Élet-Stílus

Orvosai szerint legalább féléves felépülési időszak áll a Nemzeti Színházban megsérült Horváth Lajos Ottó előtt

Hegedüs Róbert / MTI
Hegedüs Róbert / MTI
A színészt azt mondja, valószínű, hogy egy huzamosabb ideig nem fog tudni visszatérni a színpadra.

Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó november 10-én szenvedtek balesetet a Nemzeti Színház Rómeó és Júlia című előadása közben. Sérüléseik miatt a helyszínről mentő szállította őket kórházba, egyelőre pedig egyikük sem tudott visszatérni a színpadra. Úgy tudni, továbbra is várják, hogy megkapják a kártérítést.

Horváth Lajos Ottó a minap az Indexnek adott interjút, melyben először szólalt meg a balesetéről. Mint mondta, a körülményekhez képest jól van, jelenleg komplex kezeléseket kap a kéz- és lábsérüléseire. Orvosai szerint viszont „alsó hangon fél év lesz, mire valami olyasmi lesz tapasztalható, aminek már ő is örül”.

Hosszú folyamat lesz ez, minimum fél év, de lehet, hogy hosszabb. Ez majd fél év múlva kiderül. A civil életemben most igazából ez a fő tevékenység, hogy erre figyelek, ez folyamatos elfoglaltságot jelent a nap nagy részében.

Színházi tevékenységét illetően Horváth úgy fogalmazott, „valószínű, hogy most egy huzamosabb ideig nem fog tudni olyan formán visszatérni, hogy úgy tudja ellátni a munkát, ahogy azt szeretné”.

Akár abban a tekintetben, hogy ne csorbuljon a színházi játék, akár abban, hogy erre tudjak koncentrálni. Mert jelen pillanatban nem igazán tudok másra koncentrálni, mint hogy a sérült kezemmel, lábammal foglalkozzam, annyira lefoglal, annyira vigyázni kell rá. Úgyhogy így nincs értelme. Amikor az ember nincs ott száz százalékig, akkor azt nem lehet csinálni.

A színész egyébként a Most vagy soha! című film egyik főszereplője, ami március közepén debütál majd a mozikban. Az interjúban elárulta, ott lesz a bemutatón, szívesen is megy.

Van is ilyen kötelezettségem, hogy azért az ilyen eseményeken részt kell venni – természetesen majd az elfoglaltságomhoz, a kezelésekhez igazítva. Nem is fog olyan nagyon a nehezemre esni, hogy ott legyek bárhol az országban. Reményeim szerint jól fogadják majd az emberek a filmet, akkor miért ne fürdőzzünk ebben, vagy beszélgessünk olyan dolgokról, amikre kíváncsiak

– magyarázta a lapnak Horváth, hozzátéve: nem gondolta, hogy ilyen egészségi állapotban vesz majd részt a premieren, ám úgy véli, ha a film pozitív fogadtatást kap, az segít majd neki a gyógyulásban.

Kapcsolódó
Még mindig várják a kártérítést a Nemzeti Színházban megsérült színészek
A színészek három hónapja zuhantak csaknem három métert a díszletről, egyelőre hiába érdeklődnek, nem kaptak információt a nyomozásról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik