Szombat este startolt el a Dancing with the Stars új évada, melyből Simon Kornél és Szőke Zsuzsanna távoztak elsőkként. A színész később igen csalódottan reagált a kiesésük kapcsán, úgy fogalmazott, szerinte a zsűri benézte.
A páros ma a Mokkában vendégeskedett, ahol Simon jelezte, hogy sok vélemény szembejött vele a napokban a kiesését illetően, amiket szeretett volna tisztázni.
Azt mindenképp szeretném elmondani, hogy ez egy verseny, ezt tudomásul kell venni. Egy versenyőznek mindenképp meg kell tanulnia alázattal nyerni és emelt fővel veszíteni. Hát, nekem ezzel az utóbbival azt hiszem, még van tennivalóm
– jelentette ki a színész, majd a kamera felé fordulva mindenkitől elnézést kért, aki esetleg megbántva érezte magát a korábban mondott szavai miatt.
Simon később kifejtette, visszautasítja azon véleményeket, melyek szerint úgy táncolt, mintha a háta közepére sem kívánná a dolgot, és sajnálja, hogy vannak, akik félreértették a produkciójukat. Hozzátette, az egészben a táncpartnerét sajnálja a legjobban.