A világ egyik legjobb kerékpáros sprintere, a spanyol Oscar Freire szerint a Tour de France az idény legunalmasabb versenye, így aztán nem is indul rajta.
A márciusi Japán földrengés hatására megnőtt az ország területe, néhány sziget megváltoztatta helyét, és rövidültek a földi napok. Mindez természetes, bemutatjuk az okokat, és elmondjuk, hogy Magyarország is szó szerint szétcsúszik.
Simcha Jacobovici dokumentumfilm-rendező állítása szerint megtalálták a Jézus keresztre feszítésekor használt szögeket, a legtöbb szakértő azonban kétségbe vonja feltevését.
Karl-Heinz Rummenigge, a Bayern München elnöke kijelentette: Arjen Robben és Franck Ribéry akkor is marad a bajor labdarúgócsapatnál, ha nem sikerül kiharcolni a részvételt a Bajnokok Ligájában.
Lerakták az Opel új motorgyárának alapkövét Szentgotthárdon kedden, ezzel megkezdődik az Opel 500 millió eurós beruházásának építkezése, amely 2012 végére készül el. A beruházás 5,5 milliárd forint állami támogatásban részesül.
Ötven éve, 1961. április 12-én megváltozott a világ. A tomboló hidegháború közepette a Szovjetunió megnyerte az űrkutatási világelsőségért folytatott harc első nagy csatáját: embert küldött az űrbe. Jurij Gagarin másfél órát töltött – mint kiderült, életveszélyes körülmények között - odafönt, de hősként ünnepelte a világ. A párttól kapott egy Volgát jutalmul.
A labdarúgó Bajnokok Ligájában a címvédő Internazionale már a nyolcaddöntőben is hatalmas sikert ért el azzal, hogy hátrányból indulva harcolta ki a továbbjutást a Bayern München otthonában. Most azonban szinte a csodára lenne szüksége ahhoz, hogy ugyanezt a negyeddöntőben is megtegye a szintén német Schalke 04 vendégeként.