Élet-Stílus

Hadas Alfréd Szabyestnek: El akarom taposni a patkányokat, ami vagy!

TV2
TV2
Egymásnak estek a zenészek.

A Farm VIP legutóbbi adásában újabb konfliktus bontakozott ki: a csapatoknak időre kellett szőlőt szüretelniük, amikor pedig Szabyest és Hadas Alfréd köre következett, előbbi úgy gondolta, megvicceli ellenfelét, és megpróbált elcsenni tőle néhány fürtöt. A Sztárban Sztár leszek! egykori versenyzője nem tartotta viccesnek a próbálkozását, és válaszul felborította az énekest a kosarával együtt.

A történtekről később Demcsák Zsuzsa kérdezte a versenyzőket, ami után némi szóváltásra is sor került: Szabyest kifejtette, hogy szerinte Hadasnak Ripper Feri tanított be egy sztorit arról, mi történt a szőlősben, hangsúlyozta továbbá, hogy emlékei szerint a lökdösődésük után az énekes még azt mondta, „tetszik neki a tűz”.

Tetszik a tűz, amit játszol. Mert ez inspirál engem. Inspirál, mert el akarom taposni a patkányokat, ami vagy, barátom!

jelentette ki Hadas, hozzátéve: szerinte egy versenyhelyzetben, ahol mindenkinek adott lehetősége van a győzelemre, meg kell adni egymásnak az egyenlő esélyt.

Szabyest az elhangzottakat azzal nyugtázta, hogy nem tekinti magát patkánynak, és nem is teszi tönkre más holmiját (ahogyan Hadas korábban az ő poharát), úgy véli továbbá, hogy a csapatához mérten normálisan viselkedik. A szóváltást követően a sárga csapat tagjai sem védték meg Szabyestet, Laky Zsuzsi a műsorvezetők kérdésére például azt felelte, Hadassal kell egyet értenie a sportszerűség jegyében.

Egy későbbi feladat után Szabyest azzal állt elő, hogy szeretne őszintén elnézést kérni a pirosaktól és Hadastól, utóbbival kezet fogtak és meg is ölelték egymást. Miután viszont visszavonultak a sárga csapattal, az énekes kifejtette, mit gondol valójában.

Azért nem húztam fel magam, mert szerintem ezzel, hogy ő lepatkányozott, kiderült, hogy nagyon más szellemi szinten működünk. Ezért kell előzékenynek lennem, mert valószínűleg sérült az agya

magyarázta, hozzátéve: szerinte a pirosaknak azért Rippel Feri a vezetője, mert „vakok között félszemű a király”.

Az énekesnek egyébként korábban Rékasi Károllyal és Lakatos Leventével is volt összetűzése a verseny során, nemrégiben pedig a Mokkában, élő adásban szólalkoztak össze Sánta Lacival.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik