Élet-Stílus

Egyre több pornót nézünk, igaz, egyre etikusabban

Ethan Miller / Getty Images
Ethan Miller / Getty Images
A nagy Pornhub-botrány még inkább rávilágított: alapvető változásokra van szükség a pornóiparban, noha az iparágban már évtizedek óta próbálkoznak, hogy mind a készítők, mind a szereplők, mind a fogyasztók etikusabb módon dolgozzanak. Mára szinte mindenki irányt váltott, melynek következtében az emberek több pornót néznek, mint valaha.

Három éve az egész világ felháborodott, amikor kiderült, hogy a Pornhub tartalmai között akadt – nem is kevés – nemi erőszakot vagy gyerekpornográfiát tartalmazó videó. A legnagyobb pornóoldal botránya újfent rávilágított, hogy az ipar nem feltétlenül működik etikusan, még ha egészen ritkák is voltak az ennyire szélsőséges tartalmak.

Pedig már a botrány előtt több mint húsz évvel elindult egy olyan oldal, amely az etikus pornó hirdetését tűzte ki célul, és sikeres is lett, sőt, évről évre egyre többen követték a példáját.

Ez volt a Sssh.com, amelyet 1999-ben indítottak, és kifejezetten a nőket és a párokat célozta meg. Az alapító, Angie Rowntree etikus pornóoldalként határozta meg a weblapot, amelynek a szándékai szerint az a célja, hogy a szexualitás pozitív és erőt adó szemléletét adja át, amelyben nagy hangsúlyt fektetnek a valódi örömre és az intimitásra, miközben ideális feltételeket teremt az alkotóknak, egyúttal lehetőséget biztosít a fogyasztóknak, hogy kényelmesen és magabiztosan érezzék magukat a szexuális vágyaik felfedezése közben.

Rowntree férje már 1994-ben megvetette a lábát a felnőttiparban, ekkor alapította meg a Wasteland.com-ot. Többek között ez az oldal volt az, ami után összeállt Rowntree-ben, hogy mi is a baja a pornófilmekkel.

Már a kezdetektől fogva frusztrált és összezavart a nőket fogyasztóként megcélzó filmek és tartalmak hiánya. Minden a férfiak fantáziájára irányult, és a férfiak örömét ábrázolta, számunkra nagyon kevés vagy semmi jutott. Amikor megkérdeztem az iparban dolgozókat ezzel kapcsolatban, azt mondták, nincs piaca a nőknek, és hogy »a nők egyszerűen nem néznek pornót« vagy »a nők nem vizuálisak«. Ez még 1998-ban volt. Szerettem volna ezen változtatni, de akkor még nem tudtam, hogy néz majd ki mindez a gyakorlatban. Ezért kezdtem el megkérdezni a nőket felméréseken, hogy mit szeretnének látni vagy megtapasztalni

– mesélte Rowntree.

Justin Sullivan / Getty Images

Az Sssh.com első verziója 1999-ben indult el, és bár eleinte szkeptikusak voltak, számos támogatójuk lett, az iparágon belül egyre többen voltak kíváncsiak az új kezdeményezésre. A sok újítás közül kiemelten fontos volt, hogy etikus pornót készítsenek. De tulajdonképpen mit is jelent ez? A kérdést nem lehet egyszerűen megválaszolni, mert egyfelől összetett, másfelől munkakörönként, szereplőnként más és más feladatokat határoz meg. Rowntree nagyjából így írta körül:

minden kapcsolat kölcsönös beleegyezésen alapul, sőt, együtt határozzák meg, hol, milyen körülmények között zajlik le az aktus, kinek hogyan kényelmes, és egyáltalán, mit vállal be.

A stáb és a szereplők összedolgoznak, nem ritka, hogy még fejlesztik is a karaktert, ami egy pornófilm esetében elég szokatlan. Elkezdtek többet gondolkozni a történeten, és olyan párokat alkalmazni, akik ismerik egymást, hogy így tegyék még természetesebbé az együttléteket, egyúttal minimalizálják a nem beleegyezéses aktusokat. Ha szóló színészt kérnek fel, ő választhatja meg, hogy ki legyen a partnere.

Az alkotók és a szereplők mellett a harmadik félnek, a befogadónak is alkalmasnak kell lennie, vagy legalábbis alkalmazkodnia kell az etikus pornóhoz, azaz etikus fogyasztóvá kell válnia. Ez Rowntree szerint azt jelenti, hogy a pornófogyasztóknak fizetniük kell a pornóért, szerinte ez az etikus fogyasztói magatartás.

A Rowntree-ék által készített filmeket úgy tervezték, hogy pozitív és erőt adó élményt nyújtsanak egy olyan térben, ahol az emberek szégyenkezés és ítélkezés nélkül hódolhatnak a fantáziáiknak és a vágyaiknak. Így szerinte az etikus felnőttfilm megtekintése nem csak kielégít, hanem fel is szabadít, ami szerinte nem feltétlenül van így a „nem etikus pornó” esetében.

Az etikus pornó ismérvei nem nagyon változtak az utóbbi évtizedekben, sőt, a kritériumok inkább megerősödtek, így a műfaj nem egy sokféleképpen körülírható, szereplőnként változó valami, hanem az online kielégülés új korszakának pontos definíciója lett.

Noha számtalan definíció létezik, az etikus pornó alapvetően olyan termék, amely a szexmunkásokkal való megfelelő bánásmódra összpontosít. Egyszerűen fogalmazva: ragaszkodik a munkavállalók jogaihoz. Az előadó fizetése, biztonsága és bánásmódja az első helyen áll – a beleegyezés, a szexuális egészség és a hitel a legfontosabb.

A nagy Pornhub-botrány

A Pornhub nyolc évvel az Sssh.com után kezdte meg a működését. Az oldal 2015-ig viszonylag szabadon működhetett, a Pornhub egyike azon oldalaknak, amelyek nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a pornófogyasztás normalizálódjon.

Korábban még az is elképzelhetetlen volt, hogy valaki bevallja, hogy pornót néz, nemhogy valaki ezt még márkázott pólókon, sapkákon hirdesse is. A Pornhub menővé tette a pornófogyasztás felvállalását, ami önmagában egy hatalmas lépés és segítség volt az iparban tevékenykedőknek.

Ráadásul az oldal által publikált jelentések, éves listák tovább erősítették ezt, hisz megmutatták, hogy valószínűleg sokkal kevesebb rasszista, homofób ember van a világon, mint gondolnánk, hisz a keresési listákon előkelő helyen voltak a japán, a filippínó, a leszbikus vagy a transznemű kategóriák.

Aztán jött a botrány. A Pornhub egyfajta erotikus hulladék-feldolgozóként mindenkinek lehetőséget adott, így a tartalmak között nem ritkán megjelent a bosszúpornó, a nemi erőszak vagy a gyerekpornográfia. 2020-ban hatalmas botrány is lett ezekből, amit később egy filmben be is mutattak; akit részletesebben érdekel a történet, itt elolvashatja. A Pornhub csak 2020 után vezette be, hogy regisztrációval kell hitelesíteni a tartalmakat, és visszamenőleg törölték is azokat a filmeket, amelyeket nem ellenőrzött, ellenőrizhető felhasználó töltött fel. Mindent elmond az etikus pornó 2020 előtti helyzetéről, hogy a törlés után az összes tartalom a 80 százalékától kellett elbúcsúznia az oldalnak. A Pornhubnak ezt a lépést ráadásul akkor kellett meghoznia, amikor az emberek többsége a négy fal közé volt szorítva a koronavírus miatt. Beláthatatlan, milyen eredmények születtek volna ötször annyi tartalommal.

Aztán később kiderült, az emberek etikusan is ugyanazokat a tartalmakat keresik, sőt, még inkább.

Rodin Eckenroth / Getty Images Noelle Perdue, Siri Dahl, Suzanne Hillinger és Gwen Adora részt vesz a Netflix Tetőpont: A Pornhub története című filmjének Los Angeles-i premierjén 2023. március 13-án Los Angelesben.

A Vice körképe szerint az etikus pornót nagyjából három fő területre lehet osztani.

Az egyik, hogy biztonságos környezetben készült a tartalom. A mai pornóban már alapvető elvárás a rendszeres szűrés, a bizonyos időközönként beiktatott szünetek a forgatásokon, állandó frissítők a helyszínen. Hogy ezt miként lehet leellenőrizni, az más kérdés, de van rá lehetőség. Ez azt is jelenti, hogy a szereplők 18 éven felüliek. Vannak jelek, amelyek alapján megtudhatjuk, etikus-e a pornó, amit nézünk: például jelzik az oldalon, hogy a videókban 18 éven felüliek szerepelnek, illetve nagykorúak készítették a videókat (aki nem érte el ezt a korhatárt, elvileg nem is léphet be.)

A másik fontos tényező maga a tartalom. Ezt akkor nehéz szabályozni, ha egy adott oldal nem állít elő saját tartalmat, hanem gyűjti azokat. Ha valakinek a képét, videóját az engedélye nélkül töltik fel, és ennek hátrányos következményei vannak az illetőre nézve, azt az úgynevezett eltávolítási kérelemmel (DMCA) lehet orvosolni. Egyes szereplők értelemszerűen nem tudnak minden kalózoldalt figyelemmel kísérni, de ott van például a Cam Model Protection, amely monitorozza ezt, és minden átvett/ellopott tartalmat jelent. Az OnlyFansen egy kék pipa jelzi, hogy legális tartalmat fogyasztunk-e, ezt a jelzést pedig akkor tudják használni a szereplők, ha elküldik a személyi igazolványukról készült képet, és az oldal szerkesztői megbizonyosodnak róla, hogy valóban 18 éven felüli a felhasználó.

Az etikus pornó harmadik feltétele, hogy fizetünk a tartalomért. Ezek után mindenki döntse el, hogy etikusan vagy nem etikusan fogyaszt pornót. A Vice által megkérdezett szakértők szerint itt

nemcsak arról van szó, hogy valaki akkor jár el etikusan, ha fizet is egy termékért, de arról is, hogy így minden korábbi kritériumnak egyszerre fog megfelelni: azaz biztosan nagykorúakat néz, akik önszántukból álltak a kamera elé, és akiket rendesen megfizettek.

A kisebbségek jogai a pornóban

Az etikus pornónak van egy olyan kimondott/kimondatlan szándéka is, hogy szót emel a társadalmi egyenlőség érdekében, a kisebbségek jogait is érvényesíteni akarja azzal, hogy nem ragaszkodik a fehér hetero férfi/fehér hetero nő felálláshoz. A Vice által megkérdezett szakértők szerint az etikus pornó képes halványítani vagy eltüntetni a színes bőrűekkel, a fogyatékkal élőkkel vagy az LMBTQ közösségek tagjaival szembeni sztereotípiákat. Mert hiába csúszott át a leszbikus pornó a legkonzervatívabb fogyasztók radarja alatt is, utána nagy szakadék keletkezett, amit épp az etikus pornók próbálnak betölteni.

Amikor olyan pornót fogyasztunk, amelynek nincs kontextusa, és nem humanizálja a benne lévő embereket, megkockáztathatjuk, hogy ezt normalizáljuk, és láthatjuk, hogy ezek a viselkedések a valós élethelyzetekben is megjelennek, ahol az embereket megsérthetik. Sajnos sokan az NSFW (Not safe for work, azaz munkahelyen nem biztonságos, érzékeny tartalom – a szerk.) tartalmakon keresztül értesülnek a szexről és a szexuális kapcsolatokról. Ezért felelősségünk, hogy növeljük az emberek pornóműveltségét, és növeljük az olyan tartalmakhoz való hozzáférést, amelyekből biztonságosan tanulhatunk

– mondta a Vice-nak Jet Setting Jasmine, előadóművész és pszichoterapeuta, a Royal Fetish Films megalapítója.

Ollie Millington / Getty Images City Wide szexmunkások 24 órás sztrájkja, amely a szexmunkások teljes dekriminalizálását és az olyan jogok elismerését kéri, mint a táppénz, a nyugdíjellátás és garantált alapbér a londoni nemzetközi nőnapon, 2020. március 8-án.

Ne érezze magát rosszul, ha pornót kénytelen nézni

A feltételeket tehát meg lehet teremteni, a pornófilmek és a pornófogyasztás normalizálása azonban nehezebb feladatnak tűnik, márpedig a Vice által megkérdezett iparági szereplők szerint ez az etikus pornó egyik fő bástyája. Kezdve onnan, hogy egy erotikus film szereplőjét se úgy kezeljék, mint egy alantas munkát végző valakit, egészen addig, amíg valaki mindenféle szemérem és szégyenérzet nélkül mondhassa, hogy előző este milyen szaftos filmet indított el. A megkérdezettek szerint, ha ez érvényesülne, maga után vonzaná a többi feltétel teljesülését is, sőt, fokozná is azt.

Ebben a tekintetben nagy előrelépés volt, hogy ma már egyre kevesebben töltenek le illegálisan pornót, a cél az, hogy az emberekben az az igény is megfogalmazódjon, hogy etikus pornót akarnak nézni.

Ha elfogadjuk a kritériumokat, akkor végső soron az etikus pornó mintapéldánya az OnlyFans. Az oldalnak 2021-ben volt egy halvány kísérlete, hogy kitörjön a felnőttfilmes világból, végül inkább megadta magát a fogyasztói akaratnak. Itt a legtöbben saját vagy sajátnak tűnő tartalmakat állítanak elő, 18 év alatt nem is lehet regisztrálni és mindenki fizet. Az Only Fans-előfizetők száma folyamatosan nő, nagyobb arányban, mint más hasonló oldalaknál, ami annak is betudható, hogy nem klasszikus pornóoldalként él a köztudatban, vagy hogy az emberek tényleg rá tudnak kattanni az etikus pornóra.

A pornóoldalak népszerűsége nemhogy bezuhant, de évről évre folyamatosan nő, az OnlyFans tör előre és a Pornhub is szárnyal, legutóbb is csak a Bajnokok Ligája-döntő tudta legyőzni. Az átalakulási hullám miatt a pornóoldalak száma is növekszik, és ezzel párhuzamosan az összlátogatottság is: minden egyes percben nagyjából 2,5 millió ember csüng a világ pornóoldalain.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik