Szombaton tartották a Digitális Polgári Körök miskolci Háborúellenes Gyűlését, ahol Muri Enikő is jelen volt, írja az atv.hu. Az énekesnő azt mondja, rengeteg támadás érte, miután Orbán Viktorral szelfizett tavaly a miniszterelnök évértékelőjén.
Majd arról beszélt, közszereplőként nem kerülheti meg az értékvállalást:
Nekem azért fontos, hogy kiálljak az értékek mellett, mert fontos számomra a jövő. Ha egyszer édesanya leszek, vagy később nagymama, szeretném tudni, hogy mindent megtettem azért, hogy a következő generáció jó közegben élhessen, ameddig csak lehet.
Ezt követően Magyar Péterről beszélt, állítása szerint látta a Tisza Párt egyik rendezvényét, s azt szűrte le:
Ment a monoton beszéd, nekem ennyi bőven elég is volt. Úgy érzékeltem, hogy Nyíregyházán is rengeteg volt a jobboldali szimpatizáns.
Végül többet is mondott egy esetleges Magyar-kormányról:
Fel kell készülni mindenre, de elképzelhetetlennek tartom, hogy jön egy Magyar-kormány. Nem látom, hogy valódi változás következne be. Volt is a Fidesznek egy ilyen szlogenje anno hogy: Folytatjuk… Remélem, hogy folytatás következik a továbbiakban is. Nem tudok komolyan venni egy olyan embert, akit úgy hívnak, hogy Magyar Péter. Kizárólag a hatalom megszerzését érzem, azt viszont nem, hogy utána ki kormányozna és merre mennénk. Számomra ez káoszt és katasztrófát jelentene.
Korábban beszélt a háborúellenes gyűlések fontosságáról, nemrég pedig dalt is írt Varga Juditnak:

