Élet-Stílus

Egy éve ilyenkor: szellentő utas miatt kellett visszafordulnia a repülőgépnek

Ahogy minden héten, most is sorra vesszük azokat a cikkeket, melyek egy évvel ezelőtt leginkább érdekelték olvasóinkat.

Pontosan egy évvel ezelőtt az tartotta lázban (na jó, nagyon érdekelte) az országot (na jó, egy részét), hogy mi lehetett az a folt Erős Antónia ruháján, ami egyszer csak láthatóvá vált a hírolvasás közben.

Kapcsolódó
Erős Antónia elmondta, miért vezette foltos ruhában az RTL Híradót
A csütörtöki adás 32. percében tűnhetett fel a nézőknek az apróság.

Nemrég derült ki, hogy az ötvenforintosok között akad néhány értékesebb darab – egy évvel ezelőtt épp a papír 200-asokra gerjedtek rá a gyűjtők:

Kapcsolódó
Valaki közel egymillió forintért vett meg két 2007-es papír kétszázast
Nem véletlenül volt hajlandó ennyit fizetni értük.

Térjünk rá a címben is említett hírre: sosem fogják elfelejteni az utasok azt a repülést, amikor Phoenixből Austinba próbáltak eljutni.

Kapcsolódó
Egy utas szellentései miatt kellett visszafordulnia az American Airlines gépének
„Mindannyian fellélegeztünk, amikor eltávolították” – emlékezett vissza a problémás bélműködésű férfi egyik utastársa.

Egy hasonló eset, csak ez leginkább egyetlen utasnak volt kellemetlen:

Kapcsolódó
Kedves üzenetet küldött egy pilóta a nőnek, aki összepisilte magát az egyik repülőjáraton
A nő élete egyik legkellemetlenebb élményén van túl, a történtek óta szorongásos tüntetei vannak.

Ha már a testnedveknél tartunk, a végére jöjjön egy fontos tudományos kutatás eredménye:

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik