Élet-Stílus

Románia: több falut karantén alá helyeztek

Romániában több száz szárnyast levágtak és több falut karantén alá helyeztek, hogy megállítsák az országban nemrég felfedezett madárinfluenza-vírus terjedését.

A román hatóságok megtiltották a vadászatot az érintett területen, ahol a lakosság felét már beoltották a kórokozó ellen. Egy orvoscsoport folyamatosan vizsgálja a területen élőket.

Előzőleg a román mezőgazdasági miniszter azt közölte, hogy a helyi kutatók eddig nem tudták izolálni a vírust, ami azt jelzi, hogy feltehetően nem a 65 ember halálát okoz ázsiai fertőző törzsről van szó.

Közben Ausztria importtilalmat vezetett be a Romániából származó húsra, élőállatokra és madártollra. A Kronen Zeitung című osztrák napilapban a bécsi egészségügyi minisztérium képviselője elmondta, hogy az intézkedést már szombaton életbe léptették. A cikk szerint a Romániában talált madártetemekből vett mintákat egy különleges laboratóriumban vizsgálják Nagy-Britanniában.

Törökországból szombaton szintén a madárinfluenzára utaló eseteket jelentettek. Az Európai Bizottság szóvivője közölte: Romániában és Törökországban is figyelemmel kísérik a betegséggel kapcsolatos fejleményeket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik