Júliustól újra műsorra tűzik a hazai mozik az elmúlt 30 év legsikeresebb magyar filmjét, a Hogyan tudnék élni nélküled?-et. A Demjén-slágerekre épülő filmnek már készül a folytatása (címe egyszerűen: Hogyan tudnék élni nélküled? 2):
olvasható a produkció szerdán kiküldött sajtóközleményében.
Miről szól majd a Hogyan tudnék élni nélküled? 2?
Gergő (Ember Márk), Gábor (Marics Péter) és Csabi (Kirády Marcell), valamint a lányok – Eszter (Törőcsik Franciska), Kata (Márkus Luca) és Betti (Kovács Harmat) – története hat évvel később folytatódik: a baráti társaság éppen egy esküvőre készül, a magyar tenger pedig ismét fontos helyszíne lesz az eseményeknek. Ahogy sejteni lehet, a dolgok nem várt fordulatot vesznek, és alaposan összekuszálják a szálakat. Az édes-bús történet szerelemről, barátságról, sorsfordító döntésekről és az összetartozás erejéről mesél, mindezt Demjén Ferenc slágereivel téve teljessé.
A Nemzeti Filmintézet támogatásával, az IKO gyártásában, Dyga Zsombor rendezésében és Kirády Attila producer közreműködésével megvalósuló zenés romantikus vígjáték az InterCom forgalmazásában érkezik a hazai mozikba 2026. november 12-én.
Az első részről írt kritikánk itt érhető el:

