Élet-Stílus

Csak egy filmet akartunk nézni, de a végére megterveztük a nyaralásunkat

Denis Zuberi / Anadolu Agency / Getty Images
Denis Zuberi / Anadolu Agency / Getty Images
Sokaknak döntő tényező egy-egy utazási célpont kiválasztásakor, hogy olyan helyre menjenek, amit jól ismernek egy filmből vagy sorozatból. A streamingszolgáltatók előretörése miatt első számú célpontok lettek a Netflixen vagy az HBO-n futó sorozatok helyszínei, a koronavírus-járvány pedig bőven biztosított időt, hogy mindenki kiválaszthassa a tökéletes úti célt.

Az HBO-on bemutatott A fehér lótusz sorozat hatalmas sikereket ért el, a közönség rajongása mellett Golden Globe- és Emmy-díjakat is besöpört Mike White sorozata. A széria sikere azonban túlmutat önmagán, a forgatási helyszínek miatt az adott város turizmusát is felpörgette: a 2. évad helyszínéül szolgáló Szicíliában 50 százalékkal több foglalást regisztráltak a tavaly decemberi, utolsó rész után.

Az, hogy a filmek-sorozatok milyen hatással lehetnek egy-egy város vagy régió turizmusára, már nagyjából köztudott, de a koronavírus-járvány és az ezzel járó bezártság, valamint a streamingplatformok növekedése miatt ma szinte összenőtt a kultúra és a turizmus. Ezt egyre több ország, város ismeri fel, és szervez kifejezetten adott alkotásokra épülő szolgáltatásokat, de előfordul az is, hogy egy város épp azért invitálja a filmeseket, hogy közvetve velük lendítse fel később a turizmust.

Új-Zéland újjászületett a Gyűrűk Ura után

Kis túlzással, amióta vannak filmek, azóta özönlenek a turisták a kedvenc alkotásaik helyszíneire. Így népszerűsítette Romy Schneider Kitzbühelt és Innsbruckot, de Olaszország is sokat köszönhet  Federico Fellini filmjeinek, ahogy Ausztrália is a Crocodil Dundee-nak. A londoni Chelsea turizmusa felpörgött az Igazából szerelem után, Birminghamé pedig a Birmingham bandája miatt. A Philadelphiai Művészeti Múzeumhoz vezető 72 lépcsőt megrohamoztak a turisták a Rocky után, ahogy a bronxi (New York) West 167 Streeten található lépcsőket is a Joker miatt.

7e Art / MGM / United Artists / Photo12 / AFP Tommy Morrison és Sylvester Stallone

Nehezen mérhető le, hogy az említett filmek pontosan hány új turistát vonzottak az adott városba, máshonnan azonban vannak adatok. Leonardo DiCaprio A part című filmje után szinte a nulláról ötezerre nőtt a helyszínéül szolgáló öböl napi látogatottsága, a Jégvarázs sikere után – egészen példátlan módon – 37 százalékkal több amerikai utazott Norvégiába; az Alkonyat sorozatot részben a washingtoni Olympic-félszigeten forgatták, amelyet 2005-ig nagyjából ötezren látogattak évente, a vámpíros sorozat sikere után már 70 ezren.

Turisztikai attrakció lett a londoni Kings Cross pályaudvar a Harry Potter és a bölcsek köve után, ma már szuvenír bolt is található az állomáson, a szintén helyszínül szolgáló Alnwick-kastélyban pedig 120 százalékkal nőtt a látogatók száma, jelentős turisztikai bevételt hozva a térségnek.

John Wreford / SOPA Images / LightRocket / Getty Images Turisták készítenek fotókat a 9 és 3/4 vágánynál a King Cross pályaudvaron, Londonban 2022. július 9-én.

A sokak szerint minden idők egyik legjobb filmjének tartott Remény rabjai forgatási helyszínei is vonzzák a turistákat, speciális túrákon már a börtönbe is be lehet menni, ahogy tette ezt 30 ezer ember a film 25. évfordulóján.

Azok helyszínek is kedveltek lettek, ahol csak a forgatások zajlottak, de a filmekben más néven jelentek meg: így tette vonzóbbá Új-Zélandot a Gyűrűk Ura vagy a svájci Interlakent a Jurassic Park.

Új-Zélandon a Gyűrűk Ura-sorozat után – 2001 és 2006 között – évente 40 százalékkal emelkedett a turisták száma. Az ország egyébként 2015-ben vezette is a leggyakrabban látogatott filmes helyszínek rangsorát. Az ország turisztikai hatósága szerint 2019-ben minden harmadik, Új-Zélandra látogató felkeresett legalább egy filmes díszletet. Ugyanebben az évben minimum egy turista elment a Hobbitonba (Hobbitfalvára), amely vezetett túrákat tart a hobbitok otthonaiban. A filmek csak ebben az évben mintegy 630 millió új-zélandi dollárral (437 millió dollárral) növelték az ország gazdaságát.

Anthony Devlin / PA Images / Getty Images Látogatók Hobbitonban Hamilton közelében, Új-Zélandon 2014-ben.

A Trónok harca külön kategória

A Trónok harca és a turizmus kapcsolatáról már több tanulmány is született. Az Empirical Economics kutatásában tizennégy olyan spanyol, máltai és horvátországi helyszínt elemeztek, ahol valamelyik jelenetet forgatták. Ez a kép tökéletesen mutatja, hogy milyen drasztikus emelkedést hozott a film a vendégéjszakák számában.

Összességében a sorozat a horvát turizmusra volt a legnagyobb hatással, főleg Dubrovnikéra, a Lovrijenac-erőd iránt is drasztikusan megnőtt az érdeklődés az HBO szériája után. Dubrovnikban 2007–2011 között a turisták száma mindössze 2,6 százalékkal nőtt, ezzel szemben a 2011–2015-ös időszakban 25,2 százalékkal, főként a sorozat miatt. De nem csak Horvátország járt jól: a becslések szerint évente 350 ezer látogató ment el Észak-Írországba a sorozat miatt.

Denis Zuberi / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency / AFP A horvátországi Dubrovnik, ahol a Trónok harca egyes jeleneteit is forgatták.

Írországban a Star Warsban bízhatnak, a 2015-ös Ébredő Erő és a 2017-es Az utolsó Jedik után hatalmasat nőtt a mindkét filmben látható Skellig Michael népszerűsége, a helyszínt felügyelő ír közmunkahivatal adatai szerint 2018-ban közel 17 ezer ember kereste fel a szigetet – az egy évtizeddel korábbi 11 ezer látogatóhoz képest.

Tegyük hozzá, hogy a filmek olykor negatív irányba is tudják befolyásolni a turizmust. Fellini La Dolce Vita (Az édes élet) című filmje után sorompót kellett építeni a római Trevi-kút köré, mert annyian ugrottak be a vízbe, vagy éppen vésték be a nevüket a szobrokba, A part című film után egy időre le kellett zárni az öblöt a sok látogató miatt, és a Star Wars után korlátozni kellett az említett Skellig Michael nyitva tartását is. A Breaking Bad sikere után egy hatméteres kerítést húztak fel a főszereplő, Walter White háza körül az új-mexikói Albuquerque-ben – annyian akarták látni.

Az Andrássy úttól Pajkaszegig

Magyarország is egyre inkább vonzza a külföldi filmeseket, főleg a jelentős adókedvezmény miatt. Az itt készülő filmek 90 százaléka Budapesten forog, a helyszíneket pedig rendre felkeresik a turisták.

Kedvelik  az Andrássy utat (Evita, Bel ami), a Lánchídat (Én a kém), a Bálnát (Mentőexpredíció), az Operaházat (Operaház fantomja, Vörös veréb), a Hősök terét (Die Hard), a Szent Gellért Fürdőt (Én, a kém, Evita), a Gresham palotát (A kém) vagy a Szent István-bazilika utcáit (Inferno).

A Vaják (The witcher) sorozatot olyan helyszíneken forgatták, mint a Vajdahunyad vára, a Kiscelli Múzeum, a Szentendrei Néprajzi Múzeum, valamint több környékbeli helyszínt is használtak Tatabányán, Tatán és Komáromban.

Már Magyarországon is létezik olyan alkalmazás, amellyel felkereshetők a budapesti forgatási helyszínek, a Film Destination Budapest applikációban angol nyelven is található információ a filmes helyszínekről.

És bizony a nagy népszerűség nálunk is gondot okozhat: a RTL sorozata, A mi kis falunk sikere után Pilisszentlélek (Pajkaszeg) elképesztően népszerű lett, aminek egy idő után már nem annyira tudtak örülni a békéhez és nyugalomhoz szokott helyiek.

Tanulmányok bizonyítják a filmek turisztikai vonzerejét

A Hallifax Travel Insurance 2005-ös tanulmánya lenyűgöző módon igazolja a mozgóképek nyaralási döntésekre gyakorolt ​​hatását: a válaszadók 27 százaléka nyilatkozott úgy, hogy filmekből és tévéműsorokból meríti az ihletet a családi pihenés megtervezéséhez.

A TripAdvisor 2015-ben készített kutatásában minden ötödik válaszadó mondta azt: hatással van az úti céljai kiválasztásakor, hogy látta-e a helyszínt sorozatban vagy filmben. A GlobalData Consumer Survey kutatása is hasonló eredményre jutott, ott a válaszadók 17 százaléka állította azt, hogy a média nagyban befolyásolja, hova menjen nyaralni.

A TCI Research 2017-es felmérése arra a következtetésre jutott, hogy több mint 80 millió turista választotta nyaralóhelyét filmes kapcsolódás miatt. A Hotels.com és az Ipsos közös, Kínára vonatkozó, 2018-as kutatása szerint a filmek és a tévé a megkérdezettek 62 százalékánál kulcsfontosságú volt a desztináció kiválasztásánál.

A napokban jelent meg a Groupama Biztosító és az OTP Bank közös kutatása, amely szerint egyre több magyar turista választ kifejezetten olyan úti célt a nyaralásra, amely valamilyen mozis élményhez, sikerfilmhez, népszerű sorozathoz kapcsolódik. Az országos reprezentatív kutatás eredménye szerint a hazai felnőtt lakosság egyharmada vett fel a bakancslistájára külföldi forgatási helyszíneket.

HBO A fehér lótusz című sorozat egy jelenetképe.

Tirol előre szaladt, és igaza lett

Nem meglepő, hogy több ország felismerte az ebben rejlő lehetőséget, és kifejezetten a filme(se)ket hívja segítségül a turizmus fellendítéséért.

Remek példa Tirol: az osztrák régió 1998-ban komplett üzleti modellt épített a forgatási helyszínek és a turizmus kapcsolatára. A Cine Tirol a helyi turisztikai hivatal égisze alatt alakult meg azzal a céllal, hogy az Alpokból vezető filmes helyszín legyen. A Cine Tirol az egyesült államokbeli, indiai és kínai filmes központokat is megcélozta, a kiválasztott filmprojektek vissza nem térítendő produkciós támogatást kaphattak: a fő kritériumok között szerepel a produkciónak a régióra gyakorolt ​​gazdasági hatása.

A Cine Tirol több mint 1900 filmes produkciót tudott közelről és távolról Tirolba csábítani. Több rendezvényen is képviseltette magát az indiai Bollywoodban, ami után özönlöttek az indiai filmesek az országba. A filmek felkeltették a nézők érdeklődését, akik szintén Ausztria felé vették az irányt, 1998 és 2018 között közel 1500 százalékkal nőtt az indai vendégek által a régióban eltöltött éjszakák száma.

A tiroliak megtalálták  Sam Mendest, aki helyszínt keresett a 007 Spectre – a Fantom visszatér című James Bond-filmjéhez, később a titkosügynök több kalandját is itt forgatták, de a turizmus fellendítéséhez hozzájárult a Hintertux gleccser esetében Ed Sheeran Perfect című klipje, de Kaunertal településre is hatott a Rammstein Ohne dich című dala.

Ha Netflixet vagy HBO-t néz, trendi turisztikai helyszíneket láthat

A fehér lótusz Szicíliájának vonzerejét már említettük, de ma már a Squid Game miatt is sokan özönlenek Dél-Koreába, és hasonlóan nagy hatású volt az HBO Utódlás sorozata is. A széria 3. évadában egy olaszországi utazási iroda alapítóját kérték fel, hogy találja meg a tökéletes helyszínt. Az ő javaslata volt Villa La Foce és Villa Cetinale, amiket meglátogat a Roy család. A negyedik évadban Norvégiába utaztak, a népszerű Drive the Fjords útitervét pedig úgy alakították át, hogy a főhősök télies tájon kanyarogva autózzanak.

Az Emily Párizsban is hatással volt a turizmusra: értelemszerűen nem emiatt pörgött fel a forgalom a francia fővárosban, azonban a széria sikere nyomán sokan már nemcsak az Eiffel-tornyot vagy a Sacrée Coeur-t látogatták meg, hanem a sorozat népszerű helyszíneit is.

7e Art / Darren Star Productions / Photo12 / AFP Az Emily Párizsban 3. évada.

A Narcos után özönlöttek Pablo Escobar szülőhelyére, Medellínbe az emberek: 10-ből 1 turista kifejezetten a sorozat miatt érkezett. A város ennek nyomán nem igazán tudott kitörni a drogközpont skatulyából, Kolumbia megítélése azonban később javult – egy másik sorozatnak köszönhetően: a Disney 2021-es kasszasikere, a kolumbiai kislányól szóló Encanto újra jó színben mutatta meg az országot, ráadásul sokkal szerteágazóbban, hisz a sorozatban a táj, az építészet, a kultúra és a helyi konyha is nagy szerepet kap. A Skyscanner szerint 2022-ben 69 százalékkal nőtt a kolumbiai foglalások száma 2019-hez képest.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik