Élet-Stílus

A trónkövetelő Pittsburgh Penguins borította a papírformát. A döntő utolsó, hetedik találkozóján idegenben lepte meg a címvédő Detroit Red Wings együttesét, s így 1992 után lett ismét bajnok.
2009. 06. 13. 08:59
Létezhet egy bizonyos periodika a frontok mozgásában, vagyis nem teljesen légből kapott a megfigyelés, hogy a tikkasztó melegben átizzadt munkanapok után hétvégén eső és szél szorít be minket a lakásba. Ez az ismétlődés azonban nagyon viszonylagos, és a mostani hétvége rá is cáfol: szombaton a kirándulóknak, vasárnap a strandolóknak kedvez az időjárás.
2009. 06. 13. 08:00
Talmácsi Gábor az utolsó, 19. helyen végzett a MotoGP első pénteki szabadedzésén, a Katalán Nagydíjon. A magyar pilóta teljesítménye nem meglepő, hiszen a 800 kcm-es Hondáján is most ült először. A Serie B negyedik helyén végző Brescia és a harmadik Livorno vívja majd a Serie A utolsó kiadó helyéért kiírt rájátszás kétfelvonásos döntőjét. Az idegenben 1-1-es döntetlent játszó Brescia 3-0-ra győzte le az Empolit, a második gólját Vass Ádám szerezt
2009. 06. 12. 20:38
Az FIA a nyilvánosságra hozott 2010-es Forma-1-es nevezési listára a jelenlegi csapatok mellé három új belépőt is felvett. Melyek az új csapatok, és mi lett a többi jelentkezővel?
2009. 06. 12. 19:44
Czink Melinda nem jutott be a 220 ezer euró összdíjazású, birminghami füvespályás női tenisztorna elődöntőjébe, miután két játszmában, 1 óra 17 perc alatt kikapott az indiai Sania Mirzától.
2009. 06. 12. 16:54
A héten első számú játékosát, Kakát eladó Milan közel került ahhoz, hogy lecsapjon a német bajnok támadójára, Edin Dzekóra. A Wolfsburg még húzódozik.
2009. 06. 12. 16:06
A villamosenergia- termelésen belül 13 százalékot szélenergia fog biztosítani 2030-ra Magyarországon, ugyanakkor ezt a mennyiséget az Európai Unió 2020-ra szeretné elérni.
2009. 06. 12. 15:53
Az FIA nyilvánosságra hozta a 2010-es Forma-1-es világbajnokság nevezési listáját. Az összes jelenlegi csapat szerepel, mindössze három új jelentkező kapott helyet. A FOTA-csapatok sorsa továbbra is a levegőben lóg.
2009. 06. 12. 15:12
Mikóczy Zoltán a PannoniaOverdose.hu-n jelentette be, hogy Overdose nem indul Európa legrangosabb rövidtávú versenyén, a newmarketi July Cup-on sem, de eddig a rossz hír. Állapota folyamatosan javul, így akár már augusztusban, de legkésőbb az ősszel ismét versenyezhet. Addig fényterápiával gyógyul, sőt meghívást kapott a világ lóversenysportjának egyik legsikeresebb futtatója, Aga Khan franciaországi tréningtelepére is, hogy ott készüljön fel a k
2009. 06. 12. 14:37
A Dárdai Pált is foglalkoztató német Hertha labdarúgócsapata legerősebb összeállításában érkezik Budapestre, ahol július 14-én, az Üllői úton játszik barátságos mérkőzést az NB I-be visszajutott Ferencvárossal.
2009. 06. 12. 12:04
A horvát Zvonimir Soldo lesz a német Bundesligában 12. helyen záró Köln vezetőedzője. A klub pénteki bejelentése szerint a tréner két évre kötelezi el magát.
2009. 06. 12. 11:19
A Los Angeles Lakers hosszabbításban kiharcolt orlandói diadalával 3-1-re módosította az állást az NBA négy sikerig tartó nagydöntőjében, így egy győzelemre került a bajnoki címtől.
2009. 06. 12. 09:36
A szovjetek „nyugatot látni” jöttek Magyarországra, az amerikaiak kalandot kerestek a „vad keleten” a rendszerváltás éveiben – az Anno 1989 Filmklubon Vágvölgyi B. András helyezte történelmi keretek közé Bolse Vitát, a magyar rendszerváltásról készült kevés magyar játékfilm egyikét.
2009. 06. 12. 06:30
Csökkentsük egyharmadával a kukába kidobott szemetet: a felmérések szerint ugyanis ennyi szerves anyag kerül egy átlagos háztartás kukájába. Pedig van jobb helye is.
2009. 06. 12. 06:23
Czink Melinda óriási bravúrral bejutott a negyeddöntőbe a birminghami füvespályás női tenisztornán, miután nagy csatában, 2 óra 22 perc alatt, három játszmában nyert a harmadik helyen kiemelt kanadai Aleksandra Wozniak ellen.
2009. 06. 11. 20:24
Olvasói sztorik