Élet-Stílus

Nem teljesítette a rá kiszabott közmunkát, ezért kell fogházba mennie Manuelnek

Ágota Csaba / RTL
Ágota Csaba / RTL
80 óra közmunka helyett 20 nap szabadságvesztés lett a büntetése.

Kedd este Manuel az Instagram-oldalán tudatta követőivel, hogy szerdán közel egy hónapra fogházba vonul, „egy régi ügy miatt”.

Röviden annyi, hogy 2017-ben letartóztattak engem és pár barátom egy maréknyi fűvel, aminek ez lett a vége

– írta posztjában az énekes.

A Blikk megkereste a Fővárosi Törvényszéket, ahol megerősítették, hogy a Manuel által is említett ügyben született az elmarasztaló ítélet. A törvényszék sajtóosztálya a válaszában ezt írta:

A megjelölt ügyben a bíróság a terhelttel szemben korábban büntetővégzéssel kiszabott 80 óra közérdekű munka büntetést 20 nap fogházban végrehajtandó szabadságvesztésre változtatta át.

A lap által megkérdezett ügyvéd szerint az énekesnek tudnia kellett, milyen következménye lesz a közmunka elmulasztásának, hiszen ezt az ítélet tartalmazza. Dr. Pikali Petra elmondása szerint ha az elítélt nem kezdi el a munkát, akkor a pártfogó felügyelő felkeresi a bíróságot, ahol szabadságvesztéssé változtatják az ítéletet, amit mindenképpen le kell ülni.

Manuelnek egy másik ügye is van: 2017-ben, még mielőtt ismert lett az X-Faktorban, két társával ellopták a Noé Állatotthon adománygyűjtő perselyét, benne 60 ezer forinttal. Annak idején 50 óra közmunkára kötelezték az elkövetőket, amit nyolc hónapon belül kellett volna teljesíteniük, illetve fejenként 20 ezer forintot is vissza kellett volna fizetniük, Manuelék azonban évekig nem kártalanították a menhelyet.

Az eset hatodik évfordulója után pár nappal Manuel kifizette a húszezer forintot, és egy további „gáláns összeget” is adományozott a menhelynek. Az énekes ekkor vállalta a felelősséget tettéért, és minden érintettől bocsánatot kért. Idén május elején aztán kiderült, hogy Manuel a mai napig nem dolgozta le a rá kirótt 50 óra közmunkát, noha ette több lehetősége is lenne: besegíthetne a menhelyen vagy szervezhet gyűjtést az állatotthon részére.

Kapcsolódó
Manuel még mindig nem végezte el az 50 óra közmunkát, amit egy állatotthon meglopásáért kapott
A pénzbüntetést múlt ősszel kifizette. Az eset hat és fél éve történt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik