Élet-Stílus

Tolvai Reni a női előadókról: Gőzerővel kell harcolni akkor is, ha soha nem fogunk olyan figyelmet kapni, mint egy férfi előadó

TV2
TV2
Szerinte azért nagyobb a felhajtás a férfi zenészek körül, ment inkább a nők azok, akik rajonganak.

Tolvai Reni ma ünnepli 32. születésnapját, ennek apropójából a Blikknek adott interjút. Mint mondta, jelenleg egy új nagylemez kiadásán dolgozik, illetve a saját sminkmárkája is készülőben van. A zenéléssel kapcsolatban azt mondta, szerinte nem új keletű, hogy a férfi előadók körül nagyobb a felhajtás az iparban, de úgy véli, ezt nem szabad úgy felfogni, mintha az énekesnők hátrányos helyzetben lennének velük szemben.

A nők azok, akik rajonganak, emiatt van az, hogy nagyobb a felhajtás egy férfi előadó körül, de ez mindig is így volt, nem csak most történik. Szerintem ezt nem kell így megélni és elfogadni, hogy a férfiak sikeresebbek, mi meg hátrányosabb helyzetben vagyunk. Nem szabad így felfogni, mert akkor megkeseríted így az életedet. Én azt gondolom, hogy gőzerővel és boldogsággal kell harcolni ezért, még akkor is, ha soha nem fogunk olyan figyelmet kapni, mint egy férfi előadó

– magyarázta az énekesnő.

Amikor az ember ezt érzi, én is éreztem már így csomószor, akkor ki kell venni egy kis szünetet, amiközben újra vissza fog jönni a zene és az iránta való szeretet.

Tolvai Reni az interjúban arról is beszélt, hogy tinédzserként úgy képzelte, 35 éves kora körül szeretne anyává válni, ehhez pedig szeretné is tartani magát. Egyelőre viszont a brandépítésen és a lemezkiadáson munkálkodik, olyan biztonságot akar kialakítani maga körül, hogyha majd családalapításon kezd gondolkodni, ne merülhessen fel semmilyen probléma.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik