ezeket, amennyiben a pozíciónyitási költségek megengedik, az egyik piacon történő vételi, a másikon ezzel egy időben történő eladási pozíció megnyitásával ki lehet használni. Természetesen ennek alapvető feltétele, hogy az adott piaci szereplőnek mindkét piachoz hozzáférése legyen, ami a devizapiac esetében jelent korlátot, hiszen a legnagyobb forgalmi tényezőt jelentő spot-termin arbitrázsra jelenleg a bankoknak, illetve a nagyobb devizaállomány felett rendelkező vállalatoknak van módjuk.
