A nyírbogáti képviselő-testület egyik tagja még jóval az első idei kánikulahullám előtt gyűjtést indított, hogy klímát szerelhessenek az önkormányzati idősek otthonába.
Az önkormányzat által alapított Egyesített Szociális Intézmény (ESZI) több funkciót is ellát: egyszerre bentlakásos idősotthon, idősek nappali ellátó intézménye és szociális étkeztetési hely. Tuba Gábor, az első nyírbogáti Tisza Sziget alapítója egy Facebook-videóban kért segítséget a település vállalkozóitól és a lakosságtól ahhoz, hogy „két-három berendezéssel komfortosabbá tehessék” a bentlakók életét.
Mindössze két nap kellett hozzá, és Tuba alapítványának számláján össze is gyűlt a légkondicionálók megvásárlásához és beszereléséhez szükséges félmillió forint. A képviselő július 13-án jelentette be a közösségi oldalán, hogy terepszemlét tartott az intézményben, miként lehetne minél gyorsabban üzembe helyezni a gépeket.

A Facebook-videóból azonban az is kiderült, hogy miközben igyekezett felmérni, hova lehetne beszerelni a két berendezést, megérkezett Rizsák Ildikó, a település polgármestere. Simon Miklós egykori fideszes országgyűlési képviselő felesége Tuba elmondása szerint közölte vele, hogy az intézmény nem fogadja el az adományt, mert az önkormányzat időközben maga is elindított egy beszerzést, és már árajánlatokat is bekértek.
Az, hogy éppen Tubával egy időben jutott eszébe a helyi polgármesternek is klímákat vásárolni, azért érdekes, mert az ESZI vezetését több mint egy évtizeden keresztül sok más helyi megbízása mellett Rizsák látta el, egészen tavalyig.
Csakhogy az ígért beszerzéssel később sem haladt az önkormányzat,
