Élet-Stílus

Kitiltják a 10 évesnél fiatalabb gyerekeket egy New Jersey-i étteremből

Ha valaki nem szeret úgy étterembe menni, hogy közben minden irányból zsivajt hall, evőeszköz csörömpölést, ne adj’ isten gyereksírást, annak tudunk ajánlani egy helyet. Már persze, ha épp New Jersey-ben tartózkodik. Az itteni Nettie’s House of Spaghetti nevű étterem ugyanis húzott egy elég merészet és bejelentette, hogy március 8-tól nem engedik be a helyre a 10 évnél fiatalabb gyerekeket.

Az erről szóló Facebook-bejegyzésben azt írták: „Szeretjük a gyerekeket. Tényleg nagyon szeretjük őket. De az utóbbi időben rendkívül nagy kihívást jelent a fogadásuk.”

A posztban aztán részletezik, hogy mivel van problémájuk. Megemlítik az állandó ricsajt, az etetőszékek miatt kialakuló helyhiányokat és az állandó rendetlenséget is, amit rendszerint a személyzetnek kell eltüntetnie a gyerekek után. A posztban úgy fogalmaznak, nem könnyen hozták meg a döntést, de néhány közelmúltbeli – nem részletezett – esemény arra sarkallta őket, hogy drasztikus változtatásokat eszközöljenek.

Az étterem részéről tudják, hogy sokakat fel fognak zaklatni ezzel a lépéssel, de nem tágítanak. A reakciók ugyanakkor nagyrészt pozitívak a közösségi médiában: többen kiemelték, hogy a hely azt enged be magához, akit akar, így ebbe a döntésbe sem köthet bele igazából, egykori és jelenlegi vendéglátósok pedig csak megerősíteni tudták az étterem aggályait, így ők is maximálisan támogatják a döntést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik