Kiderült, hogy Dietz Gusztávhoz már az Ázsia Expressz elején orvost kellett hívni

Makacskodott, ez rosszullétig vezetett.

A Borsnak szólalt meg a minap Dietz Gusztáv az Ázsia Expressz-es szereplésükről. A volt MMA-harcos például felemlegette, hogy már a verseny első napján megpróbálta legyőzni önmagát, de makacssága majdnem sokba került.

Az első feladatnál ugyanis biciklit kellett tekerniük: Dietz pedálozott, felesége, Laky Zsuzsi mellette ült.

Ott ült mellettem egy pótkocsin Zsuzsi, felpakoltuk a bőröndöket és hosszan, hosszan kellett menni vele… Nekem gyors az anyagcserém, így hamar úgy ömlött rólam a víz, mintha zuhanyrózsa alatt állnék. Annyira kihajtottam magamból minden energiát és ásványi sót, hogy begörcsölt a lábam és a kezem is. Kipattantam a járműből és majdnem el is löktem. Zsuzsi kérte, hogy üljek én a pótkocsira és majd ő teker, de ezt a hiúságom nem engedte. Közben azt éreztem, hogy szétszakad a combom. Mintha a herém szakadt volna le. Arra vártam, hogy hátha elmúlik, de nem múlt el. Kaptam a dokitól elektrolitot, magnéziumot, mindent, amit ilyenkor kell, de a görcs az istennek sem akart elengedni. Nagyon rosszul éltem meg, hogy nem tudok továbbmenni

– fogalmazott a világ- és Európa-bajnok harcos, aki a napokban a Storynak is nyilatkozott arról a számtalan vitáról, amit a műsorban folytatott le.

Kapcsolódó