Élet-Stílus

Martin Short öngyilkosságba menekülő lánya mellett egy búcsúlevelet találtak

Gregg DeGuire / FilmMagic
Gregg DeGuire / FilmMagic

Holtan találtak rá Los Angeles-i otthonában Katherine Shortra, a színész Martin Short 42 éves lányára. A hírt a család is megerősítette.

Mély megrendüléssel erősítjük meg Katherine Hartley Short halálhírét. A Short családot lesújtotta ez a veszteség, és ezúton is a magánéletük tiszteletben tartását kérik ebben az időszakban. Katherine-t mindenki szerette, és úgy fognak emlékezni rá, mint aki fényt és örömöt hozott a világba.

A szociális munkásként dolgozó Katherine Short volt a legidősebb a három gyermek közül, akiket a Gyilkos a házban című krimivígjáték-sorozat sztárja és néhai felesége, Nancy Dolman fogadott örökbe. A szintén színész Dolman 2010-ben hunyt el rákban, Short azt nyilatkozta, hogy ez az időszak megviselte a gyerekeiket. „Borzasztó és felfoghatatlanul szomorú volt. A következőt mondtam akkor a gyerekeimnek: »Hiszem, hogy anya a lelkünkbe költözött«” – mondta egy interjúban.

Mi történt a hatóságok szerint?

A Los Angeles megyei orvosszakértői hivatal a halálának okát öngyilkosságként jelölték meg, Katherine Short fejbe lőtte magát a saját otthonában.

Figyelem!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkielsősegély-számot!

Búcsúlevelet hagyott

A hatóságok egy búcsúlevelet találtak, amikor Katherine Short holttestére bukkantak, írja a TMZ. Martin Short lányát egy bezárt hálószobaajtó mögött találták meg egy jegyzettel és egy fegyverrel.

Katherine holttestét egy barátja fedezte fel, miután értesítette a hatóságokat, mert 24 órán át nem hallottak felőle. Ennak ellenére a nő egyik szomszédja azt mondta, Katherine Short soha nem mutatta semmilyen jelét annak, hogy mentális egészségi problémái lennének.

Mindemellett egy segítőkutyát tartott, Jonit, aki a halála előtti években mentális betegségein segített.

Kapcsolódó
Fejbe lőtte magát Martin Short lánya
Megerősítették a hatóságok az orvosi vizsgálatot követően.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik