Magyarországon hiányszakmaként tartják számon a személyzeti vezetőkét. Ez nem azt jelenti, hogy nincs belőlük elegendő, hanem azt, hogy kevés az olyan képzett szakember, aki a külföldi érdekeltségű nagy társaságok elvárásainak megfelelne. Az oktatás egyelőre a gyakorlat mögött kullog, és a gyakorló személyzeti munkatársak is “menetből” képezhetik magukat. Alighanem ezt az igényt ismerte fel a Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, amikor megjelentette A személyzeti osztály című könyvét, amely mind tartalmában, mind megjelenésében eltér a klasszikus könyvalaktól – s ez részben előnyére, részben hátrányára szolgál.
Szimpatikus szerénységről tesz tanúbizonyságot ez a személyzeti kérdéseket összefoglaló könyv, amikor már a címében sem bűvészkedik a mára általánossá vált humán erőforrás kifejezéssel. A tartalom azonban már válaszolni kíván azokra a változásokra, amelyek nyomán a korábbi személyzetisek névjegyén megjelentek a “humán erőforrások”.
A személyzeti osztály szerzői láthatóan praktikus ismereteket, egyfajta szakmai bibliát akarnak a területen dolgozó szakemberek kezébe adni. Ebből fakadó igyekezetük azonban túlzásokra is ragadtatja őket. Nem a tartalomra gondolunk, hanem a formai megoldásokra: ezekben a mű olyan erőltetetten “célszerű”, hogy az már a használhatóság rovására megy. Dosszié jellege, csatos lefűzhető oldalai azt a képzetet keltik, hogy az olvasó vagy inkább a használó majd folyamatosan hozzáfűzheti az aktuális információkat. Ez azonban részint aligha lesz így, részint pedig nehézkesen oldható meg. A könyv ugyanis döntő részben olyan elméleti elemeket és gyakorlati tanácsokat ad az olvasónak, amelyek aligha változnak meg rövid időn belül. Talán csak a függelékben található telefonszámok fognak elavulni, de ezért igazán túlzás a csatos könyv. Igaz, a jogszabályok módosulására is számíthat egy munkaügyi vezető, ezek azonban nem szerepelnek olyan részletesen és elkülönülten a műben, hogy érdemes lenne miattuk oldalakat cserélni. Egyéb anyagot pedig azért nehéz hozzátenni a dossziéhoz, mert A/5-ös formátuma eltér az általános irodai szokásoktól. Az olvasást, a lapozást ellenben a vascsatok sikeresen gátolják, az oldalszéli fülek pedig a precíz tagolású tartalom ellenére hatékonyan nehezítik a tájékozódást.
Ha azonban az olvasó leküzdi a forma buktatóit, akkor tartalmas és hasznos anyagot talál, amelyet valóban feltehet irodája polcára, hogy elővegye, amikor egy-egy problémával találja magát szembe. A könyvben szereplő témafelvetések, példák, megoldási javaslatok ugyanis nem akadémiai tudást adnak, hanem valóban köszönőviszonyban vannak a munkahelyi valósággal. A könyv bátran ajánlható oktatási anyagként is (szerkezete jegyzetszerű), erősségét a praktikum és életszerűség mellett éppen azok a részek adják, amelyekben tömören, pontokba szedve nyújt információt egy-egy témakörről. A fenti erények viszont hullámzóan jellemzik a könyvet, hiszen a szerzőgárda eltérő habitusa és megközelítésmódja miatt egyes részek elméletibbek, mások viszont olvasmányosabbak, életszerűbbek, egy személyzeti vezető mindennapi gondjaiban inkább eligazítóak.
(Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1997.)
