Gazdaság

Harmadik forduló

Változatos kínálattal rukkolt elő március 28-án az ÁPV Rt. az egyszerűsített privatizáció harmadik menetében. A listán szereplő 19 cég között akad olyan, amelyet 300 millió forintos limitáron ajánlanak, és olyan is, amelyet 500 ezer forintért is odaadnának, csak vigyék. Az ÁPV Rt. – a törvény szigorú előírásait sajátosan értelmezve – azt ígéri: a pályázatok értékelésének szempontjai ezúttal minden korábbinál egyszerűbbek lesznek.

A listán tallózva többféle rangsort lehet felállítani. A legnagyobb jegyzett tőkéjű cég például a Chemokomplex vállalkozásaiból létrejött Chemo Cont Rt. és a különleges áruk fuvarozását végző Volánspec Rt. A legtöbb embert, 467-et a Simontornyai Bőrgyár Rt. foglalkoztatja. A túlméretezett, ám még így is rugalmasan működő cég tavaly – árbevételének növelése ellenére – veszteséges volt, likviditása gyengült. A minőségi versenyt még bírnák valahogy a simontornyaiak, az olcsó távol-keleti, dél-amerikai és olasz beszállítók kihívásait azonban egyre nehezebben állják.

Negatív rekorderként a D&M Ipari és Kereskedelmi Kft. említhető. A Karl Dittrich GmbH és a Mineralimpex által 1990 végén alapított vállalkozás építőipari vegyi segédanyagokat importált, kerek egy esztendeig. Azóta sem bevétele, sem alkalmazottja, csupán kamatozó hárommillió forintos törzstőkéje termel némi eredményt. Egymillió forintos limitáron kínálják az 1994 óta termelő tevékenységet nem folytató Czobor Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.-t.

A Metalcontrol Kft. viszont akár sikerdíjat is kaphatna. A miskolci székhelyű anyagvizsgáló és minőségellenőrző társaságnak ugyanis 1995-ben még mínusz 154,42 millió forint, azaz negatív saját tőkéje volt, amelyet 1996 végéig plusz 160,57 millióra emelt fel. Korábbi mínusz 45,7 milliós eredményét 115 millió fölötti adózott eredményre módosította. Most 200 millió forint a limitára.

Az Antenna-BHG Kft. az előző évi csaknem 19 milliós adózott eredményét 61 millió fölé tornázta az elmúlt évben. Növeli árbevételét, egyelőre azonban még veszteséges az Air Service Rt., amely, növényvédő szolgáltatói múltját hátrahagyva, a második legnagyobb magyar légiforgalmi társasággá fejlesztette magát. Eladó a likviditási gondokkal küszködő Vörösmarty és a Zrínyi Nyomda, valamint a tavaly már alig veszteséges Gondolat Könyvkiadó Kft., az idén nyereségessé váló Tevan Kiadó Kft. és a likviditását éppen megőrző Diafilmgyártó Kft. Eredményesen faragja le veszteségeit a Bábolna Faipari Kft. A veszprémi Kiskukta Kft. és a kaposvári Koktél Party Kft. az egykori megyei vendéglátók nyomdokaiban lépdelnek – viszonylag sikeresen. Végül, de nem utolsósorban eladó a Siófoki Gyümölcstermesztési, Mezőgazdasági Szolgáltató és Értékesítő Kft., amely a jól ismert Sió rostos üdítőket gyártja, valamint gyümölcsöket, csemegekukoricát és tavaszi gabonát termeszt.

Címkék: Hetilap: Gazdaság

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.