Élet-Stílus

A szcientológusok segítségével úszhatta meg 20 éven át a nemi erőszakért elítélt Danny Masterson

Myung J. Chun / Los Angeles Times / Getty Images
Myung J. Chun / Los Angeles Times / Getty Images
Az Azok a 70-es évek show harminc évre börtönbe küldött sztárjának áldozatai ezért a Szcientológia Egyházat is beperelték.

Hosszúra nyúló nyomozást, hosszúra nyúló tárgyalást és egy újratárgyalást követően szeptember elején kétrendbeli nemi erőszakért 30 évtől életfogytig terjedő börtönbüntetésre ítélte a Los Angeles-i bíróság a 47 éves hollywoodi sorozatsztárt, Danny Mastersont.

A Magyarországon leginkább az Azok a 70-es évek show füves okostojásaként, Steven Hyde-jaként ismert színész ellen még 2017 márciusában, pár hónappal Harvey Weinstein leleplezése előtt indított nyomozást a Los Angeles-i rendőrség, mivel három korábbi áldozata is bejelentést tett arról, hogy Masterson megerőszakolta őket. (Később két másik nő is hasonló vádakkal állt elő.)

Mégis évekkel a – szintén szexuális ragadozó – filmproducer rácsok mögé küldése után ítélték el a színészt, amiben nagy szerepe lehet annak, hogy hiába lehetett ezerszer befolyásosabb Weinstein, Masterson születésétől kezdve a Szcientológia Egyház tagja.

Az áldozatok polgári peres eljárást is indítottak a színész, az egyház, és az azt vezető David Miscavige ellen, mert többféleképpen is megpróbáltak rájuk ijeszteni – egyikőjük, aki Masterson hatására lett szcientológus, és 6 éven át párkapcsolatban élt vele, többi között azzal vádolja az egyházat, hogy a feljelentése után két kutyáját is megmérgezték.

De mit követett el Danny Masterson a bíróságon elhangzottak alapján, és hogyan próbálták elhallgattatni az áldozatokat a szerintük szektának és bűnszervezetnek tartott Szcientológia Egyház tagjai? A történet bemutatásában a New York magazin portálján, a The Cuton megjelent, a tárgyalást és a vallomásokat is részletesen bemutató cikk lesz a segítségünkre.

Lucy Nicholson / Pool / Getty Images Danny Masterson az ügye tárgyalásán 2020. szeptember 18-án Los Angelesben.

„A barátnőjeként az volt a feladatom, hogy odaadjam magam neki, amikor csak akarta”

Chrissie Carnell Bixler 1996-ban, még az Azok a 70-es évek show megszületése előtt ismerkedett meg Danny Mastersonnal, akivel saját bevallása szerint két hét után össze is költöztek. Majd hat éven át, egészen 2001-ig egy párt alkottak.

A kapcsolatuk elején modellként dolgozó, ezért az éppen szerep és munka nélkül tengődő párjánál sikeresebbnek számító Bixler elmondása alapján azonnal be kellett fejeznie a modellkedést, amikor Mastersont leszerződtették a sorozatba, hogy főállású barátnője lehessen a sztárpotenciálban gazdag fiatal színésznek. Ráadásul Masterson kedvéért a Szcientológia Egyházba is belépett, amit a szülei és a barátai sem néztek jó szemmel, ezért meg is szakították vele a kapcsolatot – így Bixlernek nem maradt senkije Mastersonon és a szcientológusok közösségén kívül.

Egy évvel a kapcsolatuk kezdete után a nő tanúvallomása szerint Masterson már „szexuálisan agresszív” volt vele szemben, és nemcsak fizikailag, hanem érzelmileg is bántalmazta. Például volt, hogy a hajánál fogva rángatta be az ágyukba, amikor nem akart szexelni vele. Többször is előfordult az is, hogy drogot tett Bixler italába, a nő eszméletlen állapotba került, amit Masterson ki is használt, és megerőszakolta.

A tárgyalóteremben egy olyan történetet mesélt el, amikor felébredt erre, és elkezdett üvöltözni vele, de a tiltakozása ellenére Masterson lepofozta az aktus közben, majd a dolga végeztével még le is köpte, és szidalmazta is egy kicsit.

Ron Galella, Ltd. / Ron Galella Collection / Getty Images Danny Masterson és Chrissie Carnell 2001-ben egy film bemutatóján Los Angelesben.

A korábban szintén az egyház tanait követő, de a sitcomfeleség szerepét a szcientológia elleni keresztes hadjáratra cserélő színésznő, Leah Remini (a Férjek gyöngye Carrie Heffernanja) leleplező dokumentumfilm-sorozatában pedig egy olyan esetet elevenített fel, amikor elmentek vacsorázni, majd két pohár bortól annyira elvesztette a tudatát, hogy teljesen kiesett neki az éjszaka. (A színésznő egyébként nemrégiben szintén beperelte a szcientológusokat, mivel azt állítja, hogy pszichológiailag kínozták, amikor az egyház tagja volt, és a kilépése után is.)

Másnap az ágyukban egyedül felébredve, a lábai között vérezve úgy érezte, mintha megerőszakolták és megmérgezték volna. De nem emlékezett semmire, ezért lement az irodájában tartózkodó Mastersonhoz, és kérdőre vonta, hogy mi történt.

Danny Masterson erre egy hangos röhögéssel reagált, majd azt mondta: „Szexeltem veled tegnap éjjel”.

Bixler ekkor visszakérdezett, hogy eszméletlen volt-e, amire Masterson csak annyit felelt, hogy igen.

„A barátnőjeként az volt a feladatom, hogy odaadjam magam neki, amikor csak akarta. Nem mondhattam nemet, csak feküdtem és tűrnöm kellett” – mondta a Leah Remini: Scientology and the Aftermath című dokusorozatban, amelynek másik házigazdája egy szintén egykori fekete öves szcientológus, az egyház két legfontosabb szervezetének korábbi vezetője, Mike Rinder volt.

A „bűnös külvilág”

A dokumentumsorozatban elhangzik, hogy a szcientológusok egyik legfontosabb szabálya – amit az egyház mind a mai napig tagad –, hogy ha egy másik szcientológus bűnt követ el valaki ellen, akkor az áldozat az egyház hírnevét megőrizendő nem fordulhat a bűnös külvilág hatóságaihoz. Aki mégis így tesz, arra rögtön az egyház ellenségeként tekintenek. Az ügy szempontjából másik legfontosabb szabály, hogy aki kellően népszerűsíti az egyházat, az gyakorlatilag bármit megtehet.

 

A dokusorozatban az egyházalapító L. Ron Hubbard etikai útmutatásait idézve az is elhangzik, hogy akár az emberölést is megúszhatja, aki elég hasznos.

 

A sztárok pedig sokat dobnak a kritikusok által szektának tartott egyház megítélésén, sőt, PR-szempontból talán a legfontosabb tagoknak számítanak – ezért nemcsak Tom Cruise-t, hanem az összes többi olyan hollywoodi hírességet és zenészt is nagy becsben tartják, aki a szcientológiát választja.

Bixler több nemi erőszakot is bejelentett közvetlenül azok megtörténte után a szcientológusok Los Angeles-i Celebrity Centerében szolgálatot teljesítő etikai tiszteknek,

azonban azt a választ kapta, hogy mivel párkapcsolatban élnek, nem erőszakolhatta meg Masterson, ezért inkább ne is használja ezt a kifejezést a történtekre.

Valamint arról is győzködték, hogy ez az egész a következménye valamilyen rossz cselekedetének – így a meghallgatás átfordult a kihallgatásába, majd később egy többhetes etikai programon is részt kellett vennie. Sőt egyszer még közönség előtt is át kellett beszélnie az egészet Mastersonnal.

De az etikai tisztek a bejelentései után arra is rendre felhívták a figyelmét, hogy ne forduljon a rendőrséghez, mert a szcientológia hírnevét védő előírások tiltják, hogy feljelentsen egy másik szcientológust. Pláne, ha az egyház hasznosabb tagként tekint arra, akit megvádolt.

Marianna Massey / Corbis / Getty Images A Celebrity Center kívülről.

Pisztollyal parancsolt rá szex közben, hogy ne ellenkezzen

A tárgyaláson a személyazonossága elhallgatása mellett vallomást tevő első áldozat egészen hasonló dolgokról számolt be. Vele az első szexuális aktusuk alkalmával az akarata ellenére análisan is közösült Masterson. Mivel ő is szcientológus volt, a 2002-ben történt eset után ő is az egyház egyik etikai tisztjéhez fordult, aki őt is lebeszélte arról, hogy a rendőrséghez forduljon.

Emellett azt tanácsolta neki, hogy „békéljen meg” a történtekkel, és őt is elküldte egy etikai programra. Ahol – elmondása szerint – azt tanították neki, hogy ő a felelős az állítólagos bűncselekményért.

Egész életemben azt vallottam, hogy soha nem lehetsz áldozat. (…) Nem számít, milyen állapotban találod magad az életben, nem számít, milyen szörnyű, te vagy a felelős. Te teremtetted ezt

– idézte fel az esküdtszék előtt, hogyan gondolkodott a Szcientológia Egyház nevelése miatt.

Illetve egy másik, 2003-as alkalomra is visszaemlékezett, amikor ismét meglátogatta Mastersont a házában, a színész pedig ismét megerőszakolta. A nő kapott valamilyen bedrogozott alkoholos italt, majd Masterson gyorsan be is dobta ruhástul a jakuzzijába.

Az áldozat rögtön rosszul lett, ezért Masterson felvitte az emeleti fürdőszobájába, ahol meghánytatta, berángatta a zuhanyzóba, és az akarata ellenére megmosta a melleit, amire a nő válaszul megütötte. Ezután Masterson az ágyába rakta, ahol a nő elájult, majd arra ébredt fel, hogy a színész közösül vele.

Ezen a ponton reflexből dulakodni kezdett vele, amire Masterson úgy reagált, hogy elővett egy pisztolyt az éjjeliszekrényéből az aktus közben, és azt mondta neki a fegyverrel a kezében, hogy „fogd be a pofád!”

A második – szintén személyazonossága elhallgatása mellett vallomást tevő – áldozat hasonló jakuzzis rémtörténetekről számolt be, ami azzal ért véget, hogy a hosszas könyörgése ellenére is megerőszakolta Danny Masterson, és közben még ki is röhögte.

A 2003-as eset idején ő is az egyház tagja volt még. Őt egy korábbi szcientológus partnere is megerőszakolta, és amikor jelentette az ügyet az etikai tisztnek, akkor itt is le lett beszélve arról, hogy a rendőrséghez forduljon. A nő úgy érezte, hogy a „szexuális ragadozóként” viselkedő Mastersont „fontosabbnak” tartja az egyház, mint őt – ezért a színész által elkövetett nemi erőszakot már az egyház keretei között sem jelentette be.

Frazer Harrison / Getty Images North America / Getty Images / AFP A Celebrity Center belülről. A fotó egy 2006-os karácsonyi bulin készült, ahol Danny Masterson és a sokak által csak Earl Hickeyként ismert Jason Lee kutyákat alakítottak az ünnepi előadásban.

De amikor 13 évvel később a Los Angeles-i rendőrséghez fordult, akkor is „gyanúsnak” találta, hogy elakadt a nyomozás.

Danny Masterson a tárgyaláson nem kívánt vallomást tenni, azonban az ügy kirobbanása után még azt nyilatkozta, hogy hamisak a vádak, őt soha nem ítélték el semmiért, és nem is követett el soha semmilyen bűncselekményt, és az egész csak arra megy ki, hogy lejárassák a Szcientológia Egyházat. De az egyház is rendre azt kommunikálja, hogy ők a törvények tiszteletben tartásával működnek, és sosem biztatnak senkit arra, hogy ne működjenek együtt a hatóságokkal.

Óvszer nélkül erőszakolta meg, és közben azt mondta neki, hogy „a betegségek csak az elmében léteznek”

Danny Mastersont két másik nő is megvádolta nemi erőszakkal, de ezeket a vádakat végül azért nem vették figyelembe az ítélethirdetéskor, mert elévültek, vagy nem állt rendelkezésre elég bizonyíték.

 

Azonban egyiküket, Tricia Vesseyt beidézték, így elmesélhette a tárgyaláson, hogy mit tett vele a színész. A korábban színésznőként dolgozó áldozat sosem volt szcientológus, azonban 1996-ban együtt forgatott Mastersonnal, majd a forgatás befejezését megünneplő bulin túl sok alkoholt és kannabiszt fogyasztott Masterson lakásában, ezért a barátaival jobbnak látta, ha a színésznél tölti az éjszakát.

 

A színésznő úgy emlékszik, hogy Masterson egy ponton felvitte a szobájába, ahol a padlón fekve kidőlt, majd nem sokkal később arra ébredt fel, hogy a színész közösül vele, de közben ismét elvesztette az eszméletét. Másodjára már arra ébredt, hogy meztelenül fekszik az ágyban, Masterson pedig mosolyogva bámulja, mintha a fülig szerelmes barátja lenne.

 

Vessey elmondása alapján Masterson egy hónappal később ismét megerőszakolta, ekkor azonban a saját otthonában. A váratlanul, egy üveg itallal a kezében beállító Masterson ezen az estén ismét leitatta az áldozatát, majd a hálószobájában meg is erőszakolta. A színésznő többször is megpróbálta leállítani. Amikor azt mondta neki, hogy nem akar szexelni vele, akkor a színész kinevette, majd folytatta az erőszakoskodást. Amikor pedig azzal próbálta leállítani, hogy nincs rajta óvszer, óvszer nélkül pedig pláne nem akar szexelni, akkor Masterson csak annyit mondott neki, hogy „a betegségek csak az elmében léteznek”.

A feljelentések után ismét beindult az egyház gépezete

Bár a fent bemutatott történetek önmagukban is elég traumatikusak, az áldozatok kálváriája a feljelentések után sem fejeződött be. A traumák felelevenítése okozta újabb traumák mellett például azzal, hogy a rendőrség sokáig nem kezelte elég komolyan a helyzetet. (Leah Remini szerint a Los Angeles-i rendőrség össze van fonódva az egyházzal: a jótékonysági szervezeteinek az egyik legbőkezűbb adományozója az egyház, sok rendőr pedig szabadidejében az egyháznak dolgozik.)

KEVIN WINTER / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images / AFP A Szcientológia Egyház 20 ezer dolláros, Hollywoodi Rendőrkapitányság ifjúságfejlesztési programjának szánt adományát az egyik 2013-as karácsonyi bulin vehették kézhez a Los Angeles-i rendőrök.

Az egyik áldozat például már 2004-ben feljelentést tett, de akkor 400 ezer dollárért megvásárolták a hallgatását, azonban a Masterson utáni nyomozás 2016-os elindulásakor, amikor őt is újra megkeresték a rendőrök, kiderült, hogy nem találják az eredeti feljelentését.

Az áldozatok szerint az egyház emberei követték, és megfigyelték őket. Volt, hogy az éjszaka közepén erős fényű zseblámpákkal zaklatták őket, vagy behatoltak az ingatlanjaikba. Egyiküknek a netbankját is feltörték, majd több ezer dollárért fehérneműket és kozmetikumokat vásároltak a számláján lévő pénzből. Az áldozatok szerint le is akarták járatni őket, hogy ne tűnjenek hitelesnek. Bixler szerint két kutyáját az egyház tagjai mérgezték meg.

Így hiába ítélték el – a feljelentésben szereplő három áldozat közül kettő ellen elkövetett bűneiért – 30 évtől életfogytig tartó börtönbüntetésre Danny Mastersont, az ügynek még nincs vége. Az ítélethirdetés után a színész felesége, Bijou Phillips (a kiemelt képen) bejelentette, hogy el akar válni, de a válóper mellett talán sokkal fontosabb az a polgári peres eljárás, amit az áldozatok kezdeményeztek zaklatás és elhallgattatás vádjával a színész, a Szcientológia Egyház, és a szervezetet vezető David Miscavige ellen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik