Élet-Stílus

Armie Hammer eladja szeretett autóját, mert már nem tudja fizetni bele a benzint

Mike Coppola / Getty Images
Mike Coppola / Getty Images
Annak idején a gyerekeit is ezzel a járgánnyal vitte haza a kórházból, de nem csak emiatt jelent sokat neki.

Armie Hammer a minap az Instagram-oldalán osztott meg egy hosszabb videót, melyben arról beszélt, hogy eladósorba került szeretett autója, mert már nem tudja kigazdálkodni a megtankolásához szükséges benzinpénzt.

Mióta visszatértem Los Angelesbe, körülbelül négy- vagy ötszáz dollárnyi benzint tankoltam a kocsimba, és ezt nem engedhetem meg magamnak. Már nem engedhetem meg magamnak a benzint

– mondja a színész, hozzátéve: már van egy új, aprócska hibridautója, amibe, jóslata szerint, havi 10 dollárért tankol majd.

A felvételen Hammer azt is megosztotta, hogy a járgányt 2017-ben vásárolta magának, karácsonyi ajándékként, és rengeteg szép emlék fűzi hozzá. Számos túrán, kiránduláson vett részt az autóval, aludt is benne, illetve a lányát és a fiát is azzal vitte haza a kórházból, miután megszülettek. Elárulta, hogy a gyerekei, valószínűleg, nem örülnek majd, hogy megválik a kocsitól, ezért egyelőre még nem is szólt nekik erről.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

@armiehammer által megosztott bejegyzés

Mint ismeretes, a színészt 2021-ben vádolták meg szexuális visszaéléssel, és bántalmazással kapcsolatos vádak is felmerültek ellene. Egy állítólagos exbarátnője nemi és fizikai erőszakkal gyanúsította meg, bizonyítékul pedig képernyőfotókat mutatott fel, amelyek szerint Hammer, látszólag, kannibalista fantáziáiról írt neki, üzenetben. Nem sokkal később legalább két másik nő is hasonló vádakkal állt elő. Hammer akkor és azóta is tagadja, hogy bármikor is bűncselekményt követett volna el, hollywoodi karrierje azonban ráment a dologra. Utoljára a 2022-ben bemutatott Halál a Níluson című filmben szerepelt. Arról, hogyan érintették a történtek, legutóbb egy podcastműsorban beszélt.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik