A világon egyedülálló leletre bukkantak a kutatók a bükkábrányi lignitbányában: egy 8 millió évvel ezelőtti mocsárciprus-erdő meglepően épen maradt fái eredeti helyükön, álló helyzetben konzerválódtak.
Alekszandr Vinokurovval szakított csapata, az Astana, miután bebizonyosodott, hogy a kerékpáros doppingolt a Tour de France körversenyen. A kazah egykori csapattársa, a német Andreas Klöden rövid gondolkodás után úgy döntött, folytatja pályafutását.
Az IBF komoly mérkőzéssorozatot rendez a nehézsúlyú világbajnok Vlagyimir Klicsko kihívásáért: négy ranglistás ökölvívó kieséses alapon dönt a kihívói státusról.
Az eső ellenére minden programot megtartanak a Művészetek Völgyében, ahol egyébként virágzik a szemeteszacskó-biznisz: száz forintért árulják az alkalmi esőköpenyt – számolt be tudósítónk a helyszínről.
„Méltó” bajnokot ünnepelhetett idén is a legrangosabb kerékpáros körverseny, a Tour de France. A tavalyi első Floyd Landisszel ellentétben az idei győztes Alberto Contador ugyan nem bukott le, de igencsak kérdéses, hogy „tisztán” jutott-e el legjobb idővel a viadal párizsi céljába.
Besenyei Péter a harmadik helyen végzett vasárnap Londonban, a Red Bull Air Race elnevezésű sportrepülő-sorozat idei hatodik viadalán. A magyar pilóta összetettben továbbra is a harmadik helyen áll.
A kaliforniai partok vizében az elmúlt években elszaporodtak a Humboldt-kalmárok, amelyek eredetileg a trópusi vizekben fordulnak elő. Az állatok nem jelentenek közvetlen veszélyt az emberre, de megtizedelik a halállományt.
Szávay Ágnes újabb egy helyet előrelépett a női teniszezők világranglistáján, míg a páros rangsorban az 52-ről a 44. pozícióba ugrott. Ilyen előkelő helyen még nem jegyezték pályafutása során.
Kutatók egyetlen protein elvételével hosszabbították meg kísérleti egereik életét. Az egerek annak ellenére, hogy többet esznek, kisebb súlyúak, mint hagyományos társaik.
A tervezett közvetlen magyarországi filmgyártási költség az idén már négymilliárd forinttal meghaladta a tavalyi egész éves 24 milliárd forintot, így várhatóan ismét kiugróan eredményes esztendőt zár 2007-ben a filmipar – írja a Napi Gazdaság.
Egyhangú döntés született arról, milyen tervek alapján épüljön meg a kormányzati negyed - közölte a Kormányzati Negyed-projekt kommunikációs vezetőjel. Láng Balázs elmondta: az eredményt csütörtökön hirdetik ki. A győztes terv józan épületek együttese, felkavaró ötlet nélkül.
Noha a hírközlésért felelős miniszter sürgette a korábbinál jóval olcsóbb eurótarifák hazai bevezetését, ezen a nyáron mégsem kerül kevesebbe a magyar mobilok külföldi használata - olvasható a hétfői Népszavában.
Négyen meghaltak, tizenhét embert pedig súlyos sérülésekkel kellett kórházba szállítani az iraki labdarúgó-válogatott történelmi Ázsia Kupa-győzelmét követő országos ünneplések során.
Az UEFA-kupa találkozóra készülő Honvéd egygólos győzelmet aratott Sopronban az NB I-es labdarúgó-bajnokság 2. fordulójában. A kispestiek eddig még hibátlanok, mi több: még gólt sem kaptak.
Az olasz Daniele Bennati nyerte a Tour de France országúti kerékpáros körverseny utolsó szakaszát, a párizsi befutót. A sárga trikót pedig a spanyol Alberto Contador viheti haza.
A Szávay Ágnes, Vladimira Uhlirova magyar-cseh tandem két szettben vereséget szenvedett a Bad Gasteinben rendezett 175 ezer dollár összdíjazású salakpályás női tenisztorna páros fináléjában.
Átrendeződés várható a budapesti fapadosfronton. Számos jel arra utal, hogy a SkyEurope esetleg feladja itteni bázisát. A cég egyelőre cáfol. Sokatmondó apróság azonban, hogy korábban a cég az elsők között hirdette meg téli menetrendjét, most viszont merőben más a helyzet.
Az úszók 109. országos bajnokságának utolsó napja Cseh László diadalmenetét hozta. A 21 éves klasszis összesen tizenkét elsőséggel, abszolút legeredményesebb versenyzőként zárta az idei ob-t.