Élet-Stílus

Válni akar a két nő megerőszakolása miatt harminc év börtönre ítélt Danny Masterson felesége

Michael Buckner / Getty Images for Samsung
Michael Buckner / Getty Images for Samsung
Alig két héttel az ítélethirdetés után adta be a válópert.

Két hete harminc év letöltendő börtönbüntetésre ítélték Danny Mastersont, akit két nő megerőszakolásában találtak bűnösnek. A 47 éves amerikai színész – aki korábban olyan produkciókban tűnt fel, mint az Azok a 70-es évek és A farm – 2011 óta nős, felesége, Bijou Phillips azonban a napokban bejelentette: válni akar.

A TMZ által megszerzett jogi dokumentumok szerint Phillips hétfőn nyújtotta be a válási papírokat egy kaliforniai bíróságra.

Ms. Phillips úgy döntött, hogy ebben a szerencsétlen időszakban beadja a válókeresetet a férje ellen. Számára továbbra is a lánya a legfontosabb. Az elmúlt időszak elképzelhetetlenül megviselő volt mind a házasság, mind a családjuk szempontjából. Mr. Masterson mindig ott állt Ms. Phillips mellett élete legnehezebb időszakaiban. Ms. Phillips elismeri, hogy Mr. Masterson csodálatos apja a lányuknak

– nyilatkozta a nő ügyvédje.

A házaspárnak egy közös gyereke van, egy kilencéves kislány.

Phillips az ítélethozatal előtt levelet küldött a férje ügyét tárgyaló bírónak, amiben azt írta, Masterson a börtönből is mindennap felhívta a gyerekét és segített neki a házifeladat megírásában. „Tudom, hogy súlyos bűncselekményekért ítélték el, de az a férfi, akihez hozzámentem, mindig rendkívüli férj volt és odaadó apja a lányunknak” – állt a levélben.

Danny Masterson mellett egyébként Mila Kunis és Ashton Kutcher is levélben álltak ki, ami után videóban kértek bocsánatot.

Kapcsolódó
Mila Kunisék nem győznek bocsánatot kérni, amiért példaképnek nevezték a nemi erőszakért elítélt színésztársukat
Korábban levélben álltak ki az azóta nemi erőszak miatt elítélt Danny Masterson mellett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik