Élet-Stílus

Greta Thunberg szerint Andrew Tate azért kötött bele, mert „fenyegetve érzi magát” a környezetvédőktől

INA FASSBENDER / AFP
INA FASSBENDER / AFP
A fiatal klímaaktivista úgy véli, ez egy pozitív jelnek tekinthető, amiből arra lehet következtetni, hogy van hatása a hangos környezetvédők tevékenységének.

A világszerte ismert fiatal svéd klímaaktivista, Greta Thunberg egy napokban megjelent interjúban nyilvánosan is kifejtette a véleményét az ellentmondásos influenszerrel, Andrew Tate-tel folytatott viszályára. A View című műsor vendégeként a Thunberg azt mondta, hogy szerinte Tate és a hozzá hasonló figurák fenyegetve érzik magukat a környezetvédelmi aktivisták tevékenységétől, és a romániai letartóztatásban lévő amerika-brit influenszer is emiatt kötött bele még tavaly decemberben.

A környezetvédelem és a nőgyűlölet szószólójának csörtéje azzal indult, hogy Andrew Tate elbüszkélkedett Twitteren az autói számával (33), a posztban pedig bejelölte a 20 éves klímaaktivistát, és azt üzente neki, szívesen elküldi neki, egyes autóknak mekkora a károsanyag-kibocsátása.

Thunberg erre azt reagálta, hogy: „Igen, kérlek, világosíts fel! Írj nekem a smalldickenergy@getalife.com címre” – vagyis egy kispéniszenergia kukac szerezzegyéletet pont com című fiktív email-fiókra. Erre a bejegyzésre Tate már egy videóval reagált, amiben egy bukaresti pizzérialánc egyik pizzáját fogyasztotta úgy, hogy a bukaresti lánc pizzásdoboza beazonosítható volt rajta.

Egyesek szerint ez is közrejátszott abban, hogy a román hatóságok letartóztatták a kétes hírű 36 éves brit influenszert, aki saját online akadémiáján neveli többi között nőgyűlöletre, fiatal nők behálózására, és kizsákmányolására a híveit. (Arról, hogy kicsoda Andrew Tate, itt írtunk bővebben.)

A pénteki interjúban a műsor házigazdája, Ana Navarro azt kérdezte a klímaaktivistától Andrew Tate-re utalva: „Miért izgatja fel ennyire az olyan szörnyű embereket, mint ő?”

Nem tudom. Az ember azt gondolná, hogy az ilyen emberek jobban tennék, ha másra használnák az idejüket. Sok olyan probléma van a világban, amivel foglalkoznunk kell. Szerintem nagyon fenyegetve érzik magukat, vagy a világképüket az olyan emberektől – mint én és a hozzám hasonló klíma- és környezetvédelmi aktivisták –, akik felemelik a szavukat. Annyira, hogy úgy érzik, el kell hallgattatniuk minket és gúnyolódniuk kell rajtunk

idézi az indy100 Greta Thunberget, aki szerint ez egy pozitív fejlemény. Annak a jele, hogy van hatása a környezetvédelmi törekvéseiknek. „Máskülönben nem töltenék az idejüket azzal, hogy online trollkodjanak velünk” – zárta a gondolatemenetet a fiatal klímaaktivista.

Ki ez az online térből kitiltott figura, a TikTok nőgyűlölő alfahímje, aki román webcames lányokat futtat?
Egy amerikai-brit influenszer és piramisjátékos, akit az erőszakos és gyűlöletkeltő üzenetei miatt mára az összes nagyobb közösségi oldal fekete bárányként kezel: Andrew Tate.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik