Élet-Stílus

Varga Viktor az apaságról: Hogy ehhez illenék egy olyan pár, aki velem tart ezen az életnek hívott nagy utazáson? Szerintem nem

TV2
TV2
Mostanában elkezdte foglalkoztatni az apaság kérdése, ám azt mondja, nem arra született, hogy egyetlen nő mellett élje le az életét.

Varga Viktor a minap a Metropolnak adott interjút, melyben arról is szó esett, egyedülálló-e azóta, hogy nemrégiben szakítottak Zsembera Liliánával, akivel közel négy évig voltak együtt.

Szabad madár és pillangó is vagyok. Én nem arra születtem, hogy egyetlen nő mellett éljem le az életemet. Rengeteget utazom, és még több inger ér folyamatosan, miközben azt érzem, hogy a saját magam által rám ruházott »hatalmamnál fogva« kaptam egy kihívást a társadalomtól. Az az elhívatásom, hogy megmutassam, milyen a korlátlan és határtalan szabadság. Én szeretem is megmutatni

– jelentette ki Varga, aki egyúttal azt is elárulta a lapnak, hogy mostanában foglalkoztatja a gyerekvállalás kérdése.

Azt hiszem, eljön majd az idő, amikor lesz egy gyerekem. Hogy ehhez illenék egy olyan pár, aki velem tart ezen az életnek hívott nagy utazáson? Szerintem nem…

– mondta az énekes, aki nemrég Hajdú Péterrel osztotta meg, hogyan élte meg gyerekkorában, hogy kilógott a társai közül.

Kapcsolódó
Varga Viktor az iskolás éveiről: Állandóan belenyomták a fejemet a vécébe, meg kellett tanulnom verekedni
A zenész Hajdú Péternek mesélt arról, hogyan élte meg, hogy mindig kilógott a sorból.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik