Élet-Stílus

„Hazámat szolgálom!“ – vitézzé avatták Varga Viktort

TV2
TV2
Az énekes beszámolójában azt is elárulta, hogyan erősödött fel benne a nemzeti öntudat.

Varga Viktor a minap az Instagram-oldalán számolt be arról a követőinek, hogy szombaton többekkel egyetemben vitézzé avatták a  Szent Flórián templomban. Mint írja, ezzel olyan megtiszteltetésben lett része, amire álmában sem gondolt volna.

Végig extatikus élményben volt részem, de mikor a »Hazámat szolgálom!« mondatot kiejtettem, valami igazán erős áhítat lett úrrá rajtam. Eddig is foglalkoztam a magyarsággal, a hagyományainkkal, a nemzeti érzésekkel és identitással, de mióta saját szeletem van a magyar földből méginkább érzem fontosságát, hiszen igazán összefonódtam vele. Hatalmas megtiszteltetés, hogy a rend tagjai tudtom nélkül figyelemmel kisérték munkásságomat, és bizalmukkal megajándékoztak.

Az énekes ezután arról írt a posztjában, hogy világutazásai során arra lett figyelmes, bárhol is jár, abban megegyeznek az országok, hogy mindegyiknek sajátos stíluselemei, ruhái, zenéi és nemzeti identitása van, valamit ismerik, tisztelik, szeretik és használják is a hagyományaikat. Így mikor ezekről az utakról hazatért, mindig inspiráltan kereste a magyarság elfeledett értékeit.

Rendkívül régre visszanyúló őskultúránk van. Ezek fellelésekor érkezett a felkérés a Nemzeti Lovas Színháztól, hogy írjam meg a Fehérlófia musicalt, aminek boldogan eleget tettem, összevásárolva ősi magyar hangszereket, felkutatva és feljátszva régi dallamokat. Valahogy így indult el bennem a nemzeti öntudat… ezt követve az élet számtalan hasonló építő lehetőség elé állított

– sorolta tovább Varga, gondolatait pedig azzal zárta: úgy érzi, a feladata lett a magyar értékek megmutatása és életben tartása. Kinevezését illetően büszke és boldog, már az Instagram-felhasználói nevébe is belefoglalta a vitézi címét.

Elárulta, járt-e anyagi vonzattal a kitüntetés:

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik