Élet-Stílus

Izrael kitiltotta Oliviero Toscanit

Megtagadta Oliviero Toscani olasz sztárfotós kérését Izrael, hogy a blokád alatt álló Gázai övezetben dolgozhasson.

A milánói fotográfus Emberi faj című projektjén dolgozik. “Engedélyt kértem, hogy Gázában fotózhassak, de Izrael nemet mondott. Órákon keresztül tárgyaltunk. A funkcionáriusok azt mondták, csak emberi jogi szervezetek, diplomaták és újságírók mehetnek a területre, én viszont művész vagyok” – mondta el a fotós a Corriera della Sera című milánói napilapnak.

“Amikor 1994-ben Gázába látogattam, megkérdezték, miért akarok embereket fényképezni. Azt válaszoltam: mert szépek. Meg voltak lepődve, de akkor megadták az engedélyt. Mostanra minden lényegesen rosszabb lett” – mondta el az ismert fotós.

Toscani kifejtette: azért utazott a Gázai övezetbe, hogy az emberi fajt fotózza. Szeretné, ha ezek a fotók szolgálhatnának Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő és Mahmúd Abbász palesztin államfő következő találkozójának hátteréül.

A fotós sokkoló reklámkampányaival vált világszerte ismertté. Többek között a Benetton divatmárka számára készített munkáival szerzett magának hírnevet.

Sok kritika érte, mivel a homoszexualitás, a rasszizmus és értelmi sérült emberek is szerepet kaptak képein. Nagy vihart kavart többek között egy újszülött csecsemőről, egy AIDS-betegről, vagy egy megölt jugoszláv katona véráztatta ruhájáról készített fotója.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik