A spórolás, illetve a megtakarítás története valószínűleg egyidős az emberiséggel, hiszen nyilvánvalóan már az ősember is eleget törte a fejét azon, hogyan ne élje fel az összes tartalékát, gondolva a jövőre.
Eleinte persze csak a különböző élelmiszerekből lehetett tartalékot felhalmozni, ötezer évvel ezelőtt azonban megjelent a pénz, a különböző kultúrák tagjai pedig felismerték a takarékoskodás legújabb módját.
A fokozatosan félretett pénzhez persze egy tartóra is szükség volt – ezek közül a legrégebbi fennmaradt darab az időszámításunk előtti második századból származik. A mai Törökország területén fekvő, egykor thébaiak által alapított Prienében feltárt példány görög templomot mintáz, bejárata felett az érméket fogadó széles réssel.
Hasonló darabok kerültek elő aztán az Egyesült Királyság területén, a Rajna mentén, illetve a legismertebb ókori római romvárosokban, a Vezúv 79-es kitörése során elpusztult Pompejiben és Herculaneumban is. Állatfigurákat hasonló célra azonban még további egy évezreden át nem használtak.
A lapos vázákra, illetve cipókra hasonlító agyagtárgyak aztán Európa-szerte feltűntek, az igazi formai áttörést azonban az indonéz fővárosnak, Dzsakartának is otthont adó Jáva szigetén érhettük tetten, hiszen a XII. századra ott született meg a mai malacperselyek rézérmék gyűjtésére szolgáló őse, a vaddisznókról mintázott cèlèngan.
Az ott létező Madzsapahit Birodalom feltételezett fővárosának feltárása során megismert tárgytípust ugyanebben az időszakban meglepő módon Nyugat-Európában is életre hívták: az 1200-as években a disznókat a Német-Római Birodalomban már szerencsehozóként tisztelték, így a lapos tárgyak és felül lezárt, fül nélküli kancsók mellett rövidesen megjelentek a malac alakú, különböző neveken említett pénztárolók.
A késő középkorban ezek az öreg kontinens minden részére eljutottak – ebből a folyamatból talán az Madzsapahit udvart megjárt olasz ferences szerzetes, Oderico de Pordenone is kivette a részét –, Amerika felfedezése, illetve feltérképezése után pedig lassan az Újvilágban is megjelentek, bár a korábbi formák is sokáig népszerűek maradtak. Ezért nem a fő gyarmatosítóknak számító portugálok, spanyolok, illetve britek tették a legtöbbet, hanem a nagy számban áttelepülő németek, akiknek a családjaiban hosszú generációk óta hagyománya volt már az efféle gyűjtésnek.
A malacpersely kifejezés angol megfelelője, a piggy bank mindezekkel szemben csak a századfordulón, 1902-ben jelent meg a szótárakban, néhány évvel később pedig már Magyarországon is előszeretettel használták ezen a néven: 1908 karácsonyán a Budapesti Hírlapban tűnt fel egy ezzel kapcsolatos hirdetés, öt évvel később pedig a Pesti Napló arról tudósított, hogy egy szombathelyi altiszt malacperselyét ismeretlen betörők feltörték, tartalmát pedig ellopták, így a kifejezés ekkorra már mélyen beépülhetett a köznyelvbe.
A sokszor csak zsömlényi méretű, agyag helyett immár porcelánból készülő disznóalakok azóta is a mindennapok részei maradtak, hiszen a legkülönbözőbb formájú és színű verziói bukkantak fel a különböző boltokban, a tizen- és huszonévesek szobájában azonban egyre kevesebbet látunk belőlük.
Ez a változás részben a digitális világnak is köszönhető, a félretett pénzüket egyre többen kezelik ugyanis az okostelefonjukon lévő netbank-applikációkban, sőt, most a digitális malacpersely is megszületett, a Persely, ami az OTP Bank appjában teszi lehetővé, hogy a kellemes gyerekkori emlékeinket újraélve egy digitális zöld malac segítségével érjük el a céljainkat, és vehessük meg a karácsonyra, vagy egy születésnapra kinézett ajándékot.
