Élet-Stílus

Szekér Gergő a coming outjáról: Ha egyszer nem vagy Petőfi, nem jön el a szabadság soha

RTL
RTL
Az énekes a múlt héten élő adásban hozott spontán döntést, és vállalta fel a nemi identitását.

Múlt héten a 24.hu-n is beszámoltunk arról, hogy Szekér Gergő élő adásban coming outolt a Reggeliben. Az énekes ma szintén a műsor vendége volt, ahol elárulta, bár tartott attól, hogy hátránya származik majd a történtekből, egyelőre nem tapasztalt ilyesmit.

Attól féltem, hogy fel fognak hívni emberek, akár műsorkészítők, a munkámmal kapcsolatban, vágóként is dolgozom, vagy a barátaim, vagy koncertszervezők, hogy Gergő, most tök jó, hogy ezt kimondtad, nagyon gratulálunk, viszont innentől kezdve, mondjuk én nem tudlak téged egy-egy helyre behívni. Ami akár fenyegetheti az én megélhetésemet is

– magyarázta az egykori X-Faktor-versenyző, aki mint mondja, az ismertségi körében hallott olyanról, hogy valaki elesett lehetőségektől a coming outja után, illetve maga is említette, hogy ő is volt már olyan listán, amire azért került fel, mert voltak, akik féltek attól, hogy bizonyos dolgok kiderülnek róla.

A beszélgetés során az énekes elismerte, hogy korábban a menedzsmentjével ki kellett találniuk sztorikat, hogy „ő leginkább egy hetero énekesként legyen feltüntetve”, ebbe viszont beleunt. Saját bevallása szerint a múlt pénteki Reggeliben egy spontán ötlettől vezérelve vállalta fel az identitását.

Ez egy borzasztó nagy hazugság volt, és nagyon kellemetlen volt számomra. De úgy gondoltam, hogy én ezt a szerepet tudom vállalni annak érdekében, hogy tudjam csinálni a saját zenémet. Nekem ez egy áldozat volt, és azt gondoltam, hogy az áldozatok természetesek.

Hozzátette: örömmel vette, hogy a múlt heti adás után több helyről is pozitív visszajelzéseket kapott, melyekkel kapcsolatban később úgy fogalmazott:

Nem szeretnék lángoszlop lenni, de ez egy ilyen klisémondat lesz: ha egyszer nem vagy Petőfi, akkor nem jön el a szabadság soha. Nem szeretek a végletekig elmenni, viszont a mérleg nyelvét csak akkor tudjuk visszanyomni, ha azt erővel nyomjuk vissza, sajnos.

Kapcsolódó
Élő adásban coming outolt Szekér Gergő
„Nem lehet félelemben élni reggeltől estig!” – jelentette ki a műsorban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik