Romániában több száz szárnyast levágtak és több falut karantén alá helyeztek, hogy megállítsák az országban nemrég felfedezett madárinfluenza-vírus terjedését.
A jól ismert és népszerű svéd ABBA együttes dalait eddig soha nem hallott formában: jazzben és swingben adja elö a Cotton Club Singers. A négy énekest egy speciális összetételű, 17 tagú zenekar kíséri.
Az amerikai kormányzat madárinfluenza-ellenes terve az ország teljes felkészületlenségéről tanúskodik, amely miatt a várható káoszban akár kétmillióan is életüket veszíthetik - írta a The New York Times.
A formatervezés legrangosabb nemzetközi szervezete, az ICSID (International Council of Societies of Industrial Design) koppenhágai tisztújító ülésén a vezetőség tagjává választotta Várhelyi Juditot, a Magyar Formatervezési Tanács irodavezetőjét.
A húszezredik látogatót fogadták a debreceni Déri Múzeum Munkácsy-kiállításán pénteken - tájékoztatta V. Szathmári Ibolya, a múzeum igazgatója az MTI-t.
Az Európai Unió miniszterei után most 12 európai ország reprezentatívnak számító családjától vettek vért, hogy kimutassák benne a káros vegyi anyagok jelenlétét. A mostani vizsgálat megerősítette a minisztereken végzett tavalyi vizsgálat végeredményét: rengeteg káros vegyi anyag kering a vérünkben.
Feltehetően hanyagság miatt ért el, most első ízben nagyüzemet a madárinfluenza Oroszországban A dél-szibériai farmon csütörtökig 110 ezer szárnyast öltek le a kór megfékezése céljából, és ugyanez a sors vár további 350 ezer baromfira is.
Kína a HD-DVD-re épülő, de azzal nem kompatibilis optikai adattárolót akar kifejleszteni és a piacra dobni. Ezzel szemben a redmondi szoftveróriás az egyszer használható DVD mellett tette le a voksát.
Külön szerencsétlenség, ha egy olyan régiót vesz célba a terrorizmus, melynek legfőbb bevételi forrása a turizmus. Ilyenkor nem elég újraépíteni – újra el is kell adni.
A szélessávú internethozzáférést biztosító infrastruktúrák kiépítésére rendelkezésre álló pályázati források 3 milliárd forintos megemeléséről döntött a napokban a Gazdasági Versenyképességi Operatív Program (GVOP) Monitoring Bizottsága.
Minden harmadik európai biotermék német fogyasztó kosarába kerül. Az élelmiszer-fogyasztáson belüli biorészarányt tekintve az élen fej fej mellett Svájc és Dánia foglal helyet. Mögöttük Ausztria, Németország és Hollandia sorakozik. A biotermékek iránti igény idehaza is lassan, de biztosan növekszik. A Magyarországon előállított bioélelmiszerek 85 százaléka azonban – nyersanyagként – ma még külföldi piacokra kerül.
Az amerikai titkosszolgálat megfigyelése szerint a nyugati országokban lefolytatott hadjáratok eredményeként a csalók tevékenysége visszaszorulóban van, ám egyre többen helyezik át tevékenységüket orosz weboldalakra.
Ezúttal ne mérnöki munkahelyre gondoljunk, hanem egy olyan PC-re, amely elsősorban munkavégzésre, információfeldolgozásra szolgál. Ilyen számítógép vásárlásakor az a művészet, hogy ne legyen túl jó, de feleljen meg, lehetőleg minél hosszabb ideig.
A madridi Broadband World Forum 2005 rendezvényen minden jelentősebb telekommunikációs cég újszerű VoIP megoldásokat mutat be. A Nokia is itt jelentette be az Internet-protokoll (IP) alapú hangszolgáltatást biztosító VoIP szerverét.