Szórakozás

Egy utas szellentései miatt kellett visszafordulnia az American Airlines gépének

Natnan Srisuwan / Getty Images (illusztráció)
Natnan Srisuwan / Getty Images (illusztráció)
„Mindannyian fellélegeztünk, amikor eltávolították” – emlékezett vissza a problémás bélműködésű férfi egyik utastársa.

Annyit szellentett egy utas az American Airlines egyik belföldi, menetrend szerinti repülőjáratán nemrégiben, hogy a gépnek vissza kellett fordulnia, a problémás bélműködésű utast pedig le is szállították a fedélzetről – számolt be a People magazin egy Redditen megjelent bejegyzés alapján.

A január 14-i esetet egy lamgalatx felhasználónevű texasi személy dokumentálta, aki szintén az Arizona állam fővárosából, Phoenixből Texas fővárosába, Austinba tartó gépen utazott.

„Annak a sornak a közelében ültem, ahol az egész elkezdődött” – kezdte a visszaemlékezését a járat névtelen krónikása az austiniaknak szóló subredditben.

A konfliktus azután robbant ki, hogy egy „hallhatóan elégedetlen”, és vélhetően „másnapos” férfi fingadozni kezdett a fedélzeten, majd egyszer csak azt reagálta az egyik kellemetlen szagok miatt panaszkodó utastársának, hogy

Azt hitted, hogy ez durva volt? És mi a helyzet ezzel a szaggal?

Később pedig azon poénkodott tovább fennhangon, hogy mindnyájuknak együtt kellene enniük a legbüdösebb ételekből. Ezen a ponton több utas is megelégelte a szellentések között még pár harsány viccet is hangosan eleresztő férfit, és elkezdték egymást lebunkózni. Mármint csak verbális értelemben.

De a fizikai konfliktust sem úszták meg a gép utasai. Amikor a repülő már elhagyta a kaput, és a kifutópálya felé tartott, a parázs vita tettlegességig fajult, a lincselés közeli helyzetnek aztán a járat személyzete vetett véget. A balhé miatt pedig még vissza is fordították a repülőgépet.

Amikor visszaértünk a kapuhoz, akkor hátrajött egy légiutas-kísérő, és tájékoztatja fingadozó férfit, hogy nem maradhat ezen a járaton. Ő csak annyit tudott válaszolni erre, hogy »nem értem« – amire a légiutas-kísérő azt reagálta, hogy majd a gépen kívül megbeszélik

– mesélte az egészet megosztó utas, majd azzal fejezte be a történetet, hogy a férfi ezután „felállt, felkapta a táskáját, és csendben elhagyta a gépet”. Az eddigre már teljesen idegben lévő többiek pedig „mindannyian fellélegeztek, amikor eltávolították” a kellemetlenkedő utast.

A legismertebb hasonló eset – amikor egy szalvétára írt üzenet robbantotta ki az addig is fortyogó konfliktust – már több mint 20 éve történt. De pár évvel ezelőtt is beszámoltunk egy incidensről, amikor egy Dubajból Amszterdamba tartó gépnek kellett Bécsben leszállnia egy fingadozó utas miatt.

Az American Airlines, akiknek a professzionalitását a névtelen krónikás is megdicsérte, egyelőre nem reagált az esetre.

Brutális szellentés a repülőgépen - nem vicc
Könnyű megkeseríteni az utastársak életét, ha valaki nem uralja a beleit. De volt, hogy kényszerleszállás lett a vége.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik