Kikapcs

A Chelsea portugál trénere szerint Ricardo Carvalho és Michael Ballack biztosan nem fog pályára lépni a az FA Kupa május 19-ei fináléjában a bajnokságot már megnyerő Manchester United együttese ellen.
2007. 05. 10. 12:54
Szenvedélyes olasz fiatalasszony azért utazik Romániába, hogy közölje az ott muzsikáló és vigadó szerelmével, hogy a gyermekét hordja a szíve alatt. A férfi visszautasítja. A nő mégis marad, és próbál az új körülmények között boldogulni.
2007. 05. 10. 12:43
Az HBO és a Golden Boy Promotions illetékesei előzetesen csak óvatosan, mások viszont annál merészebben jósolgattak a május 5-ei szupermérkőzés pay-per-view (PPV) eredményeiről, a televíziós társaság végül csütörtökön nyilvánosságra hozta a hétvégi gála adatait, melyek minden találgatást felülmúltak.
2007. 05. 10. 11:19
A vidékfejlesztés céljaira 2007-2013 között több mint 200 milliárd forintot vehetnek igénybe - pályázatok révén - a települések - mondta el Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter, miután Hiller István kultuszminiszterrel együttműködési megállapodást írtak alá.
2007. 05. 10. 11:11
Az első körben a Golden State Warriors együttese hat meccsen búcsúztatta az alapszakaszgyőztes Dallast az NBA-ben, a következő körben azonban hamar kétmeccses hátrányba került a Utah Jazzel szemben.
2007. 05. 10. 09:43
Az 52. Velencei Képzőművészeti Biennálé magyar standján felállítandó, Kultúra és szabadidő című videoinstallációt szerdán bemutatták Budapesten. A pályázatot 48 millió forinttal támogatja a kultusztárca, miközben volt olyan pályázat, amit azért utasítottak el, mert túllépte a 30 milliós határt. A korábbi vesztes munkáira állítólag lecsaptak Ausztriában.
2007. 05. 10. 09:40
A 75 százalékot kitevő közép-kelet-európai átlaghoz képest Magyarországon a lakosság 79 százaléka rendelkezik mobiltelefon-készülékkel, és ezzel megelőzi Horvátországot – derül ki a GfK vizsgálatából.
2007. 05. 10. 09:29
Harminc ország hatvankét autós újságírójának döntése alapján osztották ki az idei Év Motorja díjait. A BMW ismét jól teljesített, és a Porschénak is kijutott az elismerésből.
2007. 05. 10. 09:27
Gól nélküli, de korántsem békés döntetlen született az angol bajnokság csúcsrangadóján. Mivel a találkozónak már nem volt tétje, a Chelsea és a bajnok Manchester United is tartalékosan állt fel.
2007. 05. 10. 08:30
Charles Simonyi magyar származású amerikai szoftverfejlesztő mérnök, milliárdos űrturista fogja vezetni azt a princetoni kutatóintézetet, amely egykor Albert Einstein tudományos otthona volt - adta hírül a The Press of Atlantic City.
2007. 05. 10. 07:15
Miért jellemzi a kultúrához való viszonyt Magyarországon a szürkeség, az érdektelenség és az igénytelenség, mi a gond a Nemzeti Galériával, a Műcsarnokkal és a Ludwiggal? – Spengler Katalin és Somlói Zsolt, a magyar műgyűjtő házaspár többek közt erről beszélt a FigyelőNetnek.
2007. 05. 10. 07:00
A Budapest Honvéd drámai csatában, tizenegyesekkel győzte le a szinte már bajnok Debrecen együttesét a labdarúgó Magyar Kupa döntőjében. A kispestiek fennállásuk során hatodszor hódították el a serleget, egyúttal ötmillió forintot kasszíroztak diadalukkal.
2007. 05. 09. 21:52
Nem sikerült a magyar férfi vízilabdacsapatoknak túl jól az Euroliga negyeddöntő első összecsapása: a Vasas hazai pályán csak egygólos előnyt szerzett a címvédő Dubrovnikkal szemben, a Honvéd pedig Görögországban szenvedett a vártnál simább vereséget.
2007. 05. 09. 21:27
A Budapest Honvéd a hatodik alkalommal hódította el a labdarúgó Magyar Kupát, miután a sorozat szerdai esti döntőjében nagy csatában, büntetőkkel legyőzte a bajnokaspiráns Debrecent.
2007. 05. 09. 21:19
A bajnokságot már jó ideje megnyerte az Internazionale együttese, de a duplázáshoz kisebb csodára lenne szüksége, miután a kupafinálé első mérkőzésén hatalmas zakóba szaladt bele a Roma ellen. Totti már az első percben eredményes volt, majd további öt fővárosi gól következett.
2007. 05. 09. 20:57
A Pittsburgh Penguins fiatal sztárja két góllal vette ki a részét a csehek legyőzéséből a moszkvai jégkorong-világbajnokság negyeddöntőjében. A másik szerdai meccsen a címvédő svéd csapat fegyelmezett játékkal, a szlovákok hibáit könyörtelenül kihasználva jutott be a legjobb négy közé.
2007. 05. 09. 20:35
"A Bajnok Visszatér" - ezzel a mottóval rendezi meg az Universum Box Promotion azt a gálát, amelyen Erdei Zsolt, a Boksz Világszervezet (WBO) félnehézsúlyú világbajnoka nyolcadik alkalommal védheti meg címét. A magyar ökölvívó június 16-án Budapesten a SYMA Sport- és Rendezvényközpontban lép kötelek közé.
2007. 05. 09. 17:56
Az elektronikus útdíjfizetés bevezetéséhez szükséges közbeszerzési eljárás megindítására kéri a kormány az Országgyűlést, az erről szóló, a Ház által elfogadandó határozati javaslatot szerdai ülésén tárgyalta a kabinet. Ezt Gál J. Zoltán jelentette be a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón.
2007. 05. 09. 17:41
Egykori katonai lovardából alakít ki modern sport- és rendezvénycsarnokot a gyöngyösi önkormányzat. Az épület bokrétaavató ünnepségére szerdán került sor.
2007. 05. 09. 16:46
Az Élet Enciklopédiája nevű projekt arra tesz kísérletet, hogy az eddig ismert állat- és növényfajok közül 1,8 milliót a világhálón archiváljon.
2007. 05. 09. 16:30
Körözik azt a képtolvajt, aki társával még áprilisban ellopott egy idős hölgy lakásából három értékes alkotást; a képek közül a legértékesebb darab, Lotz Károly A zene allegóriája című festménye már megkerült, így azt visszaadták tulajdonosának - közölte Kovács László rendőr ezredes szerdai sajtótájékoztatóján Dunakeszin.
2007. 05. 09. 16:14
A Pannon új irodaháza Törökbálinton épül meg, ahová a mobiltávközlési cég 1300 dolgozója a jövő év végén költözhet be – jelentette be Ove Fredheim, a társaság vezérigazgatója szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.
2007. 05. 09. 15:54
Olvasói sztorik